Szijjártó Péter úgy véli, ő eleget dolgozik

Jachton szokta kipihenni.

„Azt gondolom, hogy akinek kétsége van afelől, hogy dolgozom-e eleget, vagy sem, kérdezze meg Tordai képviselő urat, aki most arról panaszkodott, hogy minek utazok annyit” – mondta Szijjártó Péter a Telex kérdésére azzal kapcsolatban, miért rakott ki a Facebookra egy irodában telefonálós képet 2020 augusztusában, amikor éppen az Adrián egy jachton nyaralt. Amikor arról kérdezte a lap, hogy miért nevezi ezt magánutazásnak, miközben szerinte ott is dolgozott, hozzátette:

„Ezt a fajta megközelítést nagyon inkorrektnek tartom, mert önök is csomószor alkalmaznak szerintem olyat, hogy amikor rólam hírt adnak, akkor egy ezeréves képet tesznek egy olyan eseményről, aminek semmi köze ahhoz, ami éppen van. Ott ha jól emlékszem a telefonos tárgyalásokról számoltunk be, és ott valóban volt olyan kép, amin éppen telefonálok.”

Szijjártó magyarázata szerint ő akkor nyaraláson volt, de közben telefonon tartotta a kapcsolatot a magyarországi és a külföldi kollégáival is. 

Arra a kérdésre, hogy miért pont Szíjj László jachtján nyaralt, továbbra sem akart választ adni.

Tavaly is érdeklődtek nála újságírók erről, akkor is rövidre zárta a témát: szerinte ez "magánügy" és úgy beállítani őt, mint akire akár csak a korrupció árnyéka vetődhet, "egyszerűen nevetséges". 

De Szijjártó Péter már korábban is beletolta az adófizetők arcába, hogy az ő igazságérzetét sérti (!!!), hogy a magyar embereket érdekli, hogy hogyan és miért kerül az ő pénzükkel közbeszerzéseken kitömött oligarcha luxusjárműjére egy magyar kormánytag. Mint ahogy az is érdekelte őket annak idején, hogy hogyan és miért röpköd a magyar miniszterelnök Garancsi István luxusrepülőjével focimeccsekre.

A nertársak ilyesmire nem válaszolnak.