Erős és büszke: Terrorban tartott kisgyerekek és bebetonozott pedagógusok

Különös és egyben felháborító az az indokolatlanul empatikus magatartás, amivel gyakran az oktató-nevelő munkára teljesen alkalmatlan, vagy idővel alkalmatlanná váló pedagógusokat támogatja egy-egy iskola vagy óvoda igazgatója és fenntartója is. Esetünkben egy budai óvoda csoportjában sok gyerek életét megkeserítő óvónő helyének, állásának „körbebástyázottsága” váltott ki - joggal - értetlenséget a szülőkből.

Ovoneni_comicstyle

A már korábban is több családdal konfliktusba keveredő óvónő indulatkitörései, verbális agresszivitása több óvodásból váltott ki szorongásos tüneteket. A reggeli hányás, gyomorfájás, körömrágás az óvónő csoportjába tartozó négyéves gyerekek egyre nagyobb hányadát érintette. A szülők előbb az óvónővel próbáltak beszélni, majd az óvoda igazgatóját kérték arra, hogy a hamarosan nyugdíjkorhatárt elérő pedagógust mozdítsa el a helyéről.

Az igazgató nem tett lépéseket, később az önkormányzat válasza is az volt, hogy csupán áthelyezésről lehetne szó, ami azonban másik intézményben generálna hasonló problémákat. Más munkakörbe nem tehetik át a pedagógust, ezért még a nyugdíjig, 4-5 éven keresztül maradhat rossz óvónőként a helyén. Hogy miért? Nehogy munka nélkül maradjon, vagy esetleg lelkileg megsérüljön azért, mert amit rosszul csinált, azt mondjuk nem csinálhatja tovább.

Az már senkit sem érdekel, hogy szorongó, félős, lelkileg sérült kisgyerekekké változtatja a rábízott, kiszolgáltatott óvodásokat. A szülőkben van a hiba. Miért nem nevelik a kemény, rideg, hideg való világ törvényei szerint a gyerekeiket? Miért várják el azt, hogy szeretettel, megértéssel, törődő odafigyeléssel vegyék körül az óvodásokat? Mégis mit képzelnek azok, akik még csak nem is fizetnek érte, és az önkormányzati óvodáktól várnak el humánus magatartást? Mint az esetünkből is ismeretes, humánum, empátia nem a kisgyerekeknek, hanem a kiégett, gyermeknevelésre alkalmatlan pedagógusnak jár. Mert őt valamiért nem lehet elmozdítani. A szülők inkább vegyék ki a gyerekeiket, fizessenek busás összegeket a magánóvodáért. És ez nem egy kirívó eset.

De lehet, hogy valamennyire mégiscsak hibásak a szülők is. Az óvónő feljelentésétől, a konfrontáció felvállalásától félnek. Az önkormányzatnál is név nélküli bejelentést tettek, ezzel is jelezve félelmüket a hatalomtól, a fenntartótól. Milyen ország az, ahol a szülők nem mernek kiállni a gyermekeik érdekeiért csak azért, mert attól tartanak, hogy a későbbiekben negatív megkülönböztetés, sérelem éri őket?

Az állami fenntartású óvodák nagy részében áldatlan állapotok uralkodnak. A már egy laikus számára is képtelen méretű fővárosi óvodai csoportlétszámok - nem ritkán 30 fő - nagy kihívást, végtelen türelmet és önuralmat követelnek a pedagógusok részéről. A 28-30 kisgyerek a nap bizonyos óráiban pedig csupán egy óvónő felügyelete alá tartozik, így rendkívül nehéz a fegyelmezés és az odafigyelés is. Az alacsony fizetés és a munkaerőhiány azonban nem lehet indok arra, hogy a munkájukat rosszul végző óvónőket ne lehessen adott esetben elbocsátani.

Köztudomású, hogy a versenyszférában ez a fajta „bebetonozottság” ismeretlen. Jó lenne, ha a köznevelés és a közoktatás javítása ott kezdődne, hogy valóban figyelembe veszik a családok, vagyis a szülők és a gyerekek problémáit. A rossz pedagógusokat pedig nem a tökéletesnek álcázott csoport- és óralátogatásokon lehet kiszűrni, hanem a szülői visszajelzéseken keresztül.