Kéri László: Egy évtizede nem kellett megszenvednünk olyan mértékű pénzromlást, mint az elmúlt hónapokban

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.

Zsúrpubi: Úgy tűnik, a múlt hét legfontosabb problémája (is) Brüsszel lett.

Kéri László: Mi más! Mint a kormányfői prófécia, megint megtudhattuk - szó szerint idézem -, hogy: „Brüsszel most nem a megoldás, hanem maga a probléma.” Igaz, ezúttal éppen a radikálisan emelkedő gáz- és energiaárak miatt. Mindegy is, mert a hazai választó - legalábbis az Orbán-hívő része - megnyugvással veheti tudomásul ezúttal is, hogy mi nem tehetünk semmiről sem, mert mindaz, ami kellemetlen, rossz, esetleg kudarccal fenyeget, ahhoz nekünk nincsen közünk, hanem a rajtunk kívül álló erők ármánykodásának a következménye. Brüsszel az oka mindennek.  Talán a közelgő energiaár-emelkedések miatti pánik jelei még nem láthatók világosan, de nem lehet afelől kétségünk, hogy e váratlan árrobbanás még a legszentebb Fidesz-örökséget, a rezsicsökkentést is pillanatokon belül teheti érvénytelenné. Akár még a választások előtt is. Tisztában lehet mindezzel talán a kormányfő is, ezért is próbálkozik most már minden egyes megszólalásakor újabb és újabb adományok, fizetésemelések, jutalmak, osztogatások megállás nélküli emlegetésével. Ahányszor megszólal, annyiszor jutalmaz valamely arra éppen érdemes társadalmi réteget, s e boldog, felhőtlen ígérgetési/jutalmazási kampányban méltó társaként viselkedik Varga Mihály épp úgy, mint Novák Katalin, vagy a többiek.

ZSPB.: Miért ne tehetnék, hiszen a magyar gazdaság száguld, nem?

K.L.: Ó, hogyne, száguld. Főleg akkor, ha az értékelését kizárólag attól a néhány kormánytagtól hallhatjuk, akik e győzelmi ünnepek közepette feltűnően hallgatnak egy-két, alapvetően aggasztó, hogy ne mondjam, egyenesen rémísztő összefüggésnek még a szűkszavú szóba hozatalától is. E heti krónikákban már hetek óta megidézzük az inflációs veszélyeket, ám ezen a héten olyan adatok is napvilágot láttak, amelyek egyértelművé tehették, hogy

már egy évtizede nem kellett megszenvednünk olyan mértékű pénzromlást, mint az elmúlt hónapokban. Továbbá, azt is tudhatjuk már, hogy ez a tendencia az idei évben csak egyre kedvezőtlenebb lesz, miközben a kormány tagjai - élükön a kormányfővel - úgy tesznek mintha mindez nem is létezne.

De akad még más, fölöttébb riasztó jel is. A minapi, szeptemberi költségvetési hiány olyan volumenű volt, amire még soha nem volt példa. Magyarán, a költségvetési költekezés eszelős mértékben haladja meg a bevételi oldal gyarapodását. Gondolható, hogy mindez egyáltalán nem független a naponta hallható, újabb és újabb ajándékozási ötletrohamoktól. (Amelyeket ma már nyíltan, újabb külföldi kölcsönök felvételével szándékoznak fedezni.) S csak nagyon csöndben tenném ehhez hozzá még azt, ami szintén várható volt: ha a gazdasági növekedés meglódul, akkor az import is törvényszerűen fog növekedni. Ám a mai magyar gazdaság mindezt nem képes kellő erejű export-teljesítménnyel egyensúlyozni. S mi az eredmény? A feltűnően megnövekedett külker-mérleghiány.

ZSPB.: Hogyan érint ez minket, állampolgárokat közvetlenül?

K.L.: Például úgy, hogy eme aggasztónak értelmezhető fejlemények közepette is a kormányzat hihetetlenül felelőtlenül költekezik. Felelőtlenül, elfogultan és gazdaságilag teljesen elfogadhatatlan módon. S hogy két számmal mindezt kellően érzékeltethessük: szeretnék ide idézni két, a héten napvilágot látott adatsort:

  • a kormány nagyjából ezermilliárdnyi összeget készül elkölteni csupa olyan beruházásra, amelyeknek a presztízs-jellege nem is kétséges, viszont, semmiképpen sem fogja elősegíteni a hazai gazdaság versenyképességét,
  • és a másik adat, amely azt tanúsítja, hogy a járvány idején is képesek voltak a sportcélú beruházásokra lényegesen nagyobb összegeket fordítani, mint amennyiben például az egészségügyi beruházások összesen kerültek.

ZSPB.: Az is lehetséges, hogy a közvélemény figyelmét mindezek azért kerülhették el, mert a többséget lekötötték az előválasztások körüli csatározások, nem?

K.L.: Igen, ez lehetséges. Ráadásul mindez még fölöslegesnek is tetsző eseménysorrá duzzadt, mert az érintettek olyasmivel szórakoztatták egyre csalódottabb közönségüket, amely ügyeket legjobban tették volna, ha négy-hatszemközt intézik el. A bohózattá fajuló végjáték végül is a legutolsó pillanatban megoldódott Karácsony Gergő visszalépésével, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindezzel a következő hétre vadonatúj küzdőtér és dramaturgia teremtődött.

Ettől kezdve leegyszerűsödik az ellenzéki térfélen a csatározás egy olyan kétszereplős küzdelemmé, ahol mind a két fél mellett és ellen szépszámú érvek hozhatók fel. És amely küzdelemben egészen másféle tényezőknek lesz hatása, mint a korábbi szakaszban.

S így a leendő kétszereplős tévévitának váratlanul nagy jelentősége és tétje lesz. S csak halkan merem mondani: mindezt olyan társadalmi körülmények között, amikor a nyakunkra torlódó negyedik hullám egyre fenyegetőbb adatai ma még nem érik el a társadalmi veszélyérzetnek azt a szintjét, amikor már elsőszámú közpolitikai tényezőként is képesek lennének hatni. Az adatok mindinkább nyilvánvalóvá teszik a negyedik hullám veszélyeinek hétről hétre történő erősödését, ám a kormányzat a legkevésbé sem szeretné a társadalmat ezzel felizgatni. Az elmúlt hét - számomra - legelképesztőbb és legtanulságosabb elemzését jelentette az, amikor az egyik portálon bemutatták, hogy a kormányzati tájékoztató honlapon - a negyedik hullám veszélyei helyett - a legrémesebb kormánypropaganda-anyagokat olvashatjuk: a Brüsszel-ellenességtől a pedofília-kampányig, s a magyar gazdaság páratlan sikereiről, a legújabb béremelési ígéretekig. Magyarország kormánya így védekezik a negyedik hullámmal szemben. Kampánnyal…