Tudta? Mészáros Lőrinc egyetlen bűne, hogy Orbán Viktor földije

Tudta? Mészáros Lőrinc egyetlen bűne, hogy Orbán Viktor földije

A mindenszo.hu nevű – bizonyára hatalmas, nagyjából két telefonfülkényi olvasótáborral rendelkező – portálon olyan cikk jelent meg, ami újabb sajtótörténeti kuriózumként hagyhat mély nyomot a virtuális térben. A Mariana-árok méretű szervilizmus csak egy dolog, a dilettáns szellemi idegenvezetés pedig egy másik, a szerző mindkettőben komoly tapasztalattal rendelkezik.

Ő nem más, mint Petrin László volt felcsúti jegyző, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, aki - mint elárulta - nehezen viseli az igazságtalanságot. Éppen ezért klaviatúrát ragadott, és úgy megvédte Mészáros Lőrincet, hogy ihaj. Elnézést is kell kérnünk a korábbi cikkeinkért, melyekben bár tényekre alapozva, de igazságtalanul támadtuk Orbán Viktor stróma…elnézést, barátját.

Most kiderült:

Mészáros Lőrinc „egyetlen bűne, hogy Felcsút polgármestere, illetve földije Orbán Viktornak”.

Továbbá azt is megtudhattuk, hogy bár 2016-ban 100 milliárd forinttal (!!!) nőtt a vagyona, Lölő szerény maradt.

„Nem él hivalkodóan, nem visel milliós értékű karórát, mint Kóka János annak idején, és helikopterre sem vágyik. Még ellenségei sem tuják azzal vádolni, hogy kicsapongó életet folytatna, családcentrikus családfőnek ismerik. Családi háza nem kacsalábon forgó kastély, nem luxus negyedben lakik, és Gyurcsánnyal ellentétben erőszakkal sem lehetne másoktól elkonfiskált "apró" villába költöztetni” – árulta el Petrin.

A szerénységnek mi más lehetne amúgy a mintapéldája, mint hogy 125 cége, 21 szállodája és 13 kempingje van. Ilyesmi az ország bármely gázszerelőjével megtörténhet, legfőképpen akkor, ha olyan tisztességes vállalkozó, mint Mészáros Lőrinc.

Igazából, most megkövetjük Mészáros Lőrincet: ő kizárólag derék, erkölcsös munkájával lett százmilliárdos, és ez akkor is sikerült volna neki, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. Neki a legnagyobb „bűne”, hogy Felcsút polgármestere, kizárólag ezért támadják.

Ezen felbuzdulva itt az ideje, hogy Al Capone életútját is tisztázzuk! Őt is igazságtalanul bántották, neki valójában az egyetlen bűne az volt, hogy egyszer véletlenül jéggel felvizezett egy 50 éves Chivas Regal Royal Salute-t.