Kéri László: Egyetlen hónap alatt eljutottunk az atombombától Armageddonig - Videó

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.

A hónap elején, a készülő olajembargós tervek első megfogalmazásainak idején nevezte ezt az elképzelést Orbán Viktor a magyar gazdaságra ledobandó atombombának. Értve ez alatt, hogy Magyarország energiaforrás-kiszolgáltatottsága olyan mértékű az oroszok felé, hogy enélkül az élet hazánkban egyszerűen megállna. A finomabb érvelések során persze azonnal előjött a „rezsicsökkentés megvédésének” szükségessége, és a kormánytagok a későbbiekben is felváltva érveltek hol ezzel, hol a másik összetevővel 

- mondta a Zsúrpubinak Kéri László.

Az elemző szerint a lényeg az, hogy az „atombomba” szempont tüstént beépült a kormányzati közbeszédbe, és főleg a külügyminiszter igyekezett minden elképzelhető hazai és nemzetközi fórumon ezzel elriasztani mindazon kritikai hangokat, amelyeknek problémái voltak a magyar állásponttal. Probléma pedig ezzel az állásponttal persze akadt bőven, de a hazai érvelésben lassan kizárólagossá vált ez a kifejezés, amely a maga elriasztó tónusával eleve lehetetlenné tette az adott kérdéskör racionális megbeszélésének esélyét.