A magyar demokrácia elrablása és a kollektív Stockholm-szindróma
A Parlament sokat látott falai között ma összeült az utóbbi három évtized legnyomorultabb bábszínháza és szentesítette a magyar demokrácia elrablását.
Az utóbbi egy hónapban elemzők hadserege boncolgatta mit lehetett volna tenni, hogy az újabb Orbán győzelmet elkerüljék. A válasz valószínűleg az, hogy SEMMIT. Ezen a választáson már nem volt alternatíva Orbán veresége, és ez nem a választás napján dőlt el, ott már csalni sem kellett.
Orbán már évek óta tudja, hogy nem veszíthet választást, ahogy Putyin sem, és ahogy Hitler sem veszíthetett. 1933 márciusában sem tudták a német szavazók (és elemzők, ha voltak), hogy az volt az utolsó választás. (Az 1936-os népszavazást már semmiképpen nem lehet annak tekinteni).
Mostantól - ahogy akkor is - bármit megtehet a hatalom. Itt már minden a vezéren múlik. Hatalmát csak valamilyen külső kataklizma képes megdönteni. Ez a külső erő azonban, minden naiv reménykedés ellenére, nem az Európai Unió lesz. Orbán kitanulta a csíziót és igazán az EU-nak sincs vele baja, ezért be fogja érni látszatintézkedésekkel, amelyeket lassan és ímmel-ámmal fog meghozni, alaposan tanulmányozva minden lehetőséget arra, hogy ne csináljanak semmit.
A másik, amivel kalkulálnak az elemzők, az a koleszterinszint, ez talán reálisabb, mint az EU-val kapcsolatos várakozás. Akadályoztatása esetén nincs, aki a vezér helyére lépjen, hiszen aki a táborból eddig kidugta a fejét annak rögtön le is vágta.
A demokrácia leépítésének van egy lefelé futó spirálja, egyre jobban fognak szűkölni a demokratikus jogok és még inkább ki fognak ürülni a demokratikus intézmények. Ahogy szánalmas színjátékká silányul maga az Országgyűlés is.
A válság elkerülhetetlenül megszorításokat fog kikényszeríteni, ami törvényszerűen együtt fog járni a demokratikus jogok - munkavállalói, sztrájk, gyülekezési, sajtó, sőt, a képviselői jogok - további korlátozásával, ha egyáltalán lesz még civil tiltakozás. Hogy milyen mértékben válik antidemokratikussá a rendszer, hogy lesz-e nyílt erőszak, az Orbánon múlik.
A magyar társadalom inkább beletörődő, mint ellenálló. Az is többé-kevésbé Kádáron múlt, hogy Magyarország a "legvidámabb barakk" volt és nem Ceausescu Romániája, az emberek ebbe is, abba is beletörődtek. Sajnos a magyar "szabadságszeretet" mítosza valóban csak egy mítosz. A valóság a beletörődés és az elfogadás. Bárminek az elfogadása, ami tegnap még elfogadhatatlannak tűnt. És ezt Orbán úgy tűnik, nagyon jól tudja.
Most még szükség van a "bábszínházra", mert Orbán szereti a formaságokat és a "történelmi" díszleteket, azonban a szereplőket ő válogatja és ő osztja ki a szerepeket.
Beszédes, hogy a Fidesz intézete nem sokkal a választások után már arról konferenciázott, hogy szükség lenne egy "rendes ellenzékre", ebben egyetértettek a párt a lakájai és a meghívott "ellenzéki" szakértők is. Valószínűleg ez létre is fog jönni hamarosan. A vezetőt talán ki is szemelték Schifferek, Volnerek, a Novák család és különböző MSZP-s molnárok közreműködésével. Őket azután majd Orbán kinevezi kilenc évre, és leváltani is neki lesz joga, nem holmi szavazóknak.
Akármennyire nem épületes látvány és szeretetre méltó Orbán korpulens figurája, el kell őt viselnünk. Mivel rövidesen csak M1, M2, M3, stb. lesz, meg kell szoknunk, hogy minden híradás azzal kezdődik, hogy mit csinált szeretett vezetőnk, milyen hőstetteket hajtott végre népe védelmében.
Hiába teszi tönkre generációk jövőjét, kötelesek leszünk nem csak elviselni őt, hanem egyenesen szeretni mint jótevőnket, együtt gondolni rá szeretettel a munkahelyen, barátok között, otthon, családi körben, sőt legmélyebb belső gondolatainkban is (a Pegasus meg amúgy is fülel).
Szeretnünk kell őt, ahogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek előbb-utóbb szeretni kezdik rabtartóikat. És ez még csak nem is új. Hiába végeztetett ki mártírokat Ferenc József, százakat Kádár, mindkettőt megszerették, ezt várja el Orbán is. A napokban nyíltan közölte is ezt a magyar fiatalokkal, hogy "ennél jobb ajánlatot nem fognak kapni."
Hogy Pelikán elvtárs örökérvényű szavait idézzük: "Erre azért nem mernék mérget venni".