Hoppá: Simicska Lajos a 28 legbefolyásosabb politikai szereplő között Európában!

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője Facebook-bejegyzésében említi, hogy részt vett az Európai Unió működésével foglalkozó, tekintélyes POLITICO című lap gálavacsoráján tegnap este. 

A POLITICO minden évben összeállítja annak a 28 személynek a névsorát, akik komoly befolyással bírnak az Unió területén, meghatározó politikai szereplők a régióban. 2016-ban Orbán is szerepelt a 28-ak között, tavaly Soros György volt tagja ennek a körnek, a 2018-as esztendőre pedig azt prognosztizálják, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó fogja jelentősen befolyásolni a magyar, ezáltal az európai politika működését. 

A nagyvállalkozót Orbán Viktor rémálmaként emlegetik a lap szerkesztői, akinek akár a 2018-as választások eredményét is befolyásoló, terhelő információk lehetnek a birtokában egykori barátjáról és szövetségeséről, Orbánról. 

A listát egyébként Christian Lindner, a német liberális FDP elnöke vezeti. Simicska Lajos a 19. helyen áll. A 28-as listát ITT nézheti meg.