Kamukeresztények! A Sátánt a tükörben keressétek!

Keresztény ember vagyok. El-eljárok a templomba is, de a hitem alapvetően belül hordom. Van egy erkölcsi zsinór a lelkemben, amely vezet, mint Ariadné fonala Thészeuszt, hogy kitaláljak az élet labirintusából.

piac-01-01

Nem vagyok ma korszerű a hozzáállásommal. A kereszténység ugyanis napjainkra ugyanolyan politikai termék lett, mint a polgári Magyarország ideája, amely lufit a most épp a 888.hu főszerkesztőjeként cikiskedő G. Fodor Gábor pukkantotta ki egy interjúban. Lett is nagy ribillió, GFG kiesett a Fidesz értelmiségi holdudvarából. Na, annyira azért nem, hogy a pénzcsapokat is elzárják előle, de száműzték a politikai vér-szenny-szarbulvár pöcegödrébe.

Na, de vissza a kereszténységhez. Ma a keresztény identitásról beszélni, a hitet szóba hozni értelmiségi társaságban ugyanolyan kellemetlen, mint egy közvélemény-kutatónak megvallani, hogy valaki a kormánypártra voksolna, ha most vasárnap lennének a választások.

„Hála” a Fidesznek! Orbán és bandája a „nemzeti”, a „haza”, az „erős” és „büszke” szavak után kisajátította és járatja le napról napra a kereszténységet is.

Miközben minden megnyilvánulásuk maga a gyűlölet, a minősítgetés, az árokásás, az emberek egymásnak ugrasztása, de mindezt térdepelve, ájtatoskodva, Jézus mögé bújva teszik. Teljesen istentelen módon.

Ma már Soros György nem kisebb lény, mint maga a Sátán, aki ellen az egyetlen hathatós fegyver a rózsafüzér. Megmondta a KDNP-s politikus, Aradszki András hétfőn a Parlamentben. Miközben főnöke, az egyre talajvesztettebb miniszterelnök érvek híján, gőgből és pökhendiségből Soros-bérencezi le az ellenzéket. Minden kérdésre a Soros-Sátán a válaszuk. De sebaj, van rózsafüzér, melyet majd a kereszténydemokrata politikusok mantráznak ütemesen, így elhajtják a Gonoszt az ország közeléből?

Nézzük meg, mit műveltek a hazánkkal! Nézzük meg az őcsényi jelenséget! Nézzük meg, mivé tett embereket a gyűlölet. Nézzük meg, hogy próbálnak egymást marcangoló ösztönlénycsordává zülleszteni egy népet! Egy „nemzetet”, csak hogy a hazafias fideszesek is megértsék.

Nézzük meg, micsoda istentelen cinizmussal reagál egy Matolcsy György a rokonai helyzetbe hozását firtató ellenzéki kérdésre: azt meri válaszolni, hogy ő keresztény ember, így neki 7,5 milliárd rokona van a Földön.

Nézzük meg a keresztény Semjén Zsoltot, nézzük meg a keresztyén Balog Zoltánt, aki hónapok óta mást sem csinál, mint a Reformáció 500 rendezvénysorozat keretében borzolja a Mindenható kedélyeit egy-egy református emlékhelyen.

Nézzük meg Mészáros Lőrincet, aki Orbánon kívül a legjobban a Jóistenre szeret hivatkozni, miközben újabb országrészt gyömöszöl a zsebébe!

De nézzük meg magát Orbán Viktort, aki a néhány évtizeddel ezelőtti „Térdre, csuhások!”-tól eljutott addig, hogy lassan már magát is istennek képzeli, és akiről sok minden eszünkbe jut, de az, hogy áldott, a legkevésbé sem.   

És ezek a jómadarak locsolgatnának szentelt vizet a határra, meg védenének bennünket a Gonosz ellen?

De Tisztelt Uraim! A Gonosz itt van belül. Ott ül a soraikban. Nézzenek csak a tükörbe! Egytől egyig. Nem Soros ellen kell itt a fatimai Szűzanya segítségét kérni. A saját lelkük üdvéért forgassák buzgón azt az olvasót a nap huszonnégy órájában, különben el fognak kárhozni. De nem Önökért aggódunk, félreértés ne essék, viszont ez az ország nem bír már el ennyi sátánt. Hívják azt Soros Györgynek vagy fideszes politikusnak.