Az ultraliberális polkorrektség vagy a populizmus teszi tönkre a világot?
A kérdésre a valószínűsíthető válasz, hogy egyik sem. Sőt, hosszú távon mindkettő hozzáteheti pozitív értékeit a kialakuló általános világnézethez. Addig azonban még mindkettő miatt szívni fogunk.
Ha a „nyugati civilizáció” politikai közbeszédét nézzük, azt látjuk, hogy két szélsőség, az ultraliberális polkorrektség és a végtelenül leegyszerűsített populizmus vetekszik egymással. Az is látható, hogy egy esetleges térnyerés esetén mindkét irányzat még az eddigieknél is rosszabb irányba vezetné a világot. De a történelmi tapasztalatok alapján egyik irányzat sem fog nyerni, hanem a „vadhajtások” lenyesésével kialakul egy olyan új szemlélet, amely mindent ötvöz magában. Ez nem lesz jobb vagy rosszabb, csak más.
Teljes paradigmaváltás zajlik, egyszerűen megváltozik az emberek szemlélete a világról. Megtörtént már ez jó párszor az emberiség történelmében, most csak a legfontosabbakat nézzük át.
Az ókorban az emberiség alapvetően politeista volt, majd megjelent és teret nyert az egyistenhívő zsidóság, majd a kereszténység. A kereszténységnek is számos szélsőséges változata volt, amelyek lassan háttérbe szorultak, a többistenhittel együtt, de mindez úgy történt, hogy a többistenhit egyes sajátosságai beépültek a kereszténységbe. Ez több évszázad alatt zajlott le, és még a magyar hitvilág kialakulására is nagy szerepe volt, elég csak arra gondolni, ahogy az ősmagyar vallásban jelenlévő Boldogasszony kultusza Mária-tiszteletté változott.
A következő nagy lépés a reformáció megjelenése volt. Ekkor Európában már szinte senki sem vonta kétségbe az egy Isten létezését, de a keresztény egyházszervezet a hosszú évszázadok során egy olyan minőségi romláson ment keresztül, hogy nemcsak a középkor problémáira nem tudott válaszokat adni, hanem ezek egyik legfőbb generálójává vált. A reformáció megjelenése az adott korban igencsak radikálisnak számított, komoly szélsőséges irányzatokkal. De ezek a szélsőségek is elhaltak, az ellenreformációval pedig megindult egy olyan katolikus megújulási folyamat, amely újrarendezte néhány száz évre a világnézeti kereteket.
Ezt követte a felvilágosodás korszaka, amely az egyik, ha nem a legkomolyabb, világnézeti válságot okozta: megkérdőjelezte Isten létezését. A felvilágosodás lett végül az egyik legfőbb mozgatórugója a francia forradalomnak, de később az a teljes egyházellenesség, amelyet például Robespierre-ék képviseltek, háttérbe szorult (és a totális diktatúráknál jelent meg újra). Kialakult egy új, szekuláris világrend, amely laza függőségi viszonyban hagyta működni az egyházakat és az államokat. Ezzel egyidőben elindult egyfajta demokratizálódási folyamat is.
A XXI. századra értünk el oda, hogy a világ rádöbbent, az a fajta demokrácia, amit az emberek sokáig a lehető legjobbnak gondoltak, egyszerűen mégsem működik tökéletesen. Egy darabig elfogadható volt a (választó vagy választható) „többség szava dönt” elv, de a kisebbségben maradtak (jogosan vagy jogtalanul, de ez a jelenség szempontjából mindegy is) egyre hangosabban kezdtek ez ellen tiltakozni.
Ennek köszönhető, hogy mára a szexuális és etnikai hovatartozásra tekintet nélkül egyenlők lehetünk, de ennek köszönhetőek az olyan szélsőséges dolgok, mint a túlzott pozitív diszkrimináció, vagy, hogy az USA-ban arról megy késhegyre menő vita, hogy miért kell valakinek a biológiai nemének megfelelő WC-t használnia, vagy, hogy Kanadában hogyan foglalnak törvénybe a férfi és a női helyett több tucat – általam még eddig sosem hallott – személyes névmást.
Mindeközben a csendes többségnek szépen lassan elege lett a közbeszédet eluraló polkorrektségből, és beállt az ez ellen fellépő, a valós problémákat felhozó, de valódi válaszokat nem adó populisták mögé (lásd Trump győzelmét az USA-ban).
Tehát a képlet egyszerűnek tűnik. A többségi demokrácia elve háttérbe szorul, megjelennek a szélsőségek, amelyek aztán el-eltűnnek, és kialakul egyfajta konszenzusos vagy közvetlen demokrácia. Csakhogy az eseményeknek ilyen egyszerű leírása talán majd pár száz év múlva lesz egy középiskolai tankönyvben. Mi viszont most ezeket a változó időket éljük, és biztosak lehetünk abban, hogy amíg kialakulnak az új világrend elfogadott keretei, még sok mindent át kell élnünk és rengeteg szélsőséggel fogunk találkozni – mindegyik oldalon.
(A cikk első változata 2017.07.02-án jelent meg.)