Nagy többséggel választották meg Jakab Pétert a Jobbik elnökévé

A Fidesz ugyan igyekezett meghekkelni a párt tisztújító kongresszusát, de nem sikerült.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom XXIV. tisztújító kongresszusán nagy többséggel újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé. Az elnöki tisztségért a párt eddigi vezetője mellett a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Stummer János indult, aki a szavazatok 27,8%-át szerezte meg. Jakab Péter a küldöttek 71,4%-ával választották újra a Jobbik elnökévé. A kongresszuson 245 küldött élt szavazati jogával, közülük 243-an adtak le érvényes szavazatot, két szavazat pedig érvénytelenül került az urnákba

- írta közleményben a Jobbik.

Jakab Péter a Facebook-oldalán az eseményen elhangzott beszédét is közzétette.

Az elnökválasztás után megválasztották a Jobbik új elnökségét is, melynek mandátuma két évre szól. A párt szintén közleményben tudatta a végeredményt. E szerint az elnökhelyettes Potocskáné Kőrösi Anita, a szavazatok 88%-ával, az országos választmány elnöke Szabó Gábor, a szavazatok 90,67%-ával, az alelnökök pedig Ander Balázs, a szavazatok 87,3 %-ával, Z. Kárpát Dániel, a 63,5 %-ával, Lukács László György, az 57,2 %-ával, Dudás Róbert az 55 %-ával, Kvárik Anita, az 50,4 %-ával, illetve Magyar Zoltán, a szavazatok 49,6 %-ával.

A hat alelnöki tisztségért 13-an indultak, Szilágyi György időközben visszavonta a jelöltségét. A küldöttek szavazása előtt valamennyi jelölt programbeszédet tartott, majd a személyekről titkos szavazáson döntöttek.