Kéri László: Ahol egy szűk kör milliárdokat tapsolhat el következmények nélkül, ott a legszegényebbekkel kell megfizettetni mindent
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Értetlenül állunk a bejelentés előtt: miért épít kórházat Magyarország Vietnámban?
Kéri László: Ez a gesztus – úgy látom, némi joggal – verte ki a biztosítékokat a múlt héten. Mégis, minden jogos indulat ellenére is, megpróbálnék valamivel körültekintőbben válaszolni. Egyfelől érthető az az elemi erejű felháborodás, ami ezt a kormányfői bejelentést fogadta, hiszen hazánkban milliószám vannak az embereknek mindennapi tapasztalatai az elfogadhatatlan magyar kórházi állapotokról. Aki az elmúlt hetekben-hónapokban megfordult bármely magyar kórházban, az pontosan érti és tudja, miért is vérlázító arról hallani, hogy a magyar kormány tízezer kilométerrel odébb talál magának kórházépítési feladatokat.
Másfelől viszont, én személy szerint is örülök annak, ha történik végre valami olyan jelentős fordulat, ami alapvetően javíthatna a magyar-vietnámi kapcsolatok eddigi minőségén. Néhány évvel ezelőtt több mint két hetet utazgathattam Vietnámban, északról délre és vissza, s életem egyik legnagyobb meglepetésében volt részem. El nem tudjuk képzelni azt az életerős dinamizmust, amellyel a vietnami társadalom elindult a fejlődés útján, a csaknem fél évszázadon át tartó, állandó háborúskodások után. Vietnám - Kína árnyékában - páratlan gazdasági prosperitást mutat fel már vagy húsz éve, s - szemben Kínával - méretei okán számunkra is fontos, hosszú távon is fontos partner lehetne. A vietnami gazdasági robbanásban számarányához képest meglepően meghatározó szerepet tölt be az a néhány ezer - többnyire középkorú - vállalkozó, akik egykor Magyarországon tanultak, s az ő állításaik szerint is itt, nálunk tanulták meg a kapitalista mentalitás alapjait. Vagyis jó emlékeik vannak rólunk. Amikor ott jártam, akkor kb. 1600 tagja volt a vietnámi-magyar társaságnak, a társaság krémje meghatározó szerepet játszik a mai Vietnám életében, mindenféle területen. Már eddig is hatalmas mulasztás volt nem kihasználni ezt a - véletlenek, történelmi véletlenek teremtette – lehetőséget, mert mi Kínában soha nem lehetünk számot tevő tényezők, de Vietnámban azok lehetünk, igen! S mielőtt még bárki húzni kezdené a száját, nem árt arra sem emlékeztetni, hogy a mai Vietnám - geopolitikai helyzetének köszönhetően - mintegy 300 milliós piacnak lesz, lehet a központi szereplője. Olyan piacnak, amelynek a növekedési kilátásai messze dinamikusabbak az európai fejlődésnél. Tudom, ezt az érvet a mai – jogos – népharag közepette nehéz lenne elfogadtatni, de: egy közepesen okos kormányzati kommunikáció éppenséggel fel is készíthette volna a hazai közvéleményt egy ilyen jellegű, ellentmondásos döntés megértésére. Meg sem próbálták. Ez a baj.
ZSPB.: Még egy érthetetlen dolog a hét elejéről: Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki összefogással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, melyen minden potenciális szövetségest vérig sértett. Mi állhat Botka hétfői ámokfutásának hátterében?
K.L.: Az ellenzéki oldalról már hosszú hónapok óta ezek a hírek hallhatók, ám az ilyen, belső szervezeti villongások, csörték, üzenetek még az őrájuk szavazó választók számára is érdektelen információk. Legfeljebb annyit jelenthetnek, amit már hosszú évek óta tudhatnak: hogy a belső viták továbbra is tartanak. Mindez kb. olyan hatékonyságú, mintha a kedvenc közértedben az eladók az áruszállítási nehézségekkel traktálnának, ahelyett, hogy kiszolgálnának. Mit csinál ilyenkor a kedves vevő? Előbb-utóbb keres magának egy másik közértet. Vagy leszokik a vásárlásról.
ZSPB.: A hétvégén félbe kellett szakítani a Vasas-Haladás labdarúgó mérkőzést, mert meghibásodott a stadionban a világítás. Az a világítás, melynek felújítására 2015-ben a Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. egy másik céggel közösen 110 milliót kapott. Minek kellene történnie ahhoz, hogy ezek a dolgok elérjék a társadalom jelentős részének ingerküszöbét?
K.L.: Attól tartok, nincs már semmiféle küszöb, és nincs az a botrány, ami a magyar labdarúgás életében zajló esztelen pazarlás miatt komolyabb következményekkel járhatna. Azt hittem néhány évvel ezelőtt, hogy a felcsúti stadion őrült ötletei körüli botrányoknak lesz majd valamilyen következménye. Nem lett. Azt hittem, hogy a további – féktelen, fölösleges – stadionépítéseknek csak lesz valamilyen megmozdító következménye. Nem lett. Azt hittem, hogy az Andorra elleni, példátlanul megszégyenítő vereség talán még azt a néhány tízezer embert is észhez térítheti, akik az elmúlt nyolc-tíz év őrült pazarlásait félreértelmezett hazaszeretet okán mindig megvédték. S nem, ez a hihetetlen szégyen is egy-két hét után nyomtalanul párolgott el. A TAO-pénzek útvonalának eltitkolása pedig sorozatos jogsértésekkel jár már ma is együtt, de azt hiszem, akkor sem történne semmi, ha konkrétan megtudhatnánk azt is, hogy kiknek a zsebébe vándorolnak ezek a milliárdok. Mert, úgyis tudjuk, sejtjük, beszélik ezt széltében-hosszában, évek óta megírják, elmondják hetente – mégsem történik semmi sem.
Mintha az ország beletörődött volna, hogy van egy olyan ázsiai stílusú vezetője, aki hetente és naponta tízmillió emberrel fizetteti meg a maga privát hobbija egekbe szökő költségeit. Ami nem kevés. Naponta sok százmillió forint. A magyar labdarúgásba 2010 óta összességében mintegy ezermilliárd forint áramlott be, a legkülönfélébb forrásokból.
(Ebből a pénzből Vietnámban akár több tucatnyi kórházat is fel lehetett volna építeni, csak hogy az elbűvölt Fidesz-hívő is megértse, miről is van szó.) Ebből az irdatlan pénzből egyébiránt maguk a focisták látják a legkevesebbet. A magyar média egyik legszebb feladata lehetne, ha képes lenne feltárni azt a néhány száz, legfeljebb egy-két ezer emberre kiterjedő - átfogó herehálót, akik ezt a KÖZPÉNZT mindenféle ellenőrzés, eredmény, felelősség és következmény nélkül elkölthetik. Azt hiszem, erre a titokra is akkor derül majd fény, amikor maga az egész rendszer összeomlik, szóval, nincsen külön focibotrány, maga az EGÉSZ EGY NAGY BOTRÁNY.
ZSPB.: Mindeközben ott tartunk, hogy lopásgátlóval látják el a szupermarketek a sertéshúst. Ekkora bajban vagyunk?
K.L.: Igen, ez a két jelenség törvényszerűen tartozik és nő össze.
Ahol egy szűk kör milliárdokat tapsolhat el következmények nélkül, ott a legszegényebbekkel kell megfizettetni minden egyes, keservesen megszerezhető, mindennapos megélhetési tételt.
Az említett – egyébként, kitűnően megírt cikk – írójának teljesen igaza van. Ráadásul, az elszegényedettek könnyen büntethetők; a milliárdokat zsebre tevők viszont abban a helyzetben vannak, hogy ők írathatják a szegényeket kordában tartó, szabályozó normákat. A történelemből nagyon jól ismerjük az efféle szerkezetek kialakulását, de a drámai végkifejleteiket is. Sajnos.