A munkavállalói társadalom önbecsülésétől megfosztva az életben maradásért küzd – interjú Vámos Csabával, a KOSZ elnökével
.jpg)
„A magyar rögvalóság az, hogy az elmúlt közel nyolc évben hazánk társadalmát módszeresen latin-amerikanizálták, s ennek törvényszerű velejárójaként soha nem látott méretűre növekedett a dolgozói szegénység, a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Az egyre növekvő munkavállalói elégedetlenség egy olyan „proletár migrációt” indított el, mely a nemzeti humán tőke állomány drasztikus leépülését eredményezte” – mondja Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. Lapunkban adott interjújában az érdekvédelmi vezetővel többek között a múlt hét pénteken, Göteborgban aláírt szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatról, a hazai dolgozói szegénységről, a hungarikumnak számító „magyar modellről”, valamint az elvándorlásról is beszélgettünk.
Zsúrpubi: Múlt hét pénteken a húsz év után először megtartott szociális csúcstalálkozón az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői Göteborgban aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. Szakszervezeti vezetőként mit gondol, mekkora ennek a jelentősége Európa jelenét és jövőjét tekintve?
Vámos Csaba: Az említett nyilatkozat egy olyan progresszív irányelv, melynek alkalmazása minden tagállam részéről elengedhetetlen egy igazságosabb, biztonságosabb és különösen egy élhetőbb Európa megteremtéséhez. A tőke Európáját fel kell váltania az emberek Európájának! A méltányos bérezés, a valamennyi munkavállaló számára tisztességes munkafeltételek és egyenlő jogok biztosítása elengedhetetlen feltétele egy erős, hatékony és fenntartható európai közösségnek. Elfogadhatatlannak tartjuk és elutasítjuk, hogy hazánkban kizárólag az alacsony bérek alkalmazásával tudnak versenyképesek maradni a vállalkozások, melyhez sokszor balkáni munkakörülmények párosulnak. Mindeddig elmaradt a szociális és munkavállalói jogok kiegyenlítése az EU-n belül, így ezt valamennyi munkavállalói érdekvédelmi szervezetnek támogatnia kell.
ZSPB.: Egyre többször hallani politikusoktól és szakértőktől a kétsebességes Európa koncepciójáról, például a nemrég beiktatott francia elnök, Emannuel Macron is ezt hangsúlyozza. Úgy tűnik, sok szempontból Magyarország nem lassabban megy előre, mint más európai társai, hanem mintha hátramenetbe kapcsolt volna.
V.Cs.: Orbán Viktornak nincs gondolata a jelen Európájához és nem akar részt venni a jövő Európájának építésében. Számára az uniós együttműködés egész egyszerűen már nem kifizetődő, mert a szociális Európa építése közben nem lehet szabadságharcot vívni az Unióval, megállítani Brüsszelt vagy éppen mikor kiben látja a patás ördögöt. A magyar kormány hiába követel nagyobb szuverenitást az EU-ban, így a két- vagy többsebességes Európában a perifériára szorulunk.
Az Orbán kabinet – ha már a sebesség fokozatoknál tartunk – meglátásunk szerint, egy intenzív hátramenetet követően, mára már inkább üresbe dobta azt a bizonyos váltót, és továbbra is kitart az a neoliberális gazdaságpolitikája mellett, amely továbbra is a multik „adóparadicsomává”, s ezzel párhuzamosan Európa szegényházává tette hazánkat.
ZSPB.: Az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatban lefektetett elveket mielőbb akcióterv formájában meg kell valósítani, azonban az ezzel kapcsolatos törvények megalkotását az EU a tagállamokra bízza. Ezzel együtt az Európai Bizottság tervei szerint a jövőben célzott ajánlásokkal támogatja az európai társadalmi összetartás erősítését. Orbán Viktor ezzel szemben arról beszélt, hogy a magyar modell kiválóan működik, nem akarja lecserélni, sőt ajánlgatta is másoknak. Ön tudja, mi az a „magyar modell”?
V.Cs.: Hát, ha „magyar modell” alatt a mindent elárasztó korrupciót értjük, akkor az valójában nagyon jól, sőt egyre szervezettebben működik. A magyar rögvalóság ehhez képest, hogy az elmúlt közel nyolc évben hazánk társadalmát módszeresen latin-amerikanizálták, s ennek törvényszerű velejárójaként soha nem látott méretűre növekedett a dolgozói szegénység, a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Az egyre növekvő munkavállalói elégedetlenség egy olyan „proletár migrációt” indított el, mely a nemzeti humán tőke állomány drasztikus leépülését eredményezte. Szomorúan konstatáltuk, hogy a miniszterelnök ugyan kényszeredetten részt vett a szociális csúcstalálkozón, de ott nem a magyar emberek érdekeit kívánta képviselni, sokkal inkább saját rögeszméit. Egyetértek Junckerrel abban, hogy ennél sokkal többet kell tenni annak érdekében, hogy a pillér alapelvei megvalósulhassanak. Gyors és hatékony tettekre van szükség, amely látható módon képes javítani az európai és így a magyar emberek élet- és munkakörülményein. A munkavállalók – különös tekintettel a magyarok – nem képesek hinni a politikai nyilatkozatokban, és türelmetlenül várják a konkrét intézkedéseket mind az európai intézményektől, mind saját kormányuktól.
ZSPB.: Mi volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének öt legkárosabb intézkedése a bérből és fizetésből élők szempontjából?
V.Cs.: Ezt nem lehet számokban mérni, a jelenlegi helyzet termelte probléma egy sokrétű és egymásra épülő halmaz eredménye. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legfontosabb alapja az állandó konfliktus. Ezt igen jól és meglehetősen hatékonyan alkalmazzák a munkavállalói problémák elfedése során is.
Legyen szó bármelyik munkavállalói társadalomról, amely súlyos gondokkal küzd és ennek hangot is mer adni, netán kritikát mer megfogalmazni a Kormánnyal szemben, akkor első lépésként megpróbálják felszalámizni a „lázongók” közösségét. Ha ez sem vezetne célra, akkor pedig szembe fordítják a többségi társadalommal.
De hasonlóan jártak el a munka törvénykönyve, illetve a sztrájktörvény kapcsán is, amikor a munkaerő-piaci rugalmasság hamis jelszavának örve alatt brutális támadást indítottak a munkavállalók jogai ellen, a szakszervezeteket pedig – kihasználva a taglétszám és a társadalmi támogatottság folyamatos csökkenéséből adódó nehézségeiket – szintén szembefordították egymással. Pontosabban fogalmazva kihasználták a mindenkori kormányzati politikával való kiegyezés és a konfrontálódás szülte gyengeségüket.
.jpg)
ZSPB.: Hazánkban egyszerre van jelen óriási mértékű munkaerőhiány és munkanélküliség, noha Orbán Viktor midig igyekszik hangsúlyozni, hogy jelenleg „csak” 4% a munkanélküliek aránya. Csakhogy nem mindegy, kik számítanak bele a statisztikába. Vajon hány embernek nincs munkája valójában, akiket hivatalosan már számon sem tartanak?
V.Cs.: Azt gondolom, ez egy hungarikum, amit a NER teremtett, és a legkiválóbb közgazdászok is sírva könyörögnének a receptért. A statisztikáról pedig csak annyit, miként azt Churchill is mondta: „Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam.” Megjegyezném, hogy míg sorra látnak napvilágot a dolgozói szegénység mértékét mutató hazai és nemzetközi felmérések, addig a kormány homokba dugva a fejét úgy tesz, mintha ő erről mit sem tudna és tehetne. A KSH pedig a kormányzati elvárásnak megfelelően, 2015 nyarától nem is végez olyan számításokat, amely szembesíthetné ezzel Orbán Viktort és kormányát. Természetesen ez a 4%-os munkanélküliségi mutató még javítható is lenne, ha hasonlóan számolnánk, mint a magyarországi átlagkeresetet, amikor is összeadjuk a vezérigazgató 5 milliós fizetését a 100 melós 127 ezres minimálbérével, majd az így számolt átlagot látva, elégedettséget érezve hátradőlnénk.
De a viccet félretéve: Sajnos ma közel 4 millióan élnek a létminimum alatt, az Eurostat legfrissebb adatai szerint ma közel 10% azoknak a száma, akik képtelenek megélni a fizetésükből, pedig keményen megdolgoznak érte. Szeretném továbbá hangsúlyozni, hogy az elmúlt évek dolgozói szegénységének növekedésében kulcsszerepet játszott, hogy egyre többen vannak a közfoglalkoztatottak, akiknek a keresete mélyen alatta marad az átlagnak.
Lehet ezen még hosszasan lamentálni, tanulmányokat írni róla, vitaesteket szervezni, de az nem fogja megoldani annak a sok százezer magyar családnak a helyzetét, akik a mindennapi megélhetésért küzdenek a végeken. A nemzetgazdaság motorjának számító munkavállalói társadalom súlyos, deprimált állapotba kényszerítve vegetál, önbecsülésétől és emberi méltóságától megfosztva húzza a gályát, miközben reménytelen küzdelmet folytat, sokszor az életben maradásért.
ZSPB.: Orbán Göteborgban azt mondta: „nem akarunk sem demográfiai, sem munkaerő-problémákat kívülről megoldani, tehát nem akarunk migrációval, bevándorlással problémákat megoldani”. Ehhez képest a Központi Statisztikai Hivatal tavaly ősszel végzett felméréséből kiderült, az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon. Becslések szerint legalább félmillió honfitársunk hagyta el az országot és ment el külföldre dolgozni az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta. Ki fog itt dolgozni 15-20 év múlva?
V.Cs.: Valóban nagyon elkeserítő a helyzet, hisz egyre többen kényszerülnek elhagyni a hazájukat a jobb megélhetés reményében, akikre mint tudjuk, a miniszterelnök „kalandvágyó fiatalként” tekint. Ha ezt a folyamatot nem leszünk képesek megállítani, Magyarország előbb-utóbb egy Skanzenre fog hasonlítani, ennek intő példája lehet Örményország, ahol a 15 millió örményből mindössze 2,9 millióan élnek már csak a hazájukban. Ez a mindenkori kormány és az EU vezetőinek a felelőssége, hogy ez nálunk ne következhessen be. Éppen ezért is nagyon fontos ez a kezdeményezés, hogy egy egy igazságos és szolidáris Európát építsünk, ahol mi, magyarok is boldogulhatunk.
Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, versenyképes vállalkozások kellenek, ahhoz, hogy versenyképes vállalkozások legyenek, ahhoz egy új kohéziós politika szükséges, egy új kohéziós politikához pedig egy új, igazságos és szolidáris Európára van szükség. Orbán Viktorék fordítva ülnek a lovon. Így ahelyett, hogy hatékonyan képviselné a nemzet érdekét ezen a téren is, a szociális jogok, a munkavállalói jogok, a munkabérekre vonatkozó minimumszabályok és az igazságtalan adópolitika elleni fellépés terén, a horrorisztikusan alacsony fizetések miatt nyugatra menekülő tömegek helyét inkább olcsó vendégmunkásokkal kívánja betölteni.
Ahelyett, hogy megszüntetnék a nyugati multik szinte korlátlan támogatását, és az értéket, illetve munkahelyeket teremtő magyar vállalkozásokba és oktatásba injektálnák az állami pénzeket, több tíz milliót dobnak ki arra, hogy népszerűsítsék ezen groteszk elképzelésüket.
ZSPB.: Milyen azonnali intézkedésekkel lehetne rábírni a fiatalokat arra, hogy itthon maradjanak és itt alapítsanak családot?
V.Cs.: Ha nem akarok itt egy novellára való ötletet felsorolni és röviden, egy mondatban kellene megfogalmaznom a kérdésre a választ, akkor úgy tudnám összefoglalni, hogy megfelelő jövőképet kell alkotni a felnövekvő generációk számára. Nem is számíthatunk másra, amikor egy akár pályaválasztás előtt, akár családalapítás előtt álló fiatal azt látja otthon, hogy a szülei tisztességes munkából egyszerűen képtelenek megélni. Mindezek után pedig olyan kormányzati intézkedések bevezetésére van szükség, amelyek segítik és támogatják az ifjúságot, a családalapítás, az otthonteremtést, a gyermekvállalást, valamint a biztonságos, jövőt biztosítani képes egzisztencia megteremtését.
ZSPB.: A sajtóközleményükben olvastam, hogy a Kéményseprők Országos Szakszervezete támogatja az LMP korábbi javaslatát, ami a közös, vagyis az unió minden tagállamában egységes minimálbér szabályainak elfogadásáról szól. Mit kell erről tudni?
V.Cs.: Az európai minimálbérek több országban éhbérnek felelnek meg, és legalább egységes európai létminimum-számításra lenne szükség, ami nem csak kenyér és víz költségét veszi számításba, hanem a társadalomban való, aktív részvétel kiadásait is. De a hiteles tájékoztatás érdekében javasolnám ezt a kérdést inkább az LMP szakpolitikusainak feltenni.
ZSPB.: Van egy elképzelés arról is, hogy legyen közös uniós munka törvénykönyv. Hol tart ez a kezdeményezés és kik támogatják?
V.Cs.: Már most is léteznek uniós szintű munkajogi direktívák, de számos téren most sincsenek egységes minimumstandardok. A magyar kormány azzal a céllal alkotta meg évekkel ezelőtt a Munka törvénykönyvét, hogy az „Európa legrugalmasabb munkaerőpiacává” tegye Magyarországot. A kormány kimondott célja volt, hogy gyenge munkavállalói jogokkal tegye vonzóvá a magyar gazdaságot a külföldi befektetők számára. Ha lenne egy uniós szintű Munka törvénykönyve, ami a lényeges dolgokban – munkaidő, elbocsátás, végkielégítés, szabadság stb. kérdésében – meghatározná a munkavállalókat védő minimumszabályokat, akkor a tagállamok nem alapozhatnák többé a versenyelőnyüket a kizsákmányolható munkaerőre. Ezeket a szabályokat persze a gyakorlatban is érvényesíteni kellene, egy megerősített munkaügyi ellenőrző hatósággal.
ZSPB.: Friss hír, hogy a tervek szerint brutálisan megemelik a parlamenti tisztviselők fizetését 2018. január 1-jétől, ami az évek számától függő szorzókkal 395 ezertől 684 ezer forintig terjedő alapilletményt fog jelenteni. Mi lesz a többi köztisztviselővel, illetve a náluk is szélesebb réteget jelentő és rosszabb helyzetben lévő munkavállalókkal és közmunkásokkal?
V.Cs.: Most kivételesen egyet kell, hogy értsek a javaslatot benyújtó kormánypárti képviselőkkel, hisz azt gondolom, hogy teljesen jogos és elvárható, hogy azoknak a köztisztviselőknek, akik több diplomával, nyelvvizsgával a zsebükben sokszor napi 12-14 órát robotolva segítik a jogalkotás munkáját, tisztességes, megfelelő egzisztenciát nyújtó jövedelmet biztosítson az Országgyűlés, példát mutatva ezáltal is a többi munkáltató előtt. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy én más prioritási szempontot vettem volna figyelembe a bérek ilyen mértékű, ahogy ön fogalmazott, „brutális” mértékben való emelése során, ha csak nem a társadalmi feszültségkeltés áll az érdekemben. Ha mégis, akkor én is így döntöttem volna. Bízok benne, hogy ezt csak az én paranoiám mondatja velem és mielőbb rendezik annak a sok százezer munkavállalónak a bérét is, akik a közszférában és a versenyszférában dolgozva cipelik a hátukon az országot nap mint nap, hisz ők ugyanúgy megérdemlik az anyagi megbecsülést, ahogy a köztisztviselőink, munkájuk ugyanolyan fontos, értékes és elengedhetetlen társadalmunk számára, legyen az kőműves, takarítónő, buszsofőr, pedagógus, tűzoltó vagy éppen kéményseprő.