Milyennek látta a Balatont a híres földrajztudós?

Milyennek látta a Balatont a híres földrajztudós?
Cholnoky Jenő
Fotó: zsurpubi.hu

1870. július 23-án született Cholnoky Jenő. A veszprémi születésű földrajztudós két testvére, Viktor és László is kivételes tehetségű alkotók voltak, akiket az irodalomtörténet tart számon. Az ismeretterjesztés, a közérthető stílus a híres geográfus sajátja volt, hiszen a tudós szívügyének tekintette, hogy az érdeklődő nagyközönséggel is megismertesse a földrajz világát.

Cholnoky Jenő pedig nem akármilyen világlátott, sokat tapasztalt utazó és kutató tanárember volt. Lóczy Lajos közbenjárásának köszönhetően még Kínában is tehetett egy hosszabb tanulmányutat, amely komoly hatással volt későbbi munkájára. A híres tudós a szél tevékenységét, a folyók munkáját is vizsgálta, valamint barlangtani kutatásokat is folytatott.

Cholnoky Jenő a Balaton nagy ismerője és kutatója is volt, aki nagyon olvasmányosan írt a magyar tengerről. A neves földrajztudós többek között a Magyar Földrajzi Társaság és a Balatoni Bizottság elnöki tisztét is hosszú időn keresztül betöltötte.

De milyennek látta a Balatont egy korabeli földrajztudós?  

Cholnoky Jenő Balaton című könyvének olvasása közben egy huszonegyedik századi olvasónak az a benyomása támad, hogy bizony sokat, nagyon sokat változott a világ a könyv 1936-os megjelentetése óta. Ma már nem számít ledérségnek, ha a nők sortban, vagy éppen a férfiak fagylaltot nyalogatva közlekednek az üdülőhelyek utcáin - míg annak idején ezek a jelenségek Cholnoky fintorát váltották ki.  

A korábban mérnöki tanulmányokat folytató tudós mértani pontossággal és a komoly kutató emberektől szokatlan humorérzékkel számol be könyvében arról, hogy bizony a Balaton ázsiai, afrikai, amerikai tavakhoz képest nem éppen nagy méretű, mégis, ha befagy, akkor elférne rajta két milliárd ember.

Ha még a Kis-Balatont is ide számítjuk, akkor 2000 millió ember elférne a jégen, tehát az egész földi emberiség! Persze, ha valami emberfölötti hatalom ezt a kísérletet végre tudná hajtani, nagyon furcsa képe volna a társaságnak! Az egyik nagy darabon dideregnének a négerek, ruhátlanul s bizonyosan pokoli lármát csapnának. Óriási területet foglalnának el a kínaiak (425 millió ember!). Alighanem összeszólalkoznának és tettlegességre is vetemednének a japániak 60.000000-nyi tömegével, közbe kellene állítani a türelmes, mindenről lemondó, de nagyon rossz szagú hindukat. Legjobban érezné magát az a néhány ezer eszkimó, akit az Északi-Sarkvidékről tereltek ide.”

Ugye milyen szokatlanok az idézetben említett számok? A tudós kutatásai óta sokszorosára nőtt az emberiség létszáma, így ma már a „földi emberiség” nem férne el a Balaton jegén.

Minden laikus ember számára érdekes és fontos kérdésre is választ ad Cholnoky Jenő a Balaton című könyvében. Szóba kerül, hogy miért zavaros sokszor a víz színe, és hogy tényleg csak annyira lenne mély a Balaton, hogy „két rendes termetű ember egymás fejére állna, akkor a felső már kint volna a vízből”. Még a korabeli tihanyi őslakosság borissza hétköznapjairól is tesz említést a nagyon is ember- és természetbarát kutató. Megtudhatjuk továbbá, hogy a Balaton már 1936-ban sem volt a nyári nyugalmat és kikapcsolódást keresők számára a legmegfelelőbb célpont, mert a két világháború közötti  polgárság egy részének nyaraláshoz szükséges nyugalomszükségletét már nem tudták kielégíteni a nyüzsgő, egyre népszerűbb balatoni üdülőhelyek.

Belegondolni is rossz abba, mit csinálnának ezek az emberek, ha mondjuk mostanság kellene egy pénteki M7-es forgalomban eljutniuk az északi partra.

Azt írtam ennek a könyvnek egyik fejezetében, hogy a Balaton múltja sok szépet és sok szomorút tud felmutatni. Ugyanezt mondom a jelenére is. Örvendetes, nagyszerű a föllendülés is a déli parton, ez minden szomorú gondolat nélkül, teljes mértékben örvendetes. De az északi parton siratom a hajdani, igazi békességet, a nagyvárosi életből való tökéletes kikapcsolódás lehetőségét. Kezdetleges viszonyok közt, de zavartalanul élvezte az ember a Balatont, a környezet csodálatosan szelíd, bájos képét, Tihany tündéri magányát. Ott szerettem sétálni, nézegetni, ahol ma a kikötő, a vendéglő, a Biológiai Kutató Intézet, meg a főhercegi kastély állnak. Nem volt ott semmi! De az erdős lejtők hűs árnyékában édesen zúgtak a tó hullámai, megtörve a nagy köveken vagy a kavicson. Milyen szép volt akkor ott!”