Fideszes kapcsolatai miatt úszta meg eddig a felelősségre vonást a pedofil tanár?

Fideszes kapcsolatai miatt úszta meg eddig a felelősségre vonást a pedofil tanár?
Rétvári Bence interjú a médiaiskolában
Fotó: matildonline.hu

Hatalmas botrány lett a szexuális zaklatással vádolt fővárosi tanár általunk megírt történetéből. Egyre több sajtóorgánum kezdett el foglalkozni az üggyel és ezzel párhuzamosan egyre több áldozat, érintett jelentkezett, keresett meg bennünket különböző csatornákon. Minél inkább beleástuk magunkat az egykori földrajz tanár médiaiskolájának tevékenységébe, annál inkább vált egyértelművé számunkra, hogy a kiskorúakra specializálódott Matild Iskola tulajdonképpen szinte csak fideszes politikusokkal, illetve a kormánypárthoz kötődő közéleti személyiségekkel készített interjúkat.

Az internet archívumaiban megtalálható műsorok, riportok azt látszanak alátámasztani, hogy a pedofíliával vádolt Sz. Mihály Zoltán tudatosan és konzekvensen segítette a Fidesz politikusainak szereplését, a Fideszhez köthető közéleti személyek szerepeltetését. Bár a médiaiskola egykori adásait gondosan törölték az világhálóról, az internet nem felejt. Így az archívumból többek között az látszik, hogy a fideszes vezetésű XXII. kerület egy BKTV néven szereplő nagytétényi kábeltelevíziójának, a budafoki Promontor Televíziónak, valamint a szintén fideszes vezetésű XI. kerületi Újbuda Televízió számára készített Sz. Mihály Zoltán médiaiskolája különböző műsorokat.

Gyakori vendég volt például Németh Zoltán Budafok egykori fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, Hoffman Tamás Újbuda fideszes polgármestere, de találunk interjút Simicskó István fideszes honvédelmi államtitkárral, valamint Rétvári Bencével is az EMMI államtitkárával. Persze feltűnt a stúdióban, a köztudottan fideszes kötődésű Nemcsák Károly vagy T. Várkonyi Attila egyetemi oktató is, illetve több polgári körös vezető is szerepelt.

Az említett iskola nem mellesleg egy szervezetet hozott létre 2009-ben „Médiaszövetség a gyermekekért” néven. A tények ismeretében kissé morbid elnevezésű konzorciumnak tagja volt a budafoki Városházi Híradó, a budatétényi Klauzál Gábor Művelődési Központ, valamint többek között több budafoki általános iskola is. Állítólag Sz. Mihály Zoltán többször hangoztatta fideszes kötödését. Ki tudja, talán előbb-utóbb előkerül a „tanár úr” fideszes párttagkönyve is.

Az általunk megkérdezett érintettek közül többen tudni vélik, hogy eddigi ügyeinek „eltussolását”, illetve a felelősségre vonás elkerülését is a kormánypárti politikusokkal ápolt kiváló informális kapcsolatainak, politikai kötödésének köszönheti. Felmerül a kérdés: fideszes kapcsolatai miatt úszta meg az eddigi felelősségre vonást a pedofil tanár?

Mindenesetre megismerve Handó Tünde „működését”, egyre nagyobb figyelemmel várjuk a másodfokú ítéletet. Mint arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, tavasszal az ügyben eljáró bíróság első fokon, kiskorú veszélyeztetése miatt 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a pedofíliával vádolt Sz. Mihály Zoltánt, aki védőügyvédjével fellebbezett az ítélettel szemben.