Kádár megverné Orbánt

Érdekes beszélgetésnek voltam tanúja a minap a villamoson: két középkorú férfi csevegett a napjainkat tematizáló nyugdíjas topikról. Sajnos mindenki politizál, mindenhol, és vehemenciától, életkortól, nemtől függően tálalja keresetlenebbül vagy finomabban a véleményét. Zöldségesnél, strandon, buszon, étteremben, mindenhol.

OrbanKadar_comcistyle

De nem is ez a lényeg, ez a magyar néplélek sajátja. Ami a két beszélgető diskurzusából megragadott, a következő mondat volt:

- Ma a nyugdíjasok körében egyetlen ellenfele lenne Orbánnak: Kádár János – jelentette ki az egyik férfi.

Ma az öreg gulyáskommunista igencsak feladná a leckét a Fidesznek, és valószínűleg a végén ő lenne a befutó.

Alig tíz éve még elképzelhetetlen lett volna az olyan kutatási eredmény, melyet a Magyar Nemzet tegnapi számában publikáltak: a szocialistákat támogató nyugdíjasok aránya az elmúlt hónapokban a korábbi 31 százalékról 19 százalékra esett vissza, noha korábban, évtizedeken keresztül az MSZP legerősebb bázisa a 65 év feletti korosztály volt.

Bármilyen furcsán is hangzik, a szépkorúak Fideszhez pártolása óriási tömegekben a 2008-as, háromigenes népszavazás után indult meg. A vizitdíj, kórházi napidíj és a tandíj eltörlése ügyében indított referendum óta ül a Fidesz a nyakunkon.

Ha homályosan is sikerül, azért emlékezzünk vissza arra a zsigeri kampányra, amit a jelenleg regnáló hatalom akkor folytatott: 3 igennel sokat spórolhatsz!; A jövő 3 igennel kezdődik!; Igen, eltöröljük őket! – harsogtak az óriásplakátok az utcákon. A kispénzű emberek, az állandóan kiszolgáltatottak, a megnyomorítottak, a mindenki által megvezettettek pénztárcájában turkálva hergelték a népet a Gyurcsány-kormány ellen. Nem tettek mást, mint amit annak idején Kádár apánk tett: gyermekként kezelték a társadalmat, s azt ígérték, mi majd gondoskodunk rólatok, nektek nem kell hozzájárulnotok semmihez, állambácsi megadja, megetet, ne féljetek, nem engedjük, hogy a vadkapitalisták rajtatok nyerészkedjenek!

És az üzenet betalált. A kisded magyar társadalom végleg meggyűlölte az őszödi beszéd óta amúgy sem különösebben kedvelt Gyurcsány Ferencet, s hosszú, tömött sorokban hömpölyögtek a Fidesz-karanténba.

Pedig ha lett volna, lehetett volna társadalmi vita az adott kérdésekről, ahogy felnőtt, érett emberek között szokás és elvárható, lehet, hogy sokan belátták volna, hogy párszáz forint senkit nem vág földhöz, s talán ma nem tántorogna a csőd felé nap mint nap a magyar egészségügy.

De nem. Minket, magyarokat, de leginkább a naiv, egyszerű nagyszüleinket mindenki megforgatta, átverte, használta és kihasználta. Kádár idején, az ifjúkorukban elhitették velük, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk, tíz év múlva megjött a Lada, kalákában lehetett családi házunk, s ha volt kapcsolat a közértben, a pult alól még banán is került.

Ezek az emberek ma is ezt várják, mert ebben nőttek fel. Ma Kádár helyett Orbán van, aki megígérte, hogy egyszer majd jó lesz. Az nem zavarja őket, hogy úgy igazán soha nem volt jó, most sem az, de az ezzel való szembesülést már talán ki sem bírnák. Mindent elkövetnek hát, hogy ne kelljen észlelni a valóságot. Hisz Orbán megígérte, hogy jó lesz. Még szerencse, hogy Kádár ezt már nem érte meg. De tényleg szerencse?