Németh Sándor szerint a Hit Gyülekezete értékrendje nem pártfüggő, hanem autonóm :D

Mindenki szabadon dönthet arról, kire szavaz áprilisban – erről Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze beszélt az Alfahírnek, megjegyezve, tisztában van vele, hogy a baloldalon és a jobboldalon is vannak globalisták, ahogy hazafiak és nemzeti gondolkodású emberek is. Azért Németh Sándor 4 évvel ezelőtt, és most is erősen utalt rá, kire kellene szavaznia a híveknek.

Az Alfahír azt követően kereste meg Németh Sándort, hogy a Vidám Vasárnap néven ismert istentisztelet-közvetítés során látható újévi beszédében nehezen félreérthetően arról beszélt, a 2022-es választás tétje tulajdonképpen az, hogy a nyugati globalisták természetellenességéhez felzárkózni kívánó ellenzék győz, vagy pedig az emberekért dolgozó jelenlegi kormány marad-e hatalmon.

A Hit Gyülekezete nem mai szereplője a közéletnek, előbb voltunk itt, mint a jelenleg hatalomért küzdő pártok bármelyike, és a gyülekezet értékrendje nem pártfüggő, hanem autonóm - mondta Németh Sándor a lapnak.

És akkor egy kis emlékeztető:

2020 nyarán "Isten nevében új, átfogó szerződést" kötött a kormány a Hit Gyülekezetével. A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze írták alá.

A keresztényi szeretettel és elköteleződéssel megpecsételt iromány lényege, hogy  „emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően" rendezi mind jogilag, mind anyagilag a Hit Gyülekezete helyzetét, szerepét és társadalmi szerepvállalását. Semjén Zsolt elárulta, hogy a szerződés „a méltányosság jegyében" rögzíti, hogy a Hit Gyülekezetét társadalmi feladatellátásához az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg.

Az ATV tulajdonosának szektaszerű képződménye - a Hit Gyülekezete - 2002-től 2010-ig még elvtelenül szolgálta ki a szocialista kormányokat. Aztán hopp, jött egy, a magyar közéletben sűrűn felcsapó, ideológiai fordulatot hozó passzát, s hirtelen Németh Sándor jobboldali-konzervatív lett, immár a NER elvtelen kiszolgálójaként. Az ideológiai fordulatot hozó passzát ráadásul nem vonult el nyomok nélkül. Jött 2011. és a fülkeforradalmi kétharmad, amely a világ legtermészetesebb folyamatának tekintette, hogy a Hit Gyülekezete történelmi egyházzá váljon. Így, az egyházi törvény módosításával be is emelték a "hitgyülit" a vallási szervezetek elitklubjába.

Mivel a narancsos kétharmad, és vélhetően az Orbán-hívek szívének is különösen kedves Németh Sándor, illeve az ő "kis mikrokozmosza", a Magyar Hang egy 2020 májusi Kormányinfón úgy gondolta, Gulyás Gergely tán szívesen ad választ a történelmi egyházuk vezetőjével kapcsolatos aggodalmakra. Azokra az aggodalmakra, melyek szerint láthatatlanul, egy többlépcsős cégstruktúra végső tulajdonosaként szerzett többségi tulajdonrészt a Hit Gyülekezete mellett Németh Sándor az ATV-ben. A témában megszülető cikk előzményét Bartus László Fesz lesz című, május végén nyomtatásban is megjelenő könyve adta, amiben a szerző részletezi, hogyan „vitte haza Németh az ATV-t”.

A szövevényes ügylet lényege, hogy „az egyház tulajdonában álló egyik vállalkozás tulajdonosi körében egyszer csak felbukkant egy liechtensteini offshore cég, amely egyre nagyobb tulajdonrészt szerzett, majd amikor többségbe került, átadta a tulajdonrészét Németh Sándornak. Ezzel a húzással Németh egycsapásra az ATV Zrt. többségi tulajdonosává is vált”.

Szóval:

Bizniszegyház-e a Hit Gyülekezete? - kérdezte a Magyar Hang a miniszterelnökséget vezető minisztert. Gulyás Gergely pedig így válaszolt:

Mikor ezt a kérdést szabályozták, 100 fővel bárki alapíthatott egyházat, sokan a kedvezményes adózást kihasználva "elképesztő formákat" működtettek. A Hit Gyülekezetével szemben ilyen vád nem merülhet fel, ez egy működő egyház, abból is látszik, hogy az ötödik legtöbb felajánlást kapják az 1%-okból. Bármilyen egyéb vádakat másnak kell kivizsgálnia.

Tehát Németh Sándort akkor is megnyugtatták: továbbra is élvezi a kormánypártok bizalmát. Igaz, ő a maga módján ezt igyekszik is meghálálni. 2019 novemberében például a Fidesszel közösen mondott áldást a Puskás Stadionra. Bár jegyezzük meg, hogy előtte néhány héttel, az önkormányzati választás után még „képmutató keresztény propagandáról" szónokolt.

2018 januárjában a Pesti Srácoknak adott fergeteges mélyinterjújával kapcsolatban azt írtuk, hogy egyrészt nehéz elhinni, hogy tényleg megjelent, másrészt, hogy ennyi ideológia fordulatot elbírtak a webhelyet biztosító szerverek. Azóta kiderült, hogy nem, hogy szerverek bírják bőven, de az Orbán-kormány Németh Sándorba vetett hite is megingathatatlan.

Németh Sándor korlátlanul válthat irányt a körhintán, az nem minősül „biznisznek”. Miután egyébként 2018-ban az említett interjúban megmondta a híveinek, kire kell szavazni (a Fideszre), így elmélkedett Orbánékkal való kapcsolatáról:

„A Hit Gyülekezetét háromszor ismerték el egyháznak, 1989-ben, egy évvel később, majd valójában 2011-ben. A kétharmados felhatalmazással bíró Fidesz-kormány javaslatára a gyülekezet is megőrizhette egyházi státuszát. Ez nem valamiféle titkos paktum eredménye, ilyen ugyanis nem született, hanem abból az egyszerű tényből következik, hogy a Hit Gyülekezete egy valódi egyház, sok tízezres tagsággal, valódi hitélettel. Tehát józan realitáson alapuló döntésről beszélhetünk. A Hit Gyülekezete társadalmi beágyazottsága és hatása a közgondolkodásra olyan mélységű, hogy indokolt kiegyensúlyozott viszonyt ápolni a kormányzattal.”

Szóval, semmi pártpolitika! Csak autonómia!