Költészet a morális-ember szolgálatában – Csorba Győző 105 éve született
A Kossuth-díjas magyar költő és műfordító ars poeticája az volt, hogy a versek által az életet és a világot szüntelen humanizálni kell.
Csorba Győző költészetével – szavait idézve- a morális-ember szolgálatát tűzte ki célul. A művész egy rádióinterjúban azt mondta, hogy véleménye szerint egyedül a művészet képes arra, hogy az emberben megőrizze a humánumot. Azt is hozzáfűzte, hogy „ a tudomány legföljebb csak szolgálni tudja a humánumot, vagy ártani tud neki.” Ugyanebben az interjúban a költő a következőt is megjegyezte: „az az érzésem, hogy ötezer évvel ezelőtt az ember morálisan éppen olyan volt, mint most. Csak legfeljebb az eszközei és lehetőségei voltak mások.”
A művész születésének évfordulóján a Magyar Elektronikus Könyvtárban is fellelhető Összegyűjtött versek kötetének Hiába című versét idézzük. A költemény képi-fogalmi-zenei világa jól tükrözi Csorba költői nyelvezetét. Letisztult formák, a túldíszítettség kerülése és elvonatkoztatható gondolatiság jellemzi a költő verseit.
HIÁBA
Zavar? tömör hagyatkozások?
tíz nap vagy harminc? - egyremegy:
fönn a fecskék tervtárgyalások
lenn aszó szárak színmás levelek
láz hogy a kerten végigárad
súlyos dagályként föltolong
ablakfámig a búcsu-bánat
s öbleiben lélekharang borong
Nincs merszem boldogan fogadni
a sárgán hullámló napot:
a lomb-kócokhoz fűhöz fog tapadni
s belőlük hulla-bőr-tompán ragyog
Túltöltekezve nyárral is hiába
fordul az év: mi kint és bent lakik
ítéltetvén komor vesszőfutásra
agyondúlatik megszaggattatik