A pártállami televízió Bende Balázsa megint nagyot ment - Az adófizetők pénzéből

A magyar köztévéről már rég bebizonyosodott, hogy a fideszes pártállam szócsöveként működik, minden objektivitást és sajtóeitikai kritériumot mélyre temetve. Most azonban még a szintalatti tartomány alá is sikerült avászkodni Bende Balázs közreműködésével.

Mint ismert, a Szabad Európa a még tavaly novemberben kijött egy cikkel, amiben három külpolos köztévés kitálalt az MTVA-nál zajló „maffiaszerű” kádermunkáról. Majd a lap egy hangfelvételt is közzé tett ugyanerről.

A felvételen Bende Balázs, az MTVA kádere egészen nyíltan beszél arról, mik a politikai elvárások az intézményben. Az informátorok beszámolnak róla, hogy hogyan készülnek a kötelező migránsos anyagok, hogyan kell velük hergelni a népet, és hogy hiába mutattak be olyat, ami valójában nem történt meg, helyreigazítás soha nem volt. Utóbbiról már mi is írtunk részletesebben.

Most ez a Bende Balázs nevű egyed a "köz"média M1 csatornáján sugárzott Világ című műsor szombati adásában szó szerint ezt mondta:

„Egy biztos, akár a gyermekeinket, akár a határainkat, akár a hagyományainkat, kultúránkat, hitünket akarjuk megvédeni, az rajtunk is múlik. Népszavazáson, nemzeti konzultáción részt vehetünk a politika alakításában és a jövő évi választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik gyűlölnek mindent, ami magyar és keresztény, és inkább, akár bosszúból is, bevándorló országgá változtatnák hazánkat.”

Hírfogyasztói szándékkal a Kunigunda utcában gyártott tartalmakat értelemre vágyó, gondolkodó állampolgár nem igen követi nyomon, így a műsor páratlan pillanatait nem a "nézők", hanem csak a 444 szúrta ki.