Volt lengyel államfő Orbánról: „felelős ember nem viselkedik így”

Volt lengyel államfő Orbánról: „felelős ember nem viselkedik így”

Mi még annyit hozzátennénk, hogy épelméjű ember sem.

A Heti Válasznak adott interjút Lech Wałęsa, a Szolidaritás mozgalom egyik alapítója, aki nem mellékesen korábban a Fidesz-kongresszusok meghívott vendége volt.

A volt lengyel államfő szerint a magyar miniszterelnök bölcs ember és jó érvei vannak, így azt hitte róla, hogy inkább építeni fog, nem pedig rombolni.

"A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni" – fogalmazott.

Úgy véli, a magyar miniszterelnök népszerűsége csak a populizmusának köszönhető, és bár ez sokaknak bejön,

"felelős ember nem viselkedik így."

Valóban nem. De tudjuk, Orbán a felelős politikai szerepét már rég eladta a lélek feketepiacán, a középső ujját pedig hosszasan lobogtatta a távozó másik énje után. Ennek az eredményét pedig egész Magyarország nyögi. 2018-ig.