Amikor a korrupció nem fikció
A családi hagyomány szerint 1879. június 29-én, Péter-Pál napján született Móricz Zsigmond. Az írót azonban július 2-án anyakönyvezték.
Móricz Zsigmond, nem éppen éltanulóként abszolvált iskolás évei után, melyek egyik állomása volt a Debreceni Református Kollégium is, hamar közel került az irodalomhoz. Pontosabban nem akármilyen közelségbe, hiszen a két világháború közötti Magyarország irodalmi életének egyik legmeghatározóbb alakja lett.
Kevesen tudták a magyar valóságot úgy megragadni, mint ahogyan azt Móricz tette. És hogy az egyik legismertebb és napjainkban legaktuálisabb magyar korrupció-sztori is Móricztól származik, az nem vitás.
Az 1932-ben megjelent Rokonok című regény az urambátyám viszonyban lévő magyar világ panamáinak látleletét is adja, amiről igazán csak az irodalomban ildomos beszélni. De lehet hosszú időre szépirodalmi magasságokba száműzni az igazságot?
A Rokonok című regényben, Kopjáss István, a váratlanul főügyésszé avanzsált főszereplő egy pesti látogatása kapcsán
„kezdte megérteni, hogy lehet az, hogy az egész ország meg van véve.”
Ez az idézet a regényben azonban a következőképpen folytatódik:
„Mindenki függ valami szálon, s valami módon a kormánytól. Ő mint városi főügyész annyira szolgája a kormánynak, hogy egy szabad gondolata nem lehet...”
Még belegondolni is rossz, hogy mi történik akkor, ha a korrupció nem fikció. Azért illik hozzátenni, hogy Móricz hősei erkölcsi hullákká is képesek válni, amikor maguk is rádöbbennek romlottságukra. Lássuk be, ez azért manapság már nem divat.