Megszereztük a Fidesz 2018-as választási programját

Mire jó egy párt választási programja? Konkrétan arra, hogy az iratban szereplő tervek alapján a választópolgárok el tudják dönteni, hogy kire bízzák az ország sorsát a voksolást követő négy évben, ráadásul a különböző politika szervezetek a dokumentumokban szereplő pontok alapján a későbbiekben számon kérhetőek.

Fidesz_Program

A Fidesz 2010-ben még tájékoztatta a közönséget a terveiről, igaz, céljaikat, elképzeléseiket röviddel a választások előtt – márciusban – hozták nyilvánosságra. Akkor még mutattak valamiféle alázatot, hiszen az érzékelhető volt, hogy a nép elzavarná a szocialista kormányt, a Fidesz mégsem voltak igazán magabiztos.

Vártuk a programot 2014-ben is. Akkorra viszont kezdett eluralkodni a kormányon a fideszes-kereszténydemokrata gőg. A KDNP egyébként még csak a fáradságot sem veszi, hogy saját programmal álljon elő. A párttandem 2014-ben úgy döntött, már nem szöszmötölnek olyan felesleges dolgokkal, mint dokumentumok, tervek, célok, a tömegek tájékoztatása. Még a plakátokon is annyit üzentek: Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor.

2014 márciusában Orbán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című rendezvényén közölte:

„Én most itt csalódást fogok okozni Önöknek, mert a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva két szóban foglalható össze: folytatni szeretnénk.”

Merész. Akkoriban a Magyar Nemzet így próbálta menteni a menthetetlent:

„A választási programok funkcióját érti teljesen félre az, aki a kormánypárti ígérethalmaz hiányát kéri most számon. Az ilyen dokumentumok feladata éppen az, hogy célkitűzéseket fogalmazzanak meg, bemutassák, hogy kormányra kerülés esetén milyen elvek mentén dolgozna egy politikai erő. Röviden: egy párt által alkotott jövőképet kell vázolniuk, nem pedig számos esetben felelőtlen és megvalósíthatatlan ígéretek sokaságát.”

Végül a rezsicsökkentés elnevezésű látszatintézkedéssel sikerült bepalizniuk az embereket, megnyerték a választásokat.

Aztán 2015-ben, a 444 szúrta ki egy Fidesz-irodán a „programkát” - egy 12 pontból álló, kétoldalas dokumentumot. Így, bár kicsit megkésve, de kiderült, mire szavazott az, aki 2014-ben a Fideszre szavazott.

Forrás: 444
Forrás: 444.hu

A 2018-as választásokkal kapcsolatban viszont nem hagynak kétségek között minket. Egyelőre nincs program, de annyi biztos, hogy le akarnak számolni Soros Györggyel és a migránsokkal. Kész. Ennyi. Ne kívánjunk mást, hiszen ha akarjuk, ha nem, a kormány eldöntötte, Magyarország fő ellensége Soros György.

Mit nekünk haldokló egészségügy, tragikus oktatási rendszer, tömeges kivándorlás, a béka segge alatti bérek, szegénység, munkaerőhiány, devizahitelesek stb. - a kormány e problémák közül semmire nem ad választ, csak annyit mond: migránsok. Aki a Fideszre szavaz, erre szavaz. Folytatják.