Janicsár politológusok 2.: Deák Dániel
Minden szakmának, hivatásnak vannak gyilkosai, vagy leggyengébb láncszemei. A politológia, ha tágabb értelemben vesszük, a politikáról, a politikumról való gondolkodás tudománya.
Arról persze vannak viták, hogy ez mennyire lehet objektív, az ember világnézetétől, értékrendjétől, illetve a mindennapi politikai környezetétől független, de úgy vélem, abban az értelmiség jelentős része egyetért, hogy egy politológusnak a pártpolitikától távol kell tartania magát. Sőt a politikai gondolkodók elsődleges feladata, hogy megvizsgálják, elemezzék, ok-okozati összefüggéseket keressenek, tanulságokat vonjanak le a közélet eseményeivel, a politikai történésekkel kapcsolatban. A végső cél tulajdonképpen, hogy általános igazságokat, törvényszerűségeket fogalmazzanak meg, valamint, megtalálják az igazságot a politikusi torzítások mögött, lerántsák a leplet a politikai cselekvések valódi mozgatórugóiról. Én így hiszem, és azt gondolom, hogy nálunknál szerencsésebb országokban hasonlóan gondolkodhatnak erről a kérdésről.
No, de mi itt élünk Magyarországon. Ebben a szép és – minden nehézség ellenére – dicső múltú országban. Az ócska, mocsaras, elb@szott jelenben, ahol egy minden eddiginél pénzéhesebb, alantasabb, gátlástalanabb, haszonlesőbb, lókupec szintű miniszterelnök (komolyan mondom, fizikai fájdalmat okoz leírni) országlását kell át- és megélnünk. Ahol az erkölcstelen zsákmányszerzők között nemcsak a politikai hierarchiában mindig is jelenlévő lakájok, gerinctelen káderek, aprópénz után sandító házmesterek, vagy újabban a bérkommentelő szarkupacok vannak jelen, de belesüllyednek a rendszer mocskos bankjegyektől bűzlő bugyraiba azok, a magukat politológusnak nevező, haszonleső janicsárok is, akiket ez a véleménycikk-sorozat számba vesz.
Nem tudom, létezett-e Szulejmán seregében olyan, amikor a janicsár egyben prostituáltként is szolgált. Következő szereplőnk Deák Dániel, a Nézőpont Intézet seggnyalásból igen felkészült elemzője. Volt kitől tanulni, hiszen Mráz Ágostontól ezen a területen komoly technikákat lehet ellesni, Danikának néha sikerül is túlszárnyalnia Mráz nyelvcsapásait.
„Nincs röhejesebb, mint egy okoskodó fiatal” - mondogatta gyakran Lukácsy Sándor, Isten nyugosztalja, és nekem erről a „klamatmikiről” mindig ez az idézet jut eszembe. Szóval Dániel nagyot megy a lakájmédiában, hétről hétre túl is teljesíti a tervet, lehet az Magyar Idők, Magyar Hírlap vagy EchoTv. Ő megy és szorgalmasan, szinte bármilyen pózban képes kényeztetni a kormány képzeletbeli valagát. Profi seggnyaló. Nem biztos, hogy hosszútávnyaló, sanszos, hogy csak rövidtávon ennyire jó.
Mráz más, ő már bizonyított, ő több éve képes egyetlen mozdulatot ismételni, monotóniatűrő képessége emberfeletti. Daninak még bizonyítania kell. Nehezen tudom elképzelni, hogy mit fog kezdeni magával egy érdektelenségbe fulladó, ezért önmagát feloszlató Nyalópont nélkül. Rejtély.
Lehetne mondjuk kabinos a Gellértben, így őszintén asszisztálhatna Stefka és Huth pancsolásához egy-egy tiszta lepedővel. Vagy el tudom még képzelni egy középkori lovagi étteremben apródnak öltözve, akinek hajába beletörölheti a kedves vendég csülöktől és kacsacombtól zsíros kezeit. Esetleg felnőttfilmek háttérembereként is el tudna helyezkedni. Biztosan feltalálja majd magát. Mindezek mellett csak súlyosbító tényező a mindennél antipatikusabb lénye.
Ellenszenves fej ide vagy oda, a kormánypárti recept egyszerű: végy egy Danikát, keverd össze (ez nem nehéz) néhány kormánypropaganda szöveggel, adj hozzá egy jó szervilis, alákérdezős lakájtévében szocializálódott, nímand szerkesztőt, és már készen is van a magyar közéleti hányadék. Az egybites fityesz-szavazó pedig mindmegette.