A magyar nép kajálja az atyáskodó, puha diktatúrát - interjú Farkas Attila Márton publicistával

A magyar nép kajálja az atyáskodó, puha diktatúrát - interjú Farkas Attila Márton publicistával
Fotó: zsurpubi.hu

Orbán jól megkavarta a trutyit Európában – állítja Farkas Attila Márton egyiptológus, kulturális antropológus és publicista. FAM-mal többek között a folyton benne munkáló szabadságvágyról beszélgettünk, illetve arról, miként jutott el a nacionalizmustól az egyiptológiáig és a buddhizmusig. Portálunknak adott interjújában elmondta, ma már halottak a nagy politikai eszmerendszerek, helyette „trolldemokrácia” van, amit például a Trump-jelenséggel vagy a Brexittel lehet leírni. Szerinte a NER a kapitalizmus Kelet-Európára jellemző, speciális feudális formája, amire idehaza sajnos igény van: a magyar nép gyűlöli a kemény diktatúrát és a szabadságot, viszont kajálja az atyáskodó, puha diktatúrát. Éppen ezért úgy véli, a rendszer csak úgy bukhat, ha kívülről besegít a nemzetközi nagytőke vagy a térségben érdekelt nagyhatalom, ami viszont félgyarmati sorshoz vezet majd. Szóba került Soros György is, akit egy tőzsdecápának tart, és egyáltalán nem örül, hogy államfőként fogadják Brüsszelben. Ezenkívül beszéltünk még a Momentumról, amelynek fellépése számára túlzott profizmust sugall, de szó esett a migrációról és a civil szervezetekről is.

Zsúrpubi: Állítólag Sir Winston Churchill mondta, hogy „aki egészen fiatalon nem baloldali, érett felnőttkorára nem liberális, és idősen nem konzervatív, az nézesse meg magát pszichiáterrel”. Ennek alapján az egykori brit miniszterelnök igencsak büszke lenne Orbán Viktorra. Vagy mégsem?

F.A.M.: Annyira nem érdekelnek Churchill elmés mondásai, mert nem kedvelem túlságosan, hiszen részben ő is felelős volt azért, hogy megkaptuk Sztálint, meg milyen alak már az, akit a háború hoz ki a depresszióból? De ezt egy történész biztosan jobban el tudná magyarázni, én meg nem vagyok az. Tény, hogy Churchill megnyerte a második világháborút, tehát történelmi szempontból nagy formátumú figura, de szerintem eleve nem foglalkozna ilyen kis provinciákkal, mint Magyarország, ahogy nem is foglalkozott annak idején se túlzottan. Hogy mit szólna az Orbán Viktor által befutott ívhez? Nem hiszem, hogy tetszene neki, de más miatt nem, mint nekem. Orbán olyan, mint egy klasszikus színdarab. Mi lett az egykori szakállas fiatal lázadóból, aki elmondta híres beszédét Nagy Imre újratemetésén, amin egyébként jómagam is ott voltam. Sőt, Prágában is részt vettem azon a tüntetésen, ahol Deutsch Tamást letartóztatták, bár ennek konkrétan nem voltam szemtanúja, mert az utolsó pillanatban sikerült az akkori menyasszonyommal átugranunk a kordonokat a rendőrök elől menekülve.

Hogy Orbán milyen formátumú politikus? Annyit mondhatunk, hogy jól megkavarta a trutyit Európában, tehát hatása az van. Egyébként az, hogy a kis közép-kelet európai országok alkossanak valamiféle ellensúlyt Brüsszellel szemben, szívemnek kedves, csak ne ezek csinálnák és ne így! Nekem nagyon nem szimpatikus az Orbán-rezsim, de sajnos az ellenzék zöme sem. Sohasem tartoztam például az úgynevezett balliberális táborhoz. Egy külföldi talán jobban meg tudná válaszolni ezt a kérdést, így passzolnám...

ZSPB.: A kívülálló szerepre majd még visszatérünk, de most mesélj kicsit az indulásodról, hogy hol nőttél fel, a szüleidről, az általános és középiskolai évekről! Azokban az időkben érezhető volt már, hogy a Kádár-rezsim gyengülőben van?

F.A.M.: 1965-ben születtem, tehát az életem első több mint húsz évét vastagon a Kádár-rendszerben töltöttem. Apám volt az egyetlen körülöttem, aki utálta Kádárt. Fontos tudni, hogy Kádárt mindenki szerette, bizony, az én családomban is, és általában véve a magyar társadalom nagyon jól megvolt abban a rendszerben. Nem voltak itt ellenállók. „Addig jó nekünk, amíg Kádár él” – te jó Isten, hányszor hallottam! Még attól a pár öregtől is, akik olykor kommunistáztak. Az apámhoz hasonlókat hőzöngőknek tartotta a környezetük. Az első kokárdám egy kis, megkopott nemzeti színű szalagocska volt, amit apám még 56-ban tűzött ki a sapkájára a Rákosi-címeres sapkarózsa helyett, mivel „szerencséjére” akkor volt katona. Szereztek egy hosszú nemzetiszín szalagot, amit feldaraboltak, mindenkinek jutott egy kis darab. Az lett a sapkarózsa, nekem meg az első kokárdám. Apám egy kis ékszeres dobozban őrizte.

ZSPB.: Tehát, édesapád antikommunista volt. Olvastam idős szomszédokról, akik nagyszüleid helyett nagyszüleid voltak, és úgy minősítették őket a cikkben, hogy „hithű horthysták”.

F.A.M.: Ott, ahol laktunk, és az édesanyám máig lakik, a szomszédjaink kommunisták voltak, sőt majdnem az egész utca az volt, ahogyan az egész ország az volt, főleg vidéken. Mindegy, a jószomszédi viszonyt nem befolyásolta a politikai meggyőződés, apámat inkább különcként tartották számon, és ismerték egymást gyerekkoruk óta a faluban. Abban az utcában viszont, ahol korábban laktunk, a szomszédunk egy idős házaspár volt, és anyámék szándékosan hozzájuk adtak napközben, hogy „jó nevelést kapjak”. Nem volt gyermekük, a férfi, Józsi bácsi, korábban csendőrtisztként szolgált, a felesége, Ilus néni pedig egy nagyon kardos, vallásos katolikus asszony volt, inkább ő hordta otthon a nadrágot, dacára, hogy a férjének mi volt a foglalkozása.

Így gyerekkorom egy részét gyakorlatilag a ’30-as években töltöttem, mert náluk szinte érintetlenül megmaradt az a légkör.

Ez mindenben megnyilvánult: a szóhasználatban, az ebédben, a használati tárgyakban, a mozdulatokban, még abban is, ahogy Józsi bácsi borotválkozott a csontnyelű beretvájával, amit egy kifeszített szíjon fent meg, vagy nekiült újságot olvasni.

ZSPB.: Mindezek hatására lettél szélsőjobboldali fiatalkorodban?

F.A.M.: Inkább a nacionalista jelzőt használnám, nem nevezném azt a korszakomat szélsőjobboldalinak. Vagy a fene tudja, de mégis. A Kádár-rendszer elleni lázadásnak sok formája volt, az ember mindenféle hülyeséget mondott és megcsinált polgárpukkasztásból.

Ha a hatalom baloldalinak mondja magát, természetes, hogy a meggondolatlan ifjonc a túlsó végén keresgél, ha nem szimpi neki ez a hatalom. Amikor a Sex Pistols egyetlen hiteles figurája, Sid Vicious horogkeresztes pólót húzott, az se azt jelentette, hogy náci lett volna.

Részben bennem is valami ilyesmi dolgozott. Furcsa paradoxonokat produkálhat a szabadságvágy és a nonkonformizmus. Én azt mondom, ha a szabadság jelszavaival nyomnak el, akkor nyugodtan köpd le a szabadság jelszavait. A mozdulat számít, nem a dogma.

Fontos még, hogy semmiféle nácizmust vagy antiszemitizmust nem hoztam hazulról. Apám Izraelnek drukkolt az arabokkal szemben, mert nagy antikommunista volt, Izrael pedig ellenségnek számított a brezsnyevi Szovjetunió számára. Ugyanakkor nála nagyobb magyart keresve se lehetett találni. Trianont és ’56-ot az anyatejjel szívtam magamba neki köszönhetően. Hogy nem volt antiszemita, az talán annak is köszönhető, hogy lakott nagyapáméknál egy borzasztóan szegény zsidó öregasszony, bizonyos Link Fáni néni, albérletben, akit aztán elvittek. A későbbi óvoda udvarán tartották fogva a zsidókat, apám pedig titokban vitt neki vizet, kölyökként bemászott a kerítésen. Ezek az élmények nyilván meghatározóak voltak számára. A zsidó néni apja egyébként még az 1849-es isaszegi csatában szolgált szanitécként, utána telepedett le ott, és száznál is több évig élt. Ja, még egy adalék: az öreg horthysta házaspár se zsidózott soha. Később, amikor ezekről már kamaszként kérdeztem Ilus nénit, mert a férje meghalt 14 éves koromban, azt válaszolta, hogy itt mindent a nyilasok meg németek csináltak. Volt elfojtás, meg talán bűntudat is. Én az antiszemitizmust könyvekből tanultam. Amúgy igen, az akkori dolgaimat tekintve nyugodtan lehettem volna a Jobbik egyik alapító tagja. A katonaságnál és a civil életben is megfigyeltek, mint nacionalistát és irredentát.

Én azt mondom, ha a szabadság jelszavaival nyomnak el, akkor nyugodtan köpd le a szabadság jelszavait. A mozdulat számít, nem a dogma.

Én azt mondom, ha a szabadság jelszavaival nyomnak el, akkor nyugodtan köpd le a szabadság jelszavait. A mozdulat számít, nem a dogma.

ZSPB.: Éppen ez az érdekes, mert mégsem a Jobbik, hanem az LMP alapítói között tűntél fel.

F.A.M.: Nem is beszélve arról, hogy a Kisgazda Pártnak is az alapító tagja voltam, próbáltam helyben szervezkedni. Bár igen hamar kiléptem, de nem Torgyán miatt, mert ő még akkor ott se volt, hanem mert úgy éreztem, nem vagyok azok közé az emberek közé való. Durván fogalmazva, kiábrándultam a sok sutyerákság miatt az ügyből. De ott voltam egy csomó Jurta-színházas rendezvényen is, ismertem Kunszabó Ferencet, Hunnia füzeteket terjesztettem stb.

ZSPB.: Hol találtad meg a helyed? Elég távol van egymástól a nacionalizmus és a szélsőjobb, illetve az egyiptológia és a buddhizmus. Hogyan jutottál el egyiktől a másikig?

F.A.M.: Egy fiatal csávó fejében kavarog mindenféle. Egyszerre volt a kedvencem a Doors, Jimi Hendrix és hasonlók, meg Hamvas Béla, illetve dédelgettem magamban egyfajta részben általam kitalált, idealizált jobboldaliságot, és középkorimádó is voltam már akkor. Azért mondom, hogy „már akkor”, mert mostanság ez mekkora divat. Szóval lázadás volt, leginkább a sivár valóság ellen...

ZSPB.: Aztán a jobboldaliság elleni lázadás vezetett az egyiptológiához?

F.A.M.: Nem, mert az már a rendszerváltás utánra tehető, amikor egyetemre mentem. Elég későn jutottam arra az elhatározásra, hogy diploma kéne abból, ami érdekel. Kezdetben a Magyarországi Buddhista Misszióba jártam előadásokra, és ki akartam vonulni a világból. Nagyon utáltam azt a társadalmi közeget, amiben leledztem. Tehát, hogy ebbe az irányba mentem el, az klasszikus menekülés volt a világból.

ZSPB.: És ott megtaláltad, amit kerestél?

F.A.M.: Igen, meg, és ez máig hat. Amikor pedig arra került a sor, hogy milyen szakra menjek, akkor felvetődött az indológia mellett az egyiptológia is, mert „megfertőztek” későbbi professzorom, Kákosy László könyvei. Azért lett végül az egyiptológia, mert meggyőztek, hogy az indológia szakon csak a nyelvészetet nyomatják, míg az egyiptológia szakon a vallás központi téma, engem pedig a vallások mindig is érdekeltek. Tegyük hozzá, hogy régészhallgatóként kezdtem, de be kellett látnom, hogy az egy olyan életforma, ami egész embert kíván. Ha nem tudsz elhelyezkedni régészként, akkor ez ugyanolyan felesleges diploma, mint ha mondjuk esztétika szakra mentem volna. Tehát, az egyiptológiát B szakként vettem fel, a régészetet pedig hamarosan lecseréltem kulturális antropológiára. Ez utóbbira azért esett a választásom, mert mindig izgatott az Európán kívüli népek gondolkodásmódja és hitvilága, illetve hogy az észjárásukat belülről is megismerhessem.

ZSPB.: Ahogyan eddig hallgattalak különböző tévé- és rádióműsorokban, különösen, amikor Puzsér Róberttel közösen szerepeltél, az a benyomásom támadt, hogy bármi is az éppen aktuális mainstream, te egész biztosan azon kívül helyezed magad, amit általában nonkonformizmusnak szokás hívni. Ugyanilyen motivációk vezettek, amikor az LMP egyik alapítója lettél?

F.A.M.: Nem, akkor pont nem. Akkor már nem voltam olyan ifjú és bohó, aki lázadásból csinál mindent. Ennek az a története, hogy a ’90-es évek folyamán lezajlott bennem egy lassú és fokozatos változás, amelynek során rájöttem, hogy nem tudok többé jobboldali lenni. Először úgy gondoltam, hogy csak a magyarországi jobboldalban csalódtam, mert az „igazi jobboldal” nem ilyen, de be kellett látnom, hogy szociálisan túl érzékeny vagyok, és a nacionalizmusom se faji alapú, még ha viccelődtem is ilyesmikkel, tehát a nézeteimet nem lehetett igazán besorolni sehova. Ugyanakkor már „jobber” koromban is volt bennem egy erős elutasítás a globalizáció és a multinacionális cégek iránt, és az öko- és alterglobalizációs mozgalmak kezdtek érdekelni. Bár így utólag be kell látnom, hogy még ebben is tetten érhető valamiféle kamaszos dac. Például emlékszem, hogy 2000 körül a kezembe került az Eszmélet folyóirat egyik száma, amelyben olvastam egy elemzést, melynek a címe az volt, hogy Az Amerikai Egyesült Államok gazdasági válsága marxista szemszögből. „Vááá” – mondtam. Ez igen!

Merthogy ekkor már mindenki, aki valaha marxista volt, megtagadta a múltját, és vagy kurva nagy neoliberális, vagy nagy magyar lett. Marx nálunk a szociológia szak és pár asztaltársaság kivételével mindenhol tabu, ez itt Európa legantimarxistább országa, ugyanazzal a szervilista konformizmussal persze, mint amikor még marxista ország volt, szóval eldöntöttem, hogy nekiállok Marxot olvasni.

Persze nem lettem marxista, nem is tudnék az lenni. Bár zseniális faszinak tartom most is, de egysíkú a világmagyarázata, meg aztán én spirituális lény vagyok, ami remekül összefér az antikapitalizmusommal.

ZSPB.: Konkrétan hogyan kerültél kapcsolatba a későbbi LMP-sekkel?

F.A.M.: Volt egy internetes fórum, ahova írogatott mindenféle alterglob balos, akik utálták a neoliberális globalizációt, az volt az indymedia. Tudni kell, hogy a ’90-es években legalább annyira nem volt sajtószabadság, mint ma, sőt az internetnek köszönhetően még most is jobb a helyzet, mint akkoriban. A mainstream liberális sajtóban más vélemények nemigen jelenhettek meg, kivételt talán csak a legnagyobb nevekkel tettek, például Tamás Gáspár Miklóssal vagy Szalai Erzsivel, akit nagyon tisztelek, de őket is szélsőségeseknek bélyegezték. Szóval egy-két folyóiraton kívül, mint a Liget vagy az Eszmélet, nem volt fóruma a nem jobboldali rendszerkritikának, de ezen az online felületen zöldek, alternatívok és balosok egyaránt jókat vitatkozhattak. Ott lettem FAM, akkor kezdtek úgy hívni, mert lusta voltam a teljes nevemet a cikkeim alá írni. Korábban esszéket írtam, főleg a Ligetbe. Puzsért is lényegében ebből a közegből ismerem, meg Schiffer Andrást is, aki kitalálta az LMP-t. Ő hívott meg alapítani. De ez a döntésem már nem lázadás volt, hanem tudatos választás, ugyanis meglátásom szerint az LMP szintetizálni próbálta a konzervativizmusból, a liberalizmusból és a baloldaliságból a legjobb elemeket. Ezt mind a mai napig egy nagyszerű kísérletnek tartom. Egyetlen baj volt vele: nem jött be.

ZSPB.: Talán erre jöttek rá mindazok, akik az utóbbi években kiléptek?

F.A.M.: Ez nem ilyen egyszerű. Egyfelől az volt az LMP küldetése, hogy szintetizálja a különböző irányzatokból átvett értékeket. Másfelől pedig eltökélten felül akart emelkedni a népi-urbánus ellentéten, pontosabban a Magyarországon évszázadok óta zajló a kuruc-labanc háborúskodáson. Ez utóbbi nem sikerült, mert az LMP-ből is kivált egy „SZDSZ”, az eredeti tagok egy része esetében a szocializáció felülírta a küldetést. A jobboldaltól és a nacionalizmustól való félelmeik erősebbnek bizonyultak. Végül be kellett látnom, hogy a magyar társadalom nem vevő az LMP üzenetére. Sajnálatos, de így van. És a népet nem lehet leváltani, sőt az emberek gondolkodásmódját se lehet megváltoztatni. Apropó, szerintem a Fidesz esetében sem arról van szó, hogy ők alakítják a társadalmat olyanná, amilyen mára lett, hanem arról, hogy kiszolgálják az igényeket. Kipróbáltak ők már sok mindent.

ZSPB.: És a legutóbbi változat jött be?

F.A.M.: Ja, sajnos igen.

ZSPB.: Térjünk vissza kicsit a buddhizmusra! Nemcsak tanulmányoztad, hanem tanítod is. Ebből arra következtetek, hogy az életfilozófiád lett. Melyek a buddhizmus számodra legfontosabb tanításai?

F.A.M.: Mielőtt még erre kitérnék, le akarom szögezni, hogy a katolikus gyökereimet soha nem tagadtam meg, mondhatni kulturális értelemben katolikus vagyok. Lehet, hogy ez furán hangzik, mégis így van. Ha a buddhista szertartások és egy mise között kellene választanom, akkor az utóbbira megyek be, mert az az, ami gyönyörű számomra. Ezért valóban azt mondhatjuk, hogy a buddhizmus nekem inkább életfilozófia. Illetve ez is leegyszerűsítés, mert több ennél. Tudod, nagyon mélyen, az óriási különbségek ellenére, azt látom, hogy minden vallás a misztika szintjén ugyanarról szól, ugyanazt a lényeget célozza. A misztika nem tévesztendő össze az okkultizmussal, az ezoterikával és hasonlókkal, és az azonosság alatt nem az olyan mindent egybemosó szinkretista katyvaszt értem, mint amilyen a New Age. Az emberi gondolkodás és tapasztalatok legmélyebb szinten látok erős azonosságokat, amiről a vallási-kulturális nyelvezetet le kell hántani. Így kibékíthető egymással a katolicizmusom és a buddhizmusom. Van egy középkori dominikánus misztikus, Eckhart mester. Benne ez teljesen tisztán jelenik meg, nem véletlenül fedezték fel maguknak a japán filozófusok is, a kiotói iskola. Mindig magamnál hordom a prédikációit.

Az életem válságos időszakaiban nagyon sokat segített a buddhizmus. Például az az alapelv, hogy a dolgokat el kell engedni, nem szabad erőltetni. Nem kell uralni semmit, nem kell görcsösen akarni semmit. Ha ebben a lelkiállapotban létezünk, akkor minden könnyebben megy, ha viszont nagyon erőszakosak vagyunk, minden sokkal nehezebb. Ez az egyik olyan tanítás, aminek a mindennapi életben nagy hasznát vettem és veszem. Ami persze nem azt jelenti, hogy ezt mindig meg is tudom tenni. Egy másik alapelv, hogy a létezés szenvedés természetű, magyarul soha nem stimmelnek a dolgok. A jó dolgok elmúlnak, és akkor az a baj, ha meg nem jó egy adott élethelyzet, akkor az. Erre egy nagyon megnyugtató választ ad Buddha, amit most nem taglalnék.

A harmadik elem, ami számomra értékes, hogy a különböző buddhista irányzatok olyan intellektuális kérdéseket vetnek fel, illetve ezekre olyan válaszokat adnak, amik a modern tudományok és filozófia által feszegetett problémákra is rárímelnek. Itt a gondolkodás, az elmeműködés, a tudatosság kérdésköréről van szó. A buddhizmus, mint inspiráló tényező bekerült egy több szakterületet érintő diskurzusba a kognitív tudományokon belül.

ZSPB.: Melyik politikai eszmerendszert tartod a leginkább elfogadhatónak az előbb kifejtett alapelvek tükrében?

F.A.M.: Azzal kezdeném, hogy a kérdésfelvetésed ott hibás, hogy ma nem léteznek nagy politikai eszmerendszerek. A nagy narratívák halottak. Ez régóta közhely, de sajnos igaz. Azon lehet vitatkozni, hogy sajnos vagy nem sajnos, hiszen ugyanezek

a nagy eszmerendszerek a 20. században rengeteg szenvedést is okoztak az emberiségnek, de tény, hogy ma már nincsenek olyan általános értékrendek, amikhez igazodni lehetne. Akik ezeket próbálják feltámasztani, eleve kudarcra vannak ítélve. Nincs hagyományos baloldaliság, sem hagyományos konzervativizmus, a konzervatív liberalizmus ugyancsak halott. Még hagyományos szélsőjobboldal sincs igazán.

A mai világban van egy nehezen leírható jelenség, amit Puzsér barátom trolldemokráciának nevez. Ide sorolható a Trump-jelenség, a Brexit, vagy amit Orbán Viktor, Erdoğan rendszere, sőt Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke képvisel. Nagyon sok különbség van közöttük, de megfigyelhetők hasonló, vagy éppenséggel azonos elemek, illetve alapok. Ahogyan óriási differencia volt a kádárkori Magyarországon létező szocializmus, Tito Jugoszláviája, Mao Kínája, vagy Pol Pot Kambodzsája között is, mégis államszocializmus volt mind. Szóval a nyilvánvaló eltérések mellett érzékelünk egy mély azonosságot is a jelenségek hátterében. És mi az, ami a trolldemokráciával szemben álló egyre inkább kizárólagos erő? A kulturális baloldaliság. A feminizmus, a gender, a multikultis emberjogizmus, a politikai korrektség. Itt már a baloldaliság nem a tőke hatalma ellen irányul, nem a kapitalizmust akarja megváltoztatni egy másik termelési móddá, hanem az emberek közötti viszonyokban, a kultúrában, sőt az intim szférában kíván forradalmi változásokat elérni. Nekem mindkettő, tehát a trolldemokrácia és a kulturális baloldaliság is nagyon ellenszenves, így nem tudok hová állni. Az előbbi egy újfajta diktatúra és a csőcselékösztönökre építő politizálás, az utóbbi meg egy orwelli lidércnyomás, az ember átprogramozása. Vagyis nem azért vagyok független, mert annyira arisztokratikusnak érzem magam, hogy csak kívülről tudok fikázni mindent és mindenkit, hanem mert azt a minimumot nem találom meg egyikben sem, amivel azonosulni tudnék.

ZSPB.: Most viszont kanyarodjunk rá a mai magyar valóságra. Hogyan írnád le röviden ennek a rendszernek a lényegét? Rengeteg jelző és kifejezés keveredik: maffiaállam, haveri kapitalizmus, újkádárizmus, neofeudalizmus, illiberális állam. A végére egy sajátot is idebiggyesztenék a tiszteletedre, hiszen egyiptológus vagy: „stadionépítő rabszolgák társadalma”. Tegyük tisztába a dolgot. Szerinted miről van szó?

F.A.M.: Először is, nem tartom magam egyiptológusnak, bár írtam ilyen témájú cikkeket és könyveket, sőt még expedícióban is részt vettem, és igaz, hogy az egyik végzettségem is az, de régóta nem gyakorlom. Másodszor, a mai állapotokat a szó hagyományos értelmében nem nevezném rabszolgatartó társadalomnak, bár érzem és jogosnak is tartom az iróniát a megfogalmazásodban. A közéleti publicisztikáimban a feudális jelleget szoktam kiemelni. Persze nem tiszta feudalizmus ez, hanem a kapitalizmusnak egy tipikusan kelet-európai feudális berendezkedése, ami lényegében a feudalizmus kulturális továbbélése. Ezt eddig Magyarországon senki nem tudta meghaladni. A monarchia korára jellemző liberalizmus feudális volt, majd a Horthy-rendszer még inkább olyan volt, de a Kádár-éra államszocializmusában is jól tetten érhető ez a vonás.

Gondoljunk csak az urambátyám világra és az elvtársi vadászatok légkörére, illetve a falusi, járási, megyei és országos elvtársak közti függőségek bonyolult viszonyrendszerére! A magyar társadalomban ez nagyon régóta jelen van, és ezen soha nem tudtunk túllépni. Ahogy mondjuk Szicíliában is a maffia az egész társadalom maga, mert a maffia ott is a feudalizmusnak a kapitalizmus keretein belül való továbbélése. A Fidesz okos emberei pedig rájöttek, hogy itthon ez működik.

az akkori dolgaimat tekintve nyugodtan lehettem volna a Jobbik egyik alapító tagja. A katonaságnál és a civil életben is megfigyeltek, mint nacionalistát és irredentát.

Az akkori dolgaimat tekintve nyugodtan lehettem volna a Jobbik egyik alapító tagja. A katonaságnál és a civil életben is megfigyeltek, mint nacionalistát és irredentát.

ZSPB.: Arra utaltál korábban, hogy Orbánék több mindent kipróbáltak. Mikkel kísérleteztek?

F.A.M.: A Fidesz radikális liberális pártként kezdte pályafutását. Jól emlékszem erre. 1990-ben rájuk szavaztam, miközben akkor inkább jobboldalinak tartottam magam, mégis – érdekes módon – egy liberális pártra szavaztam.

ZSPB.: Vonzó volt a fiatalosság, a lendület és a frissesség?

F.A.M.: Pontosan. Később még egyszer szavaztam rájuk, 1998-ban, amikor már egyértelműen mentek konzervatív irányba, miközben én távolodtam attól, viszont még mindig bennem volt, hogy ez egy új generáció, nem kellenek már a régiek. És hogy végre bontsák már le az államszocializmus maradványait és az egész kádári hagyatékot.

ZSPB.: Ezzel szemben megcsinálták a maguk „államszocializmusát”.

F.A.M.: Méghozzá profi módon. Felépítették és megerősítették.

ZSPB.: Felírtam magamnak néhány témát. Orbán tényleg ki akarja vezetni az EU-ból Magyarországot, vagy ez csak egy politikai blöff, netán riogatás?

F.A.M.: Nem egy magamfajta marginális csávót kéne erről kérdezned, hanem valaki olyat, aki benne van a pikszisben.

ZSPB.: Azok nem válaszolnának soha…

F.A.M.: Kívülállóként nem hiszem, hogy ez lenne a céljuk, mégiscsak az EU-tól jön a pénz. Ez is közhely. Szóval nem tudom. Szerintem nem, de ez csak megérzés.

ZSPB.: Ennek a feudális rendszernek a része az is, hogy totálisan központosították az oktatást, továbbá a lerohasztott egészségügyet nem segítették ki immár hét év kormányzás alatt sem?

F.A.M.: Ezek nagyon brutális dolgok, amik miatt ki vagyok akadva. De nem a Fidesz az alapvető oka annak, ami most van. Az oktatás és az egészségügy mindig is rossz volt, mindig is rohadt. Nem ők tették ilyenné, ők csak tovább rontottak rajta. És hogy meg sem próbálják ezeket kihúzni a mocsárból, az mélységesen felháborít. Helyette stadionokat építenek... most demagóg vagyok, mi?

ZSPB.: Néha annak is kell lenni. Azt, hogy nem nyúlnak az egészségügyhöz, sokan azzal magyarázzák, hogy az életveszélyes kísérlet lenne a kormány számára, hiszen a nyugdíjas szavazóréteg egy pillanat alatt kicsinálná, elkergetné őket.

F.A.M.: Nem vagyok szakember, de elképzelhetetlen egy olyan egészségügyi rendszer, ami tekintettel van az elesettekre, ugyanakkor működőképes azok felé is, akik ki tudják fizetni? Mondjuk most is fizetős az egészségügy, és mindig is az volt, hiszen az emberek nagy része ad kenőpénzt. Persze, ez olyan dolog, hogy ha meg kellene fizetni mindent, akkor lehet, hogy drágább lenne, mintha csak hálapénzt adunk.

ZSPB.: Nemrég interjút készítettem Lantos Gabriellával, a László Róbert Magánkórház operatív igagatójával, akinek egy elég radikális, ugyanakkor logikus elképzelése van a rendszer átalakításáról. Röviden összefoglalva: szerinte szükség lenne egy mindenki által kötelezően fizetett egészségügyi alapdíjra, amit így a nyugdíjasok is fizetnének, illetve ezen felül lenne egy kiegészítő biztosítás, amit az fizetne meg, akinek van pénze rá. Az alapdíj havonta nagyjából 11 ezer forint lenne. Így igazságosabb lenne a rendszer, mert ami most van, tehát hogy a 47 ezer forintból élő közmunkásoktól levonják a TB-járulékot, miközben a sokkal többet kereső nyugdíjasok semmit sem fizetnek az ellátásért, az meglehetősen igazságtalan. Van tehát elképzelés az átalakításra, csak akarat nincsen rá.

F.A.M.: Értem, világos. Nem tudok érdemben hozzászólni. Viszont azt sem tartom igazságosnak, hogy a nyugdíjasokat egyetlen homogén masszaként kezelik. Vannak kiemelt nyugdíjat élvező, nagyon jómódú emberek, meg korkedvezményes, mondjuk 40 éves nyugdíjasok is, és vannak a tényleg szerencsétlen kisnyugdíjasok, akiknek a csirkefarhát is luxus. Nincs ilyen, hogy „a nyugdíjas”. Szerintem differenciálni kellene.

ZSPB.: Rákérdeztem hasonlókra. Például, hogy egy olyan nyugdíjastól, aki Kelet-Magyarországon egy zsákfaluban él és havi 70 ezer forint körül kap, attól mennyire lenne igazságos levonni ezt az alapdíjat. A kórházigazgató szerint természetesen meg kellene húzni egy határt, ami alatt nem kell ezt megfizetni. Ez a 100 ezer forintos havi jövedelem lenne függetlenül attól, hogy valaki aktív korú vagy már nyugdíjas.

F.A.M.: Na, itt lenne szerepük a szakembereknek. Mondom én, aki sokáig nagyon gyűlöltem ezt a kifejezést, hogy „a szakemberek”, meg hogy „szakértői kormányzás”, mert ez humbug volt, egy kamu. A „szakértői kormányzás” fordulatot a neoliberálisok használták. „Ideológiamentes szakértelem” – sosem felejtem el. Nagyon utáltam, még írtam is ez ellen a duma ellen, hogy nincs is ilyen, hiszen mindenfajta szakértői tanácsadás mögött vastagon ott van az értékrend, vagyis a világnézet, a burkolt ideológia, főleg, ha még fizetnek is érte a politikusok. Ugyanakkor, ha kialakulna valami olyan közmegegyezés, hogy legyen igazságos a közteherviselés, legyen szociálisan érzékeny az egészségügy, illetve sok minden más is, akkor talán lehetne találni tisztességes szakembereket, akik nem valamelyik politikai erő pénzéért teszik a dolgukat, hanem valóban kiszámítják mondjuk a nyugdíjnak azt a bizonyos határát, ami alatt már nem kellene megfizetni ezt az alapdíjat.

ZSPB.: Ilyeneket nem találunk jó húsz éve.

F.A.M.: De nem ám. Amúgy a progresszív adózás mellett vagyok. Az egykulcsos adót baromi igazságtalannak tartom. Szegényellenesnek. Akkor is annak tartanám, ha nekem bejönne.

ZSPB.: Terítéken van egy ideje a civiltörvény. Költői kérdés, de vajon miért akarják kicsinálni a demokratikus értékekért küzdő civil szervezeteket? Oké, hogy a TASZ működése sok kellemetlenséget okoz, meg például a Transparency International is megfogalmaz kritikákat, de egy csomó olyan is megy a levesbe, akik beteg gyermekeket vagy időseket segítenek. Ez lenne a járulékos veszteség?

F.A.M.: Szörnyűnek, elítélendőnek tartom, ebben nincs vita.

ZSPB.: Hová fajulhat ez az egész? Meddig mehetnek el?

F.A.M.: Hát, szerintem valami kelet-európai putyinista szutyokig. Azért hozzátenném, hogy a CEU-s tüntetéseken nem voltam kint. A civil szervezetek egy részével szemben az Orbánék által megfogalmazott vád sajnos igaz. Mert valóban olyan politikai erőket képviselnek, amik bele próbálnak szólni egy kis közép-kelet-európai ország politikájába, ugyanakkor persze a kormány érvrendszere, sőt olykor még a nyelvezet is, teljesen olyan, mint egy harmadik világbeli diktatúráé. Itt megint úgy vagyok, hogy látom ezt is, látom azt is. Nekem Soros nem szimpatikus figura. Hiába szidja a Habony-média, illetve magasztalja fel a balos média, ettől még nem fogom elhinni, hogy ez a csávó a demokrácia hőse. Ő egy tőzsdecápa. De tegyük fel, hogy a világ legidealistább, legigazabb embere: akkor sem egészséges, hogy valaki választások nélkül, pusztán a pénze által, direkt szól bele a politikába. Vannak persze lobbisták meg kampánytámogatók, akik beleszólnak, és láttunk már olyan milliárdosokat is, akik politikusok lettek. Berlusconi kezdte vinni ezt a stílust, amit ma Trump nyomat, ő volt az első „self-made man”, az első ilyen bunkó macsó figura. Még hogy konzervativizmus meg hagyományos értékek! Ezek a trolldemokrata vezérek vadnyugati figurák, olyan westernfilmbeli vállalkozók. De a lényeg, hogy legalább őket megválasztották. Sorost viszont nem választotta meg senki. Adjon a szegényeknek, isten áldásával, teljesen oké, de nem tartom helyesnek és üdvösnek, ha közvetlenül beleszól politikába, és államfőként fogadják Brüsszelben. Nem tudok azonosulni ezzel, miközben azt is látom, hogy az orbáni Magyarország vészesen emlékeztet egy csomó mindenben a banánköztársaságokra.

ZSPB.: Na, a szinte már kötelező „sorosozás” megvolt. Az jutott eszembe, vajon arra játszik-e a jelenleg uralkodó hatalmi elit, hogy ha el is veszti a politikai irányítást, a kétes eszközökkel megszerzett gazdasági hatalmát és felhalmozott vagyonát akkor is meg tudja majd tartani?

F.A.M.: Persze, hogy meg. Itt aztán mindenki. Egyébként el tudom képzelni, hogyha most Orbán Viktort megkérdeznéd, akkor teljesen mély, őszinte meggyőződéssel azt mondaná – talán még önmagának is hazudva –, hogy ő csakis a nemzet függetlenségéért küzd. Annak idején talán Lányi András mesélte, ha jól emlékszem, hogy a putyinista orosz elit tagjait megkérdezték – akik szintén elég jól megszedték magukat, tehát baromi gazdag figurák –, és kiderült, hogy tényleg meg vannak győződve arról, hogy ők Oroszország megmentői, miközben egyébként gengszterek. Hogy úgy mondjam, ez már a pszichológus dolga lenne, hogy megmondja, hisznek-e valamit abból, amit mondanak. Az más kérdés, hogy minden pártban vannak cinikus gazemberek, akik úgy vannak vele, hogy haver, nyúljuk le ezt is, mert hülye, aki nem csinálja.

Most olvastam a napokban a Kerékgyártó Istvánnal készült interjút, amiben elmondta, hogy azokat a politikusokat szerencsétlen hülyéknek hívták a hátuk mögött, akik nem lopták szét, amit lehetett. Például Ángyán Józsefet egy tök tisztességes embernek tartom, aki akkor lépett le, amikor már nagyon gáz volt a Fidesz. Ha lenne idehaza Független Kisgazdapárt, őt el tudnám képzelni egy igazi kisgazdának. Szegény Illés Zoltán meg belerokkant ebbe az egészbe lelkileg.

ZSPB.: Ő most már jobb híján csak fákat ölelget.

F.A.M.: A politika mocskos. Aki nem száll ki idejében, az vagy belehal, vagy elkurvul. Tudom, hogy ez közhely, de így van. Ezért se lennék soha politikus.

ZSPB.: Szerinted hogyan fog véget érni a NER? Konok Péter történész azt vizionálta, hogy az egyre romló szociális körülmények miatt utcai harcokra kerül majd sor, persze addigra a bankszámlák már rég kint lesznek külföldön, és gyorsan elhúzzák a csíkot, ami leginkább a közép-amerikai diktatúrák bevett formulája volt. Vajon mi vezethet az Orbán-rendszer bukásához és mi fog történni utána?

Írtam egyszer egy vicces cikket tulajdonképpen Magyarországról, csak odaírtam a végére, hogy még mielőtt valaki félreérti, Venezueláról van szó. De stimmelt minden benne, kivéve az erőszakot. Szerintem nem lesznek utcai harcok. A magyar nép rendkívül konformista, a nyugit szereti.

ZSPB.: Na és 1956?

F.A.M.: Az egy nagyon brutális, szélsőséges diktatúra elleni lázadás volt akkor, amikor a diktatúra meggyengült. A magyar nép nem szereti a kemény diktatúrát, viszont igényli a puha diktatúrát. A keményet is gyűlöli, meg a szabadságot is. Az atyáskodó, puha diktatúrát szereti, és kerüli a veszélyt, így ha nem szalad el a ló a jelenlegi rezsimmel annyira, hogy itt tényleg éhezés lesz, vagy tömeges nélkülözés, akkor nem lesz itt semmi más, csak romkocsmákban való kummogás. Ennyi lesz.

ZSPB.: Csak ez jelentheti a rendszer bukását? Nem lehet, hogy olyan ideológiák jelennek meg, akár a Momentum képében, amelyek meg tudják szólítani az embereket és felrázzák őket, hogy változás kell?

F.A.M.: Nem. A Momentumot nem tartom valami sokra, pontosabban nincs jó érzésem velük kapcsolatban, pedig még két cikkemben is megvédtem őket, mert gyűlölöm azt, ahogyan kikezdték őket. Azokat a narratívákat használták ellenük, amiket ki nem állhatok. Gondolok itt arra, hogy rögtön ide vagy oda próbálták besorolni a mozgalmat. A cikkeimtől függetlenül azt látom, hogy túl célirányos és nem annyira idealista fiatalok ezek.

ZSPB.: Pedig egyelőre sokaknak épp hogy esetlennek tűnnek.

F.A.M.: Nekem nem. Az 1989-es Fideszt látom magam előtt, számomra rohadtul azt idézi.

ZSPB.: Fekete-Győr András szakálla kiköpött olyan, mint Orbáné volt. Véletlen lenne?

F.A.M.: Lehet poénkodni ezzel, de én nem ilyen gagyi dolgokra gondolok. Hanem hogy olyan fiatal városi értelmiségiek, akiknek a fellépése számomra zavaró céltudatosságot, túlzott profizmust sugall.

ZSPB.: Mégsem fognak semmit elérni, az előbb nagyjából ezt mondtad.

F.A.M.: Mert a magyar társadalom nem vevő rájuk, ahogy az LMP-re se volt. Amúgy nincs semmiféle ideológiájuk. De ez nem az ő bűnük, ilyen a világ, igazából már senkinek sincs. Annyi van, hogy ez a rendszer szar, mert nincs demokrácia. Amúgy meg az érvek nagy része a magyar nép többségét nem is érdekli. Mi az, hogy nincs demokrácia? A demokrácia azt jelentette számukra, hogy svájci frank alapú hitel és hasonló szélhámosságok. Az egész NER előtti magyar kapitalizmus olyan volt, mint az „itt a piros, hol a piros” játék. Az embereknek megélhetés kell és biztonságérzet.

ZSPB.: Viszont már ez is egyre nagyobb veszélyben van. Nem akarok statisztikák elemzésébe bocsátkozni, és beszéltünk már az oktatás meg az egészségügy helyzetéről, de komoly gondok vannak a lakhatással is, a szegénység egyre nagyobb méreteket ölt, rengeteg ember él a létminimum alatt és a közelében, sok százezren pedig a közmunka-programban tengődnek.

F.A.M.:

Na, ha ezek elérnek egy kritikus tömeget, akkor elképzelhető, hogy lesz valamiféle balhé, főleg hogyha erre kívülről rásegítenek… Mert általában bizony az szokott történni, hogy kívülről beavatkoznak. Írtam egyszer egy keserű cikket a NER kapcsán, hogy ez tulajdonképpen egy banánköztársaság, ahol a propagandában mindig mindenért az idegen ügynökök a felelősek, az idegenekkel szemben folytatott szabadságharc ürügyén pedig bármilyen disznóságot megcsinálhat a hatalom.

Csakhogy a banánköztársaságok diktatúráinak abban tényleg igazuk van, hogy a nemzetközi nagytőke vagy az érdekeit képviselő szervezetek, vagy a térségben érdekelt nagyhatalom csak akkor szólnak bele a dolgok folyásába, amikor ezek az érdekek sérülnek. És amikor beleszól, akkor jön egy új gyarmatosítás. Tehát ha az Orbán-rezsim megdől, akkor itt majd lesz egy szép demokrácia, ami bokacsattogtatva szolgálja ki a nemzetközi nagytőke érdekeit. Na, ezért utálom ezt az egészet, ezért nem akarok politizálni, legfeljebb elmondom a véleményem a cikkeimben.

ZSPB.: Visszautalnék arra, amikor azt mondtad, hogy az Orbán-rendszer igényeket szolgál ki...

F.A.M.: Bocs, még mielőtt folytatnád, közbe kell vágnom! Nem anyagi igényekre gondoltam, hanem társadalom-lélektani, kulturális mintákra épülő, kollektív igényekre, mint például az atyáskodásra, arra, hogy „mi majd megvédünk titeket a migránsoktól”, és így tovább.

ZSPB.: Témánál vagyunk, pontosan a menekültválságról akartam beszélni. Nagyon bántónak éreztem, amikor rengetegen leírták két éve, hogy „hát ilyen a magyar, szeret gyűlölködni, és Orbán ezt csak meglovagolja”. Mikor a fővárosba, a Keleti-pályaudvarhoz érkeztek a menekültek, példás módon igen sokan mentek ki segíteni magánemberként, nem csak a különféle segítőcsoportok tagjai. Az ellenük irányuló propaganda tehát egy tudatos szellemi mérgezés a hatalom részéről, nem valamiféle igény kiszolgálása.

F.A.M.: Nem erre gondoltam.

A migrációval szembeni kampány mérhetetlenül ízléstelen és fasisztoid történet volt, ráadásul még nevetséges is, mert magyarul írták ki a szlogeneket a táblákra. Sugárban hánytam ezektől az óriásplakátoktól.

Amire céloztam, az a paternalista, atyáskodó, puha diktatúrára hajazó, „mindent megmondunk nektek”, nyugalmat és védelmet sugalló stílus volt. Erre baromira vevő a magyar társadalom. Volt az a szerencsétlen, idős Bözsi nénis videó. Hát, abban aztán minden benne van. Lehet rajta röhögni, szerintem inkább rohadt szomorú az egész, sírni tudnék rajta. És nemcsak a 80 éves Bözsikére, hanem a fiatalabb, még a Kádár-rendszerben szocializálódott generációkra is érvényes a tartalma.

Ha valamit nem sírok vissza, az a ballib kormányzás, amikor minden parancsot haptákba vágva teljesítettek

ZSPB.: Egyszer Bözsi néni meghal, illetve az általa megtestesített réteg is.

F.A.M.: Az utánuk következőkkel az a baj, hogy a rendszerváltás utáni generációk egy része belenevelkedett ebbe a kelet-európai vadkapitalizmusba és olyan cinikus, mint az állat. Aki meg nem, az lúzer. Nem véletlen, hogy a Fidesz sajtójába és sok más helyre is a fiatalok mennek. Nem hisznek semmiben, csak pénzt és karriert akarnak, és kész. De ez igaz a liberális oldalra is, hiszen azok is a cinizmusban és a nihilben nevelkedtek. Esetleg a mai tizenévesekben és huszonévesekben lehet reménykedni, vagy azokban, akik visszajönnek majd külföldről. Talán.

ZSPB.: Szerinted tehát vagy ez vezethet a NER végéhez, vagy a kritikus tömeget elérő elégedetlenség, ami indulhat bármilyen kicsiként is.

F.A.M.: Igen, de még egyszer hangsúlyoznám, hogy csak akkor terjedhet ki, ha kívülről meglökik valakik. A migrációra visszatérve azt azért elmondanám, hogy tényleg életveszélyesnek tartom, hogy muszlim tömegeket nagy mértékben fogadjunk be, függetlenül attól, hogy alapvetően humanista vagyok és nagyon is megértem azt, aki a háború elől menekül, mert én is azt tenném. Ráadásul attól gusztustalan a magyarországi idegenellenesség, hogy a magyarok is több hullámban mentek vagy menekültek külföldre, szóval erkölcsileg is visszataszítónak tartom a migránsozást. De Orbántól függetlenül öngyilkosság, hogy nagy számban muszlimokat befogadjunk. Nem azért, amit sokan szajkóznak, hogy egy csomó háborút megjárt férfi jön, aki talán az Iszlám Állam embere, azaz terrorista. Ez is veszély persze, de ezt egy jól működő nemzetbiztonsági átvilágítás még talán 90%-ban ki is tudná szűrni.

A fő veszélyt abban látom, hogy Európában sok milliósra nő a muszlim tömeg (már most is tetten érhető ez a tendencia), és majd a második meg a harmadik generáció lesz az, aki nem fogja megtalálni a helyét. Keresni próbálja majd a kulturális gyökereit, mire megleli az iszlám fundamentalizmust, ami amúgy egy modern globalista képződmény. A radikális szárnyhoz csapódva elkezd radikalizálódni. A hajdani szélsőbal világmegváltását szép lassan átveszi az iszlám, csak még durvábban.

Erre szokták mondani, hogy a terrorizmus iszlamizálódik. Ebben látom a fő veszélyforrást.

ZSPB.: Erre viszont úgy tűnik, egyelőre nincs semmiféle egységes válasz az EU-ban. Még tagállami szinten sem.

F.A.M.: Nincs hát! Amellett lennék, hogy ott alakítsanak ki menekülttáborokat, ahonnan jönnek, de lehetőleg ne az legyen velük, mint a palesztinokkal. Jobban mondva azt kellene csinálni, hogy azok a nagyhatalmak, akik ezt a szart kavarták, szépen oldják meg ezt a háborús krízist, és legyen béke ott, ahol ezek az emberek a maguk kultúrájában úgy élnek, ahogy csak akarnak.

ZSPB.: Végezetül, hogyan látod magad és az országot öt év múlva? Akkor ugyebár 2022-ben, egy újabb választás kapujában leszünk.

F.A.M.: Ez a leghülyébb kérdés, amit eddig hallottam.

ZSPB.: Nem ért váratlanul a megjegyzésed, meg szoktam kapni a beszélgetőpartnereimtől. Szóval?

F.A.M.: Amit szeretnék, az olyannyira távol áll a valóságtól, amit látok, hogy el sem tudom mondani. Ha kérhetném Istent, vagy a végtelen tudatot, akkor azt szeretném, ha Magyarország egy szabad, mind szociálisan, mind az emberi jogok tekintetében élhető, békés ország lenne, ahol a kocsmában elvitatkozgathatnánk, és nem lenne különösebb probléma. Sajnos, valószínűleg nem ez lesz. Szerintem a NER se fog megbukni.

ZSPB.: Öt év múlva sem?

F.A.M.: Addigra lehet, hogy igen, de akkor meg az lesz, amit már mondtam: kis hazánkat újra gyarmatosítani fogják, és az megint nem lesz jó. Ha valamit nem sírok vissza, az a ballib kormányzás, amikor minden parancsot haptákba vágva teljesítettek, függetlenül attól, hogy mi volt jó a magyar társadalomnak és mi nem. Az Orbán-beszédek helyett jönnek majd a szappanoperák, a közmunka-program helyett meg az úgynevezett „szabad piac”, ami persze nem lesz az, mint ahogyan soha nem is volt ilyen a világon, a szabad piac csak egy legenda. Jön majd a félgyarmati sors.