Vajon miért rángatózott Putyin előtt annyit Orbán Viktor?

Nehéz lenne elfelejteni Orbán 2017-ben Putyin előtt produkált kényszermozgásait, ami a nézőknek is legalább annyira kínos volt, mint neki lehetett. A szekunder szégyen szájnyalogatásit, az indokolatlan rángásait azóta sem sikerült levetkőzni, ahogy a kezeit is tirpák módon a zsebeibe helyezi a legformálisabb közegben is. Legutóbb Jakab Péter előtt produkálta ezt a parlamentben, ami arra utal, hogy zavarodottsága idegességből, alárendeltségből, félelemből fakad. Arra pedig szintén sok jel van, hogy az ellenzéktől is, de különösen Putyintól tele van az amúgy is trottyos gatyája rendesen.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke két éve (is) rendesen felkérdezte a kormányfőt, aminek az lett a következménye, hogy Orbán az előre megírt válaszát is kényszermozgások hadát felvonultatva tudta csak felolvasni szokásos A4-es papírjáról. Tőle tudjuk, hogy nála nem azt kell figyelni, amit mond hanem, amit csinál. Nos, nézzék csak, mit csinál a kezeivel Jakab Péter felszólalása után:

Utoljára akkor láthattuk ilyen zavarban a miniszterelnök urat, mikor Putyin előtt kellett megszólalnia 2017-ben. Amit ott előadott, már nekünk volt kellemetlen:

Mitől jön ennyire zavarba, miniszterelnök úr?