Gödörből a lyuk: Gajdics Ottó szerint a semmire szavaztak az emberek az előválasztáson

Köszönjük, Ottó! A KISZ-ben annak idején az ilyen magvas gondolatokért ugyanúgy megveregethették a vállad, mint most a Fideszben.

Figyelem, fontos, mérvadó értékelés következik az előválasztásról, az egykori KISZ-titkár Gajdics Ottó tollából:

Összeszámolni is alig tudták, annyi szavazat érkezett a semmire. Nagyjából ennyiben foglalható össze mindaz, amit előválasztás címén előadott a szedett-vedett ellenzék az elmúlt napokban. Mit láthatott a kívülálló? Először is, a vártnál többen hagyták magukat megbolondítani, és túl sokan hitették el magukkal, hogy akár Dobrev Klára, akár Márki-Zay Péter gyógyírt hozhat személyes kudarcaikra, enyhítheti sértettségüket, elfojthatja löttyös indulataikat. De szerencsére jóval többen tették föl maguknak az egyetlen kézenfekvő kérdést: nem mindegy? Nem terhelném túl olvasóim fantáziáját a már előzőleg kukába dobott önjelöltek virtuális megidézésével, de képzeljük el a mostani álverseny két befutóját kormányfőként. Józanul gondolkodó ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen már csak a puszta tényen, hogy egyáltalán felmerült annak ötlete, ilyenek vezessék ezt a sokkal jobb sorsra érdemes országot

- írja a Magyar Nemzet hasábjain  a kormánymédia egyik kispadra ültetett agressziószelepe, aki továbbra is bátran lépked a pártállam által kijelölt az orbánista-posztkádárista nyomvonalon.

Nem terhelnénk túl az olvasóinkat azzal, hogy Gajdics Ottó további gondolatait is megosszuk velük, csak még egy apróságot emelnénk ki, hiszen a HírTV tartalomigazgatójának megoldása is van minderre:

Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való.

Ugye tudjuk, ha van párt, ami a szeretet erejével küzd nap nap után Magyarországon, az a Fidesz.