„Mindig hittem abban, hogy jó úton járok” – interjú a világbajnoki bronzérmes Baji Balázzsal

„Mindig hittem abban, hogy jó úton járok” – interjú a világbajnoki bronzérmes Baji Balázzsal
Fotó: Facebook/Baji Balázs

A 28 éves Baji Balázs a 2017-es londoni világbajnokságon 13,28 másodperces idővel harmadik helyezést ért el a 110 méteres gátfutás döntőjében. Ezzel az eredménnyel ő lett az első magyar versenyző a szabadtéri atlétikai világbajnokságokon, aki futószámban érmet szerzett. A Zsúrpubinak mesélt a hazai szempontból történelmi eredményt hozó döntőről, a jövőjéről, és arról is, hogy mi lesz az állaltorvosi praxisával, hiszen amellett, hogy sikeres sportoló, február óta doktor is.

Zsúrpubi: A győzelem után azt nyilatkoztad, hogy amíg az érem nincs a nyakadban, szinte lehetetlen elhinned, hogy felállhatsz a dobogóra. Milyen elvárásokkal érkeztél Londonba?

Baji Balázs: Mint álom, természetesen bennem volt, hogy érmet szerezzek, így azért nem volt olyan óriási meglepetés, de elvárásként nem volt jelen. Inkább azt volt nehéz elhinni, hogy ez tényleg sikerült, tényleg összejött, és egy ekkora dolgot tudtam megvalósítani. Amíg nem kaptam meg az érmet, addig irreálisnak tűnt, de mikor a nyakamba került, már elhittem, hogy ez valóban megtörtént. Sokszor nem sikerült a világbajnokságokon odaérnem, és megvalósítani az álmaimat, illetve kihozni magamból a maximumot, de most végre igen. Ez hihetetlenül nagy boldogság számomra.

ZSPB.: A verseny előtt gondoltál rá, hogy magyar szempontból történelmi eredményt érhetsz el?

B.B.: Konkrétan ebbe nem gondoltam bele, csináltam a dolgom, próbáltam kihozni magamból a maximumot. Nem ízlelgettem kifejezetten magamban, hogy ha nekem ez most sikerül, az mit fog jelenteni. Persze, nyilván tudok róla, hogy nem volt még futószámban érmünk, és hogy ez mennyire nagy dolog a magyar sportban, de a verseny előtt, illetve alatt, nem gondoltam rá.

A londoni dobogón (Facebook/Baji Balázs)

ZSPB.: Az első Londonban is a riói aranyérmes, a jamaikai Omar Mcload lett. Te a bronzérem megszerzése után is úgy nyilatkoztál, hogy nem sikerült olyan felszabadult, tiszta, technikás futást bemutatnod, mint amit szerettél volna. Ez azt jelenti, hogy lehet még fényesebb is az az érem? Akár utolérhető a jamaikai is?

B.B.: Ez jó kérdés, nyilván egy olyan futásban, ahol ő nem hibázott, és beleadott mindent, nem lehetett megverni. De egyébként most mindenki nagyjából ugyanannyival maradt el az egyéni csúcsától. Ebben a versenyben, ezek között a körülmények között ez volt a maximum. Tény és való, hogy voltak hibáim, a második gátnál elég nagyot rontottam, ami miatt kizökkentem és lelassultam. A táv második felében tudtam azt a ritmust, sebességet futni, amit szerettem volna. Tehát igen, volt benne hiba, de úgy gondolom, aznap kihoztam magamból a maximumot. Nyilván, lehetett volna jobb, de igazából a sportban nem létezik tökéletes, mindenben lehet hibát találni.

Minden egyes siker után lehetne azt keresgélni, hogy mi hiányzott, de inkább nem ezzel foglalkozok, hanem örülök a bronzéremnek, hiszen számomra legalább annyira fényesen csillog, mint egy arany.

ZSPB.: Édesapád azt nyilatkozta, hogy most Békéscsabán minden gyerek Baji Balázs akar lenni. Ennél nagyobb elismerés aligha kell egy sportolónak.

B.B.: Sajnos még nem volt alkalmam hazamenni Békéscsabára, de bizonyára örülnek a sikeremnek. Én bízom benne, hogy sok fiatal – és nem csak békéscsabai – szereti meg akár általam az atlétikát, és el fog járni edzeni. Nem csak a gyermekek, a sport számára is nagyon fontos, hogy a szabadidejük egy részét erre szánják. Amit én tapasztalok a XVI. kerületi Ikarus pályán az az, hogy a focista gyerekek is tudják a nevem, szurkolnak nekem. Mindenki nézte a versenyt, és érezhető, hogy nagy motivációt és boldogságot okoztam nekik. Ez külön öröm számomra, és még inkább megédesíti a sikert.

ZSPB.: Ha már az Ikarus pályát említetted, mit tudnál elmondani a felkészülési körülményekről? Korábban hallhattuk az atlétikával kapcsolatban, hogy egyes helyeken nem volt éppen minden ideális.

B.B.: Az XVI. kerületben kiváló körülmények vannak, az Ikarus az ország egyik legjobb pályája. Nagy segítség, hogy ott edzhetek annak ellenére, hogy a Békéscsabai Atlétikai Klub színeiben versenyzem.

A felkészülésem itt teljes mértékben zökkenőmentes, a fedett pálya egy kicsit döcögős. Itt vannak hátrányok, így jó lenne, ha fejlődés indulhatna a következő években. Jelenleg egy szabályos fedett pályás atlétikai csarnok van Magyarországon (a SYMA csarnok atlétikai fedett pályája – a szerk.), ez nagyon kevés. A téli időszakban éppen ezért nagyon zsúfolt és veszélyes.

ZSPB.: Mire készülsz most?

B.B.: Hátra vannak még a Gyémánt Liga versenyek, az Universiade, ahol a világbajnoki szituációhoz hasonló vár rám, és amit én is nagyon várok. Év végén még sorra kerül az atlétikai Szuper Liga döntője és a csapatbajnokság döntője is. Lesznek még tehát hazai versenyek, ahol a magyar atlétika színe-java fel fog lépni. Nyilván, egy ennyire jól sikerült világbajnokság után már kicsit nehezebb motiválni magamat, de ugyanúgy lemegyek a pályára és végigcsinálom az edzést. Ami viszont hajt előre, hogy újra át akarom élni a vb pillanatait. Nagyon jól érzem magam, nagyon jó formában vagyok, ezt mindenképpen ki akarom használni.

ZSPB.: Mit gondolsz, mostantól nagyobb lehet rajtad a nyomás?

B.B.: Én nem szeretném ezt teherként kezelni. De valóban, egy világbajnoki bronzéremnek meg kell tudni felelni, nem akarom ezt a jó renomét lerombolni pár rossz futással. Ugyanakkor nem áll meg az élet, ha esetleg nem úgy sikerülnek a versenyek, ahogy szeretném. Ez egy versenysport, nincs semmi kőbe vésve, bármi bárhogy alakulhat.

Az érmet már senki nem veszi el tőlem, az mindig az enyém marad. Ez nem csak egy olyan dolgot ad, aminek meg kell tudni felelni, hanem motivációt és önbizalmat is. Én úgy is kezelem magam, mint egy világbajnoki bronzérmest, és elhiszem, hogy a legjobbak közé tartozom, ami sok erőt ad.

Nem csak sikeres sportoló, állatorvosként is praktizál (Facebook/Baji Balázs)

ZSPB.: Szenzációként kezeli a média - jogosan -, hogy a sikeres sportkarrier mellett állatorvosként is praktizálsz. A jövőben is maradhat ez a „kettős élet”?

B.B.: Szeretném mind a kettőt folytatni. A sport az viszonylagos előnyt élvez, vagyis elsősorban sportoló leszek. Mellette természetesen szeretnék az állatorvosi hivatásomnak is időt szentelni, hogy a későbbiekben komolyabban is tudjak vele foglalkozni, és mert nagy szükség van rá. Bízom benne, hogy sikerül összeegyeztetni a kettőt, és nem kell egyiket sem elengednem.

ZSPB.: A Facebookon azt írtad, hogy rengeteg munka és lemondás áll a mosolyod mögött, amit a dobogón láthattunk. Ez az érem gondolom, kárpótolt, de volt már olyan pont, amikor úgy érezted, nem egyenlítődik ki a mérleg két serpenyője?

B.B.: Nem igazán. Mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek, amikor úgy érzi, hogy kicsit motiválatlan, fáradt, és a dolgok nem jó irányba haladnak, sőt a sportolókra ez hatványozottabban igaz. Én viszont mindig hittem abban, hogy az a munka, amit elvégzek, megtérül, és nem kételkedtem. Sok dologról kellett lemondanom, van, amit el kellett engednem az életemben, de el kell fogadni, hogy nem fér bele minden. Ha valaki sikert akar elérni, akkor azért keményen meg kell dolgozni, és adott esetben áldozatot kell hozni.