"Temetője felé megy a vén esztendő és megszületik az új"

"Temetője felé megy a vén esztendő és megszületik az új"

Ady Endre 119 évvel ezelőtt a szilveszterről írt cikket, amely a Szabadság című lapban jelent meg. Ekkor már nagyváradi újságíró volt, aki megízlelte a hírlapírók pezsgő kulturális élettel teli és politikával is megfűszerezett életformáját.

Hogy szeretett-e mulatni, dorbézolni az ekkor még költői pályája elején járó fiatalember? Valószínűleg későbbi súlyos betegségei, testi-lelki kínjai sem győzedelmeskedtek volna felette, ha a nagy költő kíméletes, józan életet folytatott volna. De akkor nem ő lett volna Ady Endre, akit az egész magyar irodalom és közélet egyik legszenvedélyesebben kritizáló, a velőt rázó nagy igazságokat megfogalmazni, megragadni tudó váteszként éltetett.

Merthogy látnok volt, aki megsejtette már egészen ifjú fejjel a múló idő üzenetét is. Már 24 éves korában, a szilveszteri koccintások mámorosan opálos fényein keresztül képes volt megragadni az élet szépséges szomorúságait: a búcsúzás, a temetés, de az öröm és a születés csodáját is. Zárjuk le az év utolsó napját mi is Ady Endre szilveszteri soraival és köszöntsük az újévet örömmel, a változásba vetett hit bizakodással teli reményével!  

Eljön minden esztendőben, pontosan, hűségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén, egyformán jókedvű. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor ő érkezik. Bejelentetlenül jön, és mégis várják. Jókedvű legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli szeretetteljesen ezt a vén legényt.

Nagyon jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként. Temetője felé megy a vén esztendő és megszületik az új. És ebből a kettős tényből mégiscsak az első dominál a szilveszter hangulatában: a szürke csöndes elmúlás képe...

Nagyon szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást űző, kergető gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.

Nem.

Összecsendül a pohár barátságos megszokott csendüléssel. A sötétveres bor olyanná festi az emberek arcát. Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvűen köszönt be Szilveszter.

És eljön a gyors öreg esztendőről esztendőre. Mindig egyformán vén, és minden jöttekor meghal egy esztendő.

És a hosszú esztendősorral együtt vénülünk mi is, míg egyszer olyan fehérek nem leszünk, mint az öreg szilveszter apó.”