Magyarország sosem volt még ilyen sikeres: több mint 50 ezren várnak műtéti beavatkozásra

A lehetőségek országa vagyunk.

Tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor

- jelentette ki Kövér László az Országházban, miután megint megválasztották az Országgyűlés elnökének.

Szerinte Magyarország ma egy erős, emelkedő pályán mozgó, tekintéllyel bíró ország, amely minden polgárának élhető otthont biztosít és amelyet az európai politikában senki nem hagyhat számításon kívül.

És akkor egy adat a valóságból is:

Jelen pillanatban 54 050 fő várakozik valamilyen műtétre az állami kórházak valamelyikében a NEAK adatbázisa szerint.

Az mfor.hu saját adatvezetése alapján a 2022. március 28-ai adatokat vetették össze a május 10-i állapotokkal. Ebből pedig az rajzolódik ki, hogy kicsivel több, mint két hónap alatt a legtöbb műtétfajtánál nőtt a várakozók száma. Sőt, a legnagyobb mértékben megugrott várólistáknál a szürkehályogműtéteket leszámítva még soha nem vártak ennyien 2019 óta ezekre a műtétekre, mint most.

Legnagyobb mértékben megnőtt várólisták:

- Szürkehályog műtét: 16 893 főről 17 579 főre (686)
- Mandula, orrmandula műtét: 831 főről 1297 főre (466)
- Térdprotézis műtét: 9930 főről 10 246 főre (316)
- Sérvműtétek: 1932 főről 2156 főre (224)
- Diagnosztikus szívkatéterezés: 2381-ről 2581 főre nőtt (200)
- PTCA, coronaria stent beültetés: 2381 főről 2580 főre (199)
- Epekövesség miatti laparaszkópos beavatkozás: 1108 főről 1291 főre (183)
- Hasfali- és lágyéksérvműtét implantátum beültetésével: 1256 főről 1436 főre (180)
- Csípőprotézis műtétek: 8116-tól 8291 főre (175)

Akkor ezt mnost még egyszer: "Tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor."