Vissza az ’50-es évekbe: Kiállt a civilek mellett, pár napra rá kirúgták a Pécsi Református Gimnázium szakácsát – interjú!
P. Horváth Tamás, vagy ahogy Pécsett mindenki ismeri, “Petőfi” íróként lett országosan ismert. A Tündérváros című műve Zsolnay Miklós, illetve a Zsolnay-család több évtizedet felölelő történetét tárgyalja. A könyvből több ezer példányt adtak el, ami egy elsőkötetes szerző esetében komoly siker. A magyar szakos diplomával is rendelkező, ötgyermekes P. Horváth Tamás a hétköznapokban szakácsként kereste a kenyerét, a Pécsi Református Gimnázium iskolai konyháján dolgozott. Keddig. Ekkor ugyanis kirúgták, mert korábban felszólalt a civilek melletti tüntetésen. A gimnázium igazgatósági tanácsának az elnöke Hoppál Péter, pécsi Fidesz-elnök és országgyűlési képviselő.
Zsúrpubi: Mit mondtak önnek szó szerint, hogy történt kedden az elbocsátás?
P. Horváth Tamás: Elég furcsa volt, mert előző héten véglegesítettek a próbaidőm után, és biztosítottak, hogy minden rendben van, nagyon örülnek, hogy ott vagyok, minden oké. Már hétfőn kerestek, de akkor nem talált az igazgató, mert délutános voltam. Kedden behívatott az irodába és ott mindenféle hülyeségről beszéltek, hogy például ,,nem illeszkedek be a kollektívába”, meg, hogy ,,jobb lenne nekem is, ha máshol dolgoznék”, és így tovább. Addig mondták ezt, míg azt mondtam, hogy akkor nem muszáj ott dolgoznom. Egyébként eddig az igazgatóval jóban voltunk. Ugye író vagyok, és januárban tartottam volna a végzős évfolyamnak egy rendhagyó irodalomórát, de ezek után azt sem kell, hogy megtartsam. Ebből is látszik, hogy nem a szakácsként végzett munkámmal volt problémájuk.
ZSPB: Mit mondott, mit gondolt ekkor, az ott helyben történtekre?
P. H. T.: Én nem gondoltam volna ezt, meg voltam arról győződve, hogy valamilyen szakmai kérdése van, eszembe nem jutott, hogy ki akar rúgni, én erre nem számítottam. Azért csináltuk a rendszerváltást, hogy véleményszabadság lehessen és ne kelljen behúzott nyakkal közlekednünk. A felszólalásban egyébként nem is bántottam senkit, egyszerű tényeket mondtam, senkit nem támadtam, így hát nem számítottam semmi ilyesmire egyáltalán.
ZSPB: Milyen érzések kavarogtak Önben, mik voltak az első gondolatai, mikor jobban belegondolt, mi is történt valójában?
P. H. T.: Az, hogy mi a fenét fogok most csinálni, gyerekeim vannak, el kell, hogy tartsam a családomat. A másik pedig az, hogy hogy történhet ilyen, nem 1974-ben vagyunk, visszatértünk oda, ahol kezdtük? Egyszerűen érthetetlen, hogy a 21. században egy szakács nem mondhatja el a véleményét, tényeket nem sorolhat fel. Ez nevetséges és egyszerűen nem is értem ezt az egészet.
ZSPB: Az Ön körüli emberek, ismerősei, barátai hogyan reagáltak az esetre?
P. H. T.: Nagyon meg vagyok hatódva ezzel kapcsolatosan, reggel óta ég a telefon, és mindenki biztosít a támogatásáról, szolidaritásáról. Kérdezik, hogy tudnak-e segíteni. Egy apró dolog volt a Facebookon, volt olyan, aki szerint én biztos loptam a konyháról. Ezen kívül mindenki mellém állt és erről biztosítottak, hogy kiállnak mellettem, a Szépírók (Szépírók Társasága – a szerk.) elnöke is hívott, hogy kiadnak az ügyben egy nyilatkozatot.
ZSPB: Milyen visszajelzéseket kapott idegenektől eddig? Mit tapasztalt?
ZSPB: Mit gondol, mihez fog most kezdeni? Kapott esetleg állásajánlatot már máshol?
P. H. T.: Nekem azért nehéz ez a dolog, mert azért dolgoztam itt a menzán, mert író is vagyok és a gyerekeimet szeretném látni. Ha egy rendes szakács állást elvállalok, az azt jelenti, hogy éjszaka és hétvégén is dolgoznom kell, így pedig nem látom a gyerekeimet. Ennyi erővel el is költözhetnék külföldre. Tehát ez azért volt jó, mert nem volt éjszakázás meg hétvégi munka, így mellette tudtam volna írni és a gyerekeimmel is találkozni. Kaptam egy pár állásajánlatot már, úgyhogy talán annyira nagy baj nincsen. Az állami és önkormányzati szektorban már nincs esélyem szerintem.
Régebbi történet, de mikor a Csontváry-képeket felvitték Pestre, akkor volt egy Facebook-bejegyzésem, hogy szégyelljék magukat, hogy ezt a műkincset kiteszik ennek bizonytalan utazásnak, és hogy vissza fogjuk-e egyáltalán kapni. Ez kiverte a biztosítékot a városházán vagy a Fidesznél és azóta úgy érzem, megritkult a levegő körülöttem.
ZSPB: Hogy látja a jelenlegi rendszert, az Önéhez hasonló esetek mennyire lehetnek elterjedtek országos szinten?
P. H. T.: Azt látom, bár innen, „békaperspektívából”, Pécsről, hogy ez valami trend manapság a Fidesznél, hogy mindenkit ki kell rúgni az állásából, aki nem hurrázik nekik. Kaptam ilyen híreket, hogy ezt is és ezt a barátomat is kirúgták. Mindezt stikában csinálják, mondvacsinált indokokkal persze, nyilván nem mondják meg, hogy miért. Úgy látom, hogy ez valamiféle trend most, hogy mindenki takarodjon el az útból, aki nem kötődik tökig hozzájuk”.
ZSPB: Mit gondol, a Fidesz örökre bebetonozta már magát vagy van még remény?
P. H. T.: Én nagyon reménykedek, hogy ennek egyszer vége lesz. A fél ország külföldön van, nekik a családjaik itthon vannak, nem tudom mi lesz. A politikának jót tesz a változatosság mindenképpen, az látszik az ország állapotán, hogy ez nem jó. Én bízom benne, hogy legalább jövőre nem lesz kétharmad. Ugyanakkor nem foglalkozom napi szinten a politikával, író vagyok, erre nem érek rá. Bízom benne, hogy sikerül elkergetni őket végre a hatalomból, mert tényleg egészségtelen. Az még egyébként színezi a képet, hogy én egy nagyon jobboldali, konzervatív, katolikus ember vagyok, mindig is az voltam. Nem vagyok anarchista. Én csak a józan ész nevében szónokoltam itt a tüntetésen, és amiatt is írtam ezt a kis cikket, amit felolvastam.