Újra vannak mamelukok?
Úgy tűnik, nem lehet véget vetni a mamelukok korának. Újra és újból születnek az urukhoz feltétlen hűségű szolgák. A története szerint a középkori Egyiptomban katonákként vagy hivatalnokokként szolgáló, urukhoz hűséges alattvalókat visszaidéző szó a 19. századi Magyarországon nyerte el árnyaltabb jelentését.
A mamelukok kormánypárti politikusok voltak, akik nem kérdőjelezték meg a miniszterelnök szavát. Ugye, nem ismeretlen ez a jelenség manapság sem?
Mikszáth Kálmán, a neves író, publicista és politikus - aki éppen január 16-án született - 1884-ben egy megmosolyogtató történeti korrajzban számolt be egy pofára esett mamelukról.
Pontosabban Mikszáth nálam eufemisztikusabban fogalmazott, és írásának Az elbúsult mameluk címet adta. A rövidke történet alapja egy képviselőnek küldött sürgöny, amelynek tartalmát a címzett alaposan félreértelmezi. A belügyminisztertől remélt főispáni kinevezés helyett, a honatyának csupán egy bizottsági ülésre kellene mihamarabb eljutnia. Hősünk útja azonban máris a Belügyminisztériumba vezet, de a várt pozíció mégsem pottyan az ölébe, mert a telegram feladója nem a belügyminiszter volt.
Hogy ez a tévedés búskomorságot jelent egy kormányához minden körülmények között hű képviselőnek, az minden bizonnyal igaz. Mikszáth Kálmán kellő iróniával közelítette meg az ilyen és ehhez hasonló eseteket, és műveiben szép számmal örökítette meg a kiegyezés utáni kor jellegzetes karaktereit. S hogy ez utóbbiak között bőven akadtak a miniszter közvetlen közelében nyálcsorgatóvá váló honatyák is, az is minden bizonnyal igaz. Ahogy afelől sem lehet kétségünk, hogy nincs új a nap alatt. Újra vannak mamelukok, mindenben hű pártkatonák, a hatalom előtt hajbókoló személyek, akiken egykor még Mikszáth is csak mosolyogni tudott.
(A cikk első változata 2021.01.16-án jelent meg.)