A fideszes Nézőpont Intézet kikutatta, hogy a Fidesz a választás esélyese :D

Egy Nézőpont Intézetes kutatás sosem késik. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor kell.

Az áprilisban várható országgyűlési választáson belföldön ismét 70 százalék feletti részvétel várható, azaz nagyjából 5,7-5,8 millióan adják majd le valamelyik pártlistára a szavazatukat (ők az aktív szavazók). Ezen felül lesznek külhoni választók is, akiknek a szavazatával nem számoltunk. A belföldi szavazónak számító, magyar lakcímmel rendelkező, de külföldön élő szavazók véleményét pedig elérhetetlenségük miatt nem vehettük figyelembe. A Nézőpont Intézet előrejelzése szerint, ha „most vasárnap” lenne a választás, minden második, belföldi szavazó a Fidesz és a KDNP közös listájára szavazna (50 százalék). Ők elkötelezett szavazónak számítanak, a kormánnyal is elégedettek és Orbán Viktor miniszterelnökségét is határozottan támogatják. Mivel négy éve a belföldi aktív választópolgárok 47,36 százaléka szavazott az akkori és mostani kormánypártokra, ez majdnem három százalékpontos emelkedést, s a Fidesz szinte biztosra vehető választási győzelmét jelenti

- áll a "kutatásban". Szóval, SZINTE BIZTOS, hogy így lesz.

Ehhez a SZINTE BIZTOSHOZ pedig azért próbáljuk meg a Nézőpont Intézetet némleg elhelyezni a történelmi és hitelességi térben!

Előfordult pl., hogy kikutatták, hogy 

"még soha, egyetlen miniszterelnökkel sem voltak ilyen elégedettek a magyarok."

Volt, hopgy az önkormányzati választáson elszenvedett pofonok után 1000 embert kérdeztek meg telefonon (bizonyára nem ugyanazt az ezret, akiket mindig szoktak), a beszélgetésekből pedig kiderült: A Fidesz-KDNP 50%-os támogatottsággal bír, így egy aktuális országgyűlési választáson is simán nyerne.

2019 decemberében, mikor a hóesés miatt a MÁV úgy esett el, mint a német csapatok Sztálingrádnál, a következőt „mérték”: egyre elégedettebbek a magyarok a MÁV-val. A megkérdezettek közül mind az államvasúttal, mind annak szolgáltatásaival többen elégedettek, mint tavaly. A „MÁV-ról alkotott véleménye” egy év alatt az összes magyar ötödének (20 százalék) javult és tizedének (10 százalék) romlott, a többiek nem láttak változást – írták.

Aztán szintén 2019-ben kiderült az is, hogy kivételes szociális érzékenységgel megáldott kormányunk három év alatt 11,2 milliárd forintot költött a világ különböző pontjain „keresztények megsegítésére”. Na és ki készített felmérést arról, hogy ezt a magyar emberek is támogatják? Talált, süllyedt: a Nézőpont Intézet.

A magyar emberek együttéreznek a világ szenvedő keresztényeivel, támogatják a kormány segítő törekvését – derítették ki sebészi pontossággal.

Sok Nézőpont Intézet felmérés van, mi szórakoztató, de mind közül talán a legszórakoztatóbb az volt, mikor megállapították, hogy „Magyarországon továbbra is balliberális médiatúlsúly van”.

Ezzel ismét egy újabb, a hazai balliberális álhírgyárak által külföldön terjesztett hazugság lepleződött le, miszerint kormánypárti fölény lenne a hazai sajtópiacon - írta öles betűkkel az Origó a Nézőpont Intézet blogoldalára hivatkozva. 

A sort még hosszasan lehetne folytatni, a konklúzió ugyanaz: fasza meló lehet a Nézőpontnak dolgozni. Már persze akkor, ha nertárs vagy. Ezt amúgy a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Mráz Ágoston Sámuelnek érti igazán, akinek a testvére, Mráz Dániel Emánuel annak idején hogy, hogy nem pont Mészáros Lőrinccel szállt be a vasútkorszerűsítési bizniszbe.