Rákay "Soha egyetlen fillér állami támogatást nem kaptam" Philip 4,5 milliárdból (!) forgathat filmet

Tudják, arról a Rákayról van szó, aki 48 milliós Mercedesszel furikázik, és aki állítása szerint soha egyetlen fillér állami támogatást nem kapott, és aki csak Facebook-hirdetésekre tízmilliókat kap. 

4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága a Rákay Philip-féle Petőfi-film gyártására – derült ki az NFI közleményéből. A Most vagy soha! című filmre megszavazott 4,5 milliárd forintból 2 milliárd egyedi kormányhatározat alapján érkezik.

"A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal. A rég nem látott volumenű díszletkomplexumot a produkció a Nemzeti Filmintézet fóti filmgyártó bázisán építi fel, és a forgatást követően a Filmintézet tulajdona lesz. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest - ahogy a 80-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori város díszletet is - további produkciók is használhatják majd Fóton. A 106 naposra tervezett, áprilisban kezdődő forgatáson több ezer statiszta és közel 200 megszólaló szereplő működik közre, a főszereplőkről a produkció fogja lerántani a leplet. A Most vagy soha! című film Petőfi Sándor születésének 200. jubileumi évében, 2023-ban lesz látható a mozikban"  - írja az NFI.

Többször írtunk róla, hogy a Fidesznél igyekeznek felépíteni az orbánista influenszereket, ilyen például az ország egyik legjobban kaszáló tanácsadója, a Fideszhez amúgy is évtizedek óta köthető Rákay Philip. A kitartottat az elmúlt egy évben különösen nagyon igyekeztek felfuttatni, így ő meg nagyon igyekezett nagyokat mondani. Ezáltal az egyik legszórakoztatóbb trash lett a lakájmédiában, főleg hogy az Origo egy időben egytől egyig az összes posztját utánközölte

Sejthettük, hogy ez nem puszta szimpátia, a kormánypártoknak komoly terveik vannak a közösségi médiával, és ebbe brutális pénzeket is tolnak.

Rákay Facebook-oldala 2020 őszén indult el, és az ő szekerét is toló Megafon nevű szolid kis fideszes biznisz a 2022-es évet pontosan 503 782 484 forint elköltésével a háta mögött kezdte. A Megafon félmilliárdja összesen 12 oldal fizetett posztjaira ment el, ebből az egyik Rákayé, aki egészen pontosan 78 352 122 forintból hirdethette az orbánista hazugságokat.

A Fidesz-szócső korábban büszkélkdett azzal, hogy egyetlen állami fillért se kapott még. Már csak az lenne a kérdés, hogy miből gazdálkodik a fideszes Megafon Központ. Valószínűleg kb. annyira saját forrásból, mint mondjuk a CÖF. (A Megafon azt állítja, nem kapnak közpénzt, tavaly nyáron a Facebook-oldalukon arról számoltak be, hogy már 1,5 millió forintnyi adományt kaptak.)

Cégeket alapítottam, különböző vállalkozásokba fektettem, rengeteget dolgoztam azért, hogy ezek minél sikeresebbé váljanak. Büszke vagyok arra, hogy egyetlen fillér állami megbízás vagy pályázati forrás nélkül is remekül prosperálunk, rácáfolva arra a ballib percepcióra, miszerint a jobboldal holdudvara kizárólag állami pénzekből képes érvényesülni. Az elmúlt években persze a kreatív, alkotó énem sem pihent: sok időt töltöttem forgatókönyvek írásával, történelmi filmes projektekkel - mondta a Magyar Nemzetnek március közepén.

És nem nagyon kell tovább olvasni ahhoz, hogy az embert nagyon hamar elöntse a szekunder szégyenérzet. "Soha nem kaptam állami támogatást" Philip ugyanis éppen ezt megelőzően kapott egy Aranybulláról szóló film forgatókönyv "fejlesztésére" néhány társával 4 milliót az adófizetők pénzéből. Most ehhez hozzácsaptak még pár nullát.

Amúgy meg 100 milliós osztalékokat vesz ki a cégéből, de egy percig ne gondoljuk, hogy ennek köze lenne a kormányzati kapcsolataihoz, ezt bármelyik tisztességes magyar állampolgár utána csinálhatja, bármikor. Akárcsak a briliáns lakhatási "konstrukcióját", ami már-már Varga Juditéval vetekszik.