Prostituáltak és apácák – emlékek és ellentétek Pilinszky János életében
Pilinszky János Önéletrajzaim című kötete tavaly jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, amely a - pont ma 41 évvel ezelőtt elhunyt - költő életében elkészült és részletekben publikált „önéletrajzait” és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítő szövegeket, valamint az alkotó eddig ismeretlen jegyzetfüzetének feljegyzéseit is tartalmazza.
A művész költői világának sok jellegzetességét magánviselő belső és külső képek, szabad asszociációk és éles hangulati váltások jellemzik a kisebb és nagyobb megszakításokkal, részletekben megalkotott művet, amelynek megírásával Pilinszky János szinte élete végéig foglalkozott.
A műfaji kereteket tudatosan lazán kezelő, néhol esszészerű, máskor lírai, drámai és prózai elemeket is tartalmazó „önéletrajzok” kapcsolódó töredékekkel, befejezetlen részekkel, szövegvariánsokkal és fakszimilékkel kiegészítve kaptak helyet az említett kötetben. Pilinszky írásai Bende József szöveggondozásában, jegyzeteivel és utószavával egészültek ki.
A művész egész- vagy éppen töredékes szövegrészleteinek olvasása hozzásegítenek ahhoz, hogy megismerjük Pilinszky önéletírásáról vallott rendhagyó nézeteit. Számtalan életrajzi momentum bogozható ki a sajátosan építkező szövegek hálójából, többek között a költő alkotói munkájának állandó kiegészítője, a cigarettázás első emlékképeire is rábukkanhatunk, valamint a művész gyermekkorában fontos szerepet betöltő élmények, meghatározó érzések is felsejlenek. Ezzel kapcsolatosan a kötetben is publikált interjúrészletek is segítik a megértést.
A rendező-riporter Maár Gyulának Pilinszky 1977-ben azt nyilatkozta az Önéletrajzaimról, hogy „egy ötéves kislány önéletrajza, egy öreg filozófusé, saját magamé, egy fiatal prostituálté, egy apácáé- és ez mind én vagyok”.
A prostituáltak és az apácák a művész gyerekkorában különös módon egészítették ki egymást, hiszen egy másik - szintén a kötetben idézett - interjúban a költő visszaemlékezett arra, hogy nagyon rendhagyó környezetben nőtt fel: egyik nagynénje apácafőnöknő volt Rákospalotán a Károlyi család egykori épületében kialakított javítóintézetben, ahol javarészt fiatal prostituáltak voltak.
„Nahát én minderről nem tudtam, de ezek mind körülvettek, az apácák is, a lányok is, a maguk gazdátlanná vált szeretetével, úgyhogy ez eléggé olyan schumanni…mint a Schumann zenéje, olyan volt, hogy az 37,3, ilyen fokú láz volt mindig jelen, és itt alakultak ki a vonzalmaim.”
Mindezek mellett többek között a gyermekkori hóesés boldogságáról és egy elmegyógyintézeti eszmélés keserűségéről, a kereszthalálról és auschwitzi fényképek dermesztő iszonyatáról is olvashatunk a kötetben, ami 2021-ben, Pilinszky János születésének centenáriumán különösen aktuális.
(A cikk első változata 2021.12.06-án jelent meg.)