Tudta? Az ellenzék minden aljas eszközt bevet majd a kampányban, de a kereszténydemokraták helytállnak

Frenetikus interjút készített az IKSZ (aki valamilyen csoda folytán nem tudná: Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) elnökével egy frissmedia.hu nevű portál. Nacsa Lőrincnek pedig úgy pörgött a nyelve, mint Kósa Lajosnak és Németh Szilárdnak jobb napokon együttvéve.

Nacsa Lőrinc IKSZ elnökhöz méltóan Böröcz László nyomdokaiba lépett a kormányt nyálcsorgatva dicsőítő médiaszereplések terén. Az alábbi sorokat a frissmedia.hu-nak adott interjújában "követte el". Kommentálni nehéz, így álljanak csak önmagukban itt örök tanulságul a magasztos sorok Árpád hős magzatjai számára:

Mi kiállunk amellett a politika mellett, melyet a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt hét évben Magyarországon végrehajtott. Azt gondolom, hogy ennek az értékalapú, keresztény szemlélettel bíró, ugyanakkor a fiatalok érdekeit és igényeit is előtérbe helyező, Magyarország nemzeti érdekeit és nemzeti függetlenségét képviselő politikának folytatódnia kell. Ezért mi is a saját eszközeinkkel mindent meg fogunk tenni a kampányban, ami nem lesz egy könnyű munka. Már látszik, hogy ez lesz minden idők egyik legcsúnyább kampánya, az ellenzék minden aljas eszközt bevet. Lelkileg is, fizikailag is nehéz lesz, ugyanakkor az a feladatunk, hogy ezt végigvigyük és helyt álljunk.