40 éve halt meg Huszárik Zoltán

Valóságos csoda volt, hogy a szürke szocialista hétköznapokba egyszerűen beragyoghatott a Szindbád. Huszárik Zoltánt reneszánsz típusú művészként ismerték meg az emberek, aki, ha kellett verseket írt, vagy fantasztikus rajzokat is készített. Elégia című rövidfilmje olyan volt, mint egy költemény, amely a lírai hangulatok különleges képi megvalósulásaként jött létre. 40 éve lépett ki az élők sorából a magyar filmtörténet egyik óriása.

Kortársai visszaemlékezése alapján Huszárik Zoltán integrálhatatlan lénye a társadalomba titokban minden őt ismerő emberből azt a csodálattal teljes vágyat váltotta ki, hogy de jó is lenne olyan szabadon élni, mint ő.

Huszárik Zoltán paraszti családból származott. Szülőfaluja, Domony egész életében meghatározó momentum maradt. Okos és fiát rajongásig szerető, fejkendős parasztasszony édesanyjához mélyen kötődött a filmrendező, szülőháza és gyermekkorának környezete nagyban meghatározta a művész későbbi képi világát is. Huszárik Zoltánt politikai okokból két év elvégzése után eltávolították a Színház és Filmművészeti Főiskoláról és éveken keresztül megalázó munkákból tartotta fenn magát. Volt olajgyári munkás és dekoratőr is, majd 1957 után világosítóként dolgozhatott a filmgyárban. 1959-től Máriássy Félix osztályába járt, ahol egy fantasztikus közösség tagja lehetett, noha osztálytársai elmondása szerint Huszárik minden közösségből kilógott, de mégis szeretett tartozni valahová. Évfolyamtársaival, mint fiatal filmművészek közösen dolgoztak a Balázs Béla Stúdióban. Itt készítette el Elégia című rövidfilmjét is. A művész életében meghatározó jelentősége volt többek között Tóth János operatőrrel, Durkó Zsolt zeneszerzővel és Latinovits Zoltánnal való közös munkájának. Ez utóbbi színészóriás és Huszárik találkozása a Szindbádban két különleges művész fantasztikus összhangját teremtette meg. 

Az 1981-ben váratlan hirtelenséggel, mindösszesen 50 éves korában elhunyt rendező, forgatókönyvíró, dramaturg és grafikus posztumusz Kossuth-díjban részesült.