Ez igen! Ennél egzaktabb bizonyítékot nem mutathatott volna fel a Fidesz arról, hogy tényleg nagyon hülyének nézi a nyugdíjasokat!

Tudjuk, hogy a Fidesz hülyének nézi a saját szavazóit (is). De immár azt is tudjuk, hogy ezt büszkén vállalják. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bejelentette, hogy indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány. Mi pedig kijelenthetjük, hogy a meghülyített nyugdíjasok szellemének és elméjének idegenvezetője, Orbán Viktor pont 0 százaléknyi intellektust feltételez a híveiben, akikben ugyanakkor talán meg is teremtődött a torz igény a gyépés tartalmakra.

Az emberi életek szavazatra váltásának projektje a választások előtt mindig durván felpörög, Orbánék pedig ebbe különösen nagy energiát fektetnek. Persze, az adófizetők pénze mellett. A mi forintjainkból most jutott arra is, hogy a kormány „tájékoztassa a nyugdíjasokat a 10 ezer forintos utalványok átvételével, felhasználásával kapcsolatos tudnivalókról”.

Azaz, az aprópénzes nyugdíjbombákkal okozott szellemi sivárságba küldenek egy virtuális kalauzt, ami megmutatja, miért és hogyan kell örülni annak szánalmas alamizsnának, amit a kormány "ajándékba" küldött.

Szóval a tájékoztató filmecske bemutatja,

1. hogy mit csinál egy postás,
2. hogyan kell felbontani egy borítékot,
3. hogy minek kell örülni,
4. hogy azt, aminek örülni kell, azon egy olló mutatja meg azt a helyet, ahol a szellemi fogyatékos szavazó szét tudja választani a boldogság tárgyát
5. és végül azt is, hogy hol, illetve mennyi örömöt vásárolhat az egydimenziós választópolgár e mesés ajándékból, amit Magyarország Kormány csupa keresztényi szeretetből kínál a szépkorúaknak.

Jól sikerült reklám, ami mögött komoly szellemi munka állhat. Keresztény-konzervatív Viktor pedig egy elégedett csettintés közben a „gondoskodás utalványára” csak annyit mondhat: "ez a 10 ezer forintos judáspénz vezérelje a kezeteket 2018-ban a Fidesz-KDNP logója fölé".