Kéri László: Megint kiderült, hogy vállalkozóként érdemes Orbánhoz minél közelebb kerülni

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.

Zsúrpubi: Elemzői szemmel történt valami említésre méltó az ünnepek között?

Kéri László: Először arra gondoltam, hogy a 101 éve nem mért melegrekordokról leszünk kénytelenek eszmét cserélni, ami azért is érdekes, mert ezek szerint korántsem páratlan az ilyen jellegű meteorológiai különlegesség – hiszen volt már ilyen. A szilveszteri hangulat sem feltétlenül ideális terepe az elemzői munkának.

A határtalan jókedv tetőpontján meghallgathattuk Áder János legutolsó újévi beszédét. Aki amiatt aggódott, hogy netán az államfő is kiveszi a részét a mostanság elharapódzott bűnbakkeresés, konfliktusélezés, keményhangú kampányüzengetés szokásából, az megnyugodva érzékelhette, hogy a beszédben ennek nyoma sem volt. Mint sok más európai vezető ez alkalommal Áder is a járvány idején szokatlanul megnövekedett terhek elviselésére bíztatott valamennyinket.

Részben visszafelé tekintve állapította meg, hogy az elmúlt év során többszázezernyi névtelen hőstett tette elviselhetőbbé a rendkívüli állapotokat, részben pedig előrefelé tekintve bíztatott a további oltások felvételére. Erre valóban komoly okokat láthattunk akár az év utolsó napján is. Az Egyesült Államoktól Angliáig, Franciaországig olyan rapid fertőzési sebesség bontakozott ki, amelynek a számai minden korábbi rekordot felülmúltak. Nem kizárt, hogy az év utolsó napjaiban felfokozott közlekedési igyekezet, majd a megtartott tömegrendezvények következtében még ez a páratlanul aggasztó helyzet is tovább romlik. Nálunk egyelőre a korábban meghonosított nyugalom uralkodik, az oltásmantra ugyan változatlan hevességgel hallatszik, és az is bizonyos, hogy Orbán Viktor a választások előtt semmiképpen sem szeretne népszerűtlen korlátozásokat bevezetni. Nyilván ő is abban bízik, mint oly sokan mások, miszerint az omikronhullám ugyan hihetetlen sebességgel terjed, de a megbetegedéseknek távolról sincsen olyan drámai következményei, mint az előző hullámokénak. A kormányzati hozzáállás változatlan felszínességét és áthárító karakterét mindennél élesebben illusztrálhatta Kásler doktor év végi rendelkezése a háziorvosok kontójára: ők lennének kötelesek felhívni a késlekedő pacienseket, és ha nem vállalnak külön oltásbeadást, akkor ötmillió forint büntetésre számíthatnak. Ebben a kicsinyke adalékban úgyszólván a maga teljes torzultságában mutatkozik meg mindaz, amit a kormány lassan két éve csinál: rejteget érdemi információkat, késlekedik, áthárít, fenyegetődzik, és az egész pandémiaválságot is kommunikációs kérdésnek tekinti.

ZSPB.: Lenne okunk nekünk is erőteljesebben aggódni?

K.L.: Járványügyi szakemberré változatlanul nincsen szándékomban magamat átképezni, de olvasni, értelmezni és összefüggéseket találni azért továbbra is alkalmasnak gondolom magam.

Más országok példáin is azt látni, hogy a kettős ünnepek idejére a hónapokon át kényszerű elszigeteltségben és kapcsolathiányban élő milliók megörülve az ünnepek teremtette szabadságnak, nagyhirtelen hajlamosak mindarról megfeledkezni, amit csaknem két éve elfogadtak már.

Az év utolsó napjaiban nálunk is számtalan kulturális- sport és egyéb szórakoztató rendezvény tömegén zsúfolódhattak össze százával és ezrével, holnap újra indul az iskolai szezon, és az 5-11 éves korosztály beoltását viszonylag meglehetősen későn sikerült megkezdeni, mint ahogy a 12-18 év közöttiek harmadik oltásának engedélyezését is. Így az említett tényezők következtében nagyon is reálisnak tűnik azon szakemberek aggodalma, akik szerint január végén itt lehet a nyakunkon az újabb hullám.

ZSPB.: Ritkán szoktuk szóba hozni az ellenzéket.

K.L.: Pedig az elmúlt hét nyomán erre több okunk is lehetne. Egyfelől a sokat emlegetett programhiánnyal szemben ezúttal a két ünnep közötti munkanapok mindegyikén bemutattak egy-egy részprogramot: a szociális, a gazdasági, az egészségügyi és az oktatási programjukat. Ráadásul valamennyit úgy, hogy egyszerre több párt szakpolitikusai kaptak szót e bemutatókon: azaz valóban EGYSÉGES ellenzéki programról van szó. Pillanatnyilag az az érzésem, hogy a hazai médiában mindez alig kapott figyelmet, de lesz még erre legalább egy negyedévük, hogy újra meg újra elmondják. Ennél mintha nagyobb figyelem kísérné a Márki-Zay körüli belső viták kiszivárgásait. Értem én, hogy az elsöprő fölényben lévő kormányzati médiának ez a fontos és szinte csak erről adnak szót. Azt már kevésbé érteni, hogy a magát függetlennek vélő maradékmédia miért veti magát minden egyes alkalommal oly erővel arra, ha egy éppen elégedetlen ellenzéki képviselő megkezdi a maga privát aknamunkáját. Most még csak egyetlen nappal vagyunk azon túl, hogy Márki-Zay is közzétette a maga újévi üzenetét, de biztos vagyok abban, hogy ezúttal is sorra megszólalnak a maguk függetlenségére különösen kényes szereplők. Egyszóval, úgy látom, hogy az ellenzéki oldalon a választás előtti politikai egység érdemi gyakorlása némelyek számára páratlanul nagy kihívás. Ez a gyakorlás jóval nagyobb önfegyelmet igényelne, mint annak látványos elfogadása.  

ZSPB.: Mindeközben a kormányzati oldalon nagy a vígasság.

K.L.: Van is rá ok, bőséggel. Ha másért nem, akkor azért, mert az év legutolsó napjaiban megjelent az ötven leggazdagabb magyar listája, és aki ezt alaposan böngészni kezdte, az hamar rájöhetett, hogy érdemes a kormányfőhöz minél közelebb kerülni vállalkozóként.

Egyébiránt, az elmúlt héten Orbán szűkebb családjának valóban kivételes oka lehetett a vigasságra: A Kedves Vej saját bankhoz juthatott a Gránit Bankba történt bevásárlása révén. Még tiszta szerencse, hogy a kormány - mint Orbántól tudjuk - nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Már csak ezért is szükséges, hogy a család legyen az első.

Mindezekre tekintettel teljesen érthető, hogy újévi üzenetként a kormányfő is büszkén tette ki a maga Facebook-oldalára azt a fajta elmés dalocskát, amelyben lakodalmas dallá formálva ismételgethetik a nemrégiben közzétett tett jelszót. Szép is ez, Fásy Ádám és Orbán Viktor együtt. Bele is gondoltam, hogy az egykori Bibó-kollégisták mit tudnának röhögni egy ilyen kapitális giccsen – ha megengedhetnék maguknak. Kampányban viszont lehetőleg minél több választót kell megnyerni, és nem kizárt, hogy az elmúlt 12 évben sikerült a többségi közízlést erre a szintre leszállítani.