Velünk élő múlt: Ezért nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
Az állampolgárok megfigyelését a modern technológia korában rendkívül egyszerűen meg lehet oldani. Igazából nem is kell hozzá semmi hókuszpókusz: a közösségi média felületeken önként és dalolva tesszük ki magunkról a legszemélyesebb információkat. A Pegasus-botrány óta még biztosabban tudjuk, hogy Orbánék azt és akkor figyelnek meg, akit akarnak, de ez nem mai találmány.
Már az Osztrák-Magyar Monarchia idején is folyt szervezett megfigyelés, információgyűjtés, a világháborúk idején számos kém, kettős ügynök és felderítő dolgozott minden oldalon. A II. világháborút követő években kialakult az államszocializmus: egész családok tűntek el végleg, munkatáborokba, majd idegen környékre költöztették őket, hogy ne tarthassák a kapcsolatot régi ismerőseikkel. Nem volt ritka, hogy emberek tűntek el az Andrássy úton található épületek egyikében, akik aztán vagy rommá verve és megtörve kerültek elő, vagy sehogy. A magyarországi 1956-os események után pedig a megfigyelés új fokozatára kapcsoltak: már nem lehetett tudni, hogy kiben lehet megbízni: mindenkit megfigyelhettek és mindenki megfigyelhetett. Bárkinek lehetett aktája, amit precízen vezettek róla. Ez az állandó megfigyelés-tudat kialakított egyfajta belső cenzúrát, az emberek megtanultak bizonyos dolgokról nem beszélni, illetve “virágnyelven” beszélni olyan dolgokról, amikről nyíltan nem lehetett.
Egy olyan világban is, amiben nem voltak még számítógépek, nem volt internet, mobiltelefon, kézi kamera, számos módszerrel tudták a megfigyelési tevékenységet végezni. Apró kis mikrofonokkal be lehetett poloskázni helyiségeket, de akkor a közelben kellett, hogy legyen egy belügyminisztériumi tulajdonban lévő lakás, ahol tudták fogni az adást, amihez egy egészen nagy magnó és egy azt kezelő személyzet is szükséges volt, hogy rögzíthessék. A jelentéseket kézzel vagy a zajos írógépeken írták. Az ügynöklistákat és a jelentéseket gépelt papírlapokon tárolták, ami könnyen sérülhetett, megsemmisülhetett, eltűnhetett, vagy illetéktelen kezekbe kerülhetett. A jelentőknek és a jelentetteknek is fedőnevük volt, amit persze megint csak papíron vezettek, jelszavazható Excel-tábla híján. Nem ugyanaz volt tehát a technikai felszereltség, mint most.
A szervezettség viszont rendkívül magas fokú volt, a szervezeti hierarchia pedig szigorú. A Belügyminisztériumi III/I, III/II, III/III, III/IV és III/V. csoportfőnöksége végezte a megfigyelési tevékenységeket. Az I-es a külső hírszerzést, a II-es a kémelhárítást, a III-as a belső elhárítást, a IV-es a katonai elhárítást, az V-ös pedig a technikai kiszolgálást végezte. A tevékenység hivatalosan 1990-ben véget ért, ami továbbra is szükséges volt (hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás), azt a Nemzetbiztonsági (Alkotmányvédelmi) Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal és az Információs Hivatal vette át.
Amikor a rendszerváltás megtörtént, nem volt elszámoltatás, nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat, tehát nem volt egy valódi megtisztulás. Ennek egyik oka, hogy a hatalom egykori birtokosai átmentették a vagyont és a hatalmat az új rendszerbe is. Több országgyűlési képviselőről is kiderült, hogy érintett. Horn Gyula, Medgyessy Péter, Szokolay Zoltán, Boros Imre, Keresztes K. Sándor. Ismert emberek, sztárok is beszervezésre, kerültek, Vikidál Gyula, Som Lajos. Tudni kell, hogy az ügynökök sem egy homogén csoportot alkottak. Voltak, akik a tanulási lehetőségért, vagy éppen fenyegetés hatására, igent mondtak, de különösebb jelentési tevékenységet nem végeztek a valóságban. Voltak olyanok, akik ritkán jelentettek és persze olyanok is, akik nagyban végezték e tevékenységet és előnyökhöz is jutottak általa, mint például útlevél, vagy az akkor még elérhetetlen telefonvonal, vagy Moszkvics. A pártállami funkciókat ellátók között is volt, aki élvezetből, más kényszerből végezte a feladatot, például mert a gyerekének akart kiszámíthatóbb, biztosabb jövőt teremteni. A KISZ-be belépni általános elvárás volt, de funkciót betölteni, az már inkább önszorgalom kérdése volt.
Amikor a Jobbik és az LMP 2010-ben bekerült a Parlamentbe, a két új párt elkötelezett volt abban, hogy az ügynöklistákat végre nyilvánosságra hozzák, ennek Schiffer András volt a legnagyobb szószólója. A Fidesz ezt mind a huszonhárom alkalommal, amikor az ellenzék benyújtotta, azzal a lendülettel leszavazta. A saját érintettségük mellett a Fidesz körül lehetnek olyan érdekeltek, akik ügynökök lehettek, vagy akár tartótisztek. Emiatt valószínűleg nem fognak soha igent mondani az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára. Ahogyan telnek az évek, egyre többen halnak meg az egykori érintettek közül mindkét oldalon, illetve az iratok is pusztulhatnak (vagy inkább mondjuk, hogy pusztíthatók). Amíg az Országgyűlés elnöke, Kövér László, egy volt KISZ-es, addig aligha várható megtisztulás. De akad még volt KISZ-es a Fideszben bőven: Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Varga Mihály, Matolcsy György, Pintér Sándor, hogy csak néhányat említsünk.
A Pegazus-botrány pedig jelzi, hogy a Fidesz még mindig a komcsi szellemben cselekszik és bármikor kész lehallgatni, megfigyelni azt, akit csak akar. Nem véletlen az sem, hogy Orbán Putyinhoz dörgölőzik. Ebben a szellemben nevelkedett, így szocializálódott, ez áll közel hozzá.