A Fidesz házi történésze megmondta, mitől emelkedik majd fel Kelet-Európa: attól, amit a Fidesz mond

Nagy visszhangot váltott ki néhány napja a kormányközeli sztártörténész, Békés Márton Mandineren megjelent esszéje, amiben azt fejtegeti, hogy Kelet-Közép-Európa most fog hasznot húzni történelmi lemaradásából és beelőzi az évszázadokig hiába követett Nyugat-Európát. Bár az nem teljesen világos, még a terjedelmes szöveg végére jutva sem, hogy pontosan miben (talán mindenben?) kerekedünk felül a hanyatló Nyugaton, mindenesetre eme eposzi víziója mögött nehéz nem felfedezni a kormány új történelmi narratíváját.

Anélkül, hogy történelmi tablón mutatnánk be a Nyugathoz tartozásra irányuló törekvésünket, elég leszögezni, hogy a rendszerváltozás óta a hazai politikai elit teljes spektrumában konszenzus volt ezt illetően. Számunkra a fejlődés iránya a Nyugat felé haladás, elsősorban jóléti szempontból. A hangsúlyok ugyan eltértek, a jobboldal ezt nemzeti identitásunk, tradícióink megtartásával képzelte el, míg a baloldal akár ezek feladása árán is megvalósította volna.

A minap azonban megjelent Békés Márton tanulmánya, amelyben intellektusának fáklyájával megvilágítja nekünk, hogy végig tévúton jártunk, amikor Nyugat-Európa volt a követendő minta. Megnyugtató válasz lehetne ez arra a keserű felismerésre, ami uniós csatlakozásunkat keretezte: Nyugat utolérése egy sor objektív és lélektani okból jelenleg elérhetetlen. De most már tudjuk, hogy ez nem is baj. Azt viszont tegyük hozzá, hogy ez a lemaradás a mélyben fekvő strukturális, kulturális, történelmi örökségen túl a magyar politika főszereplőinek gyászos teljesítményének is köszönhető.

A Fidesz-kurzus nagy felismerése, hogy egy új történelmi narratívával le kell söpörni eddigi kudarcainkat és egy bűvésztrükkel fényes jövőt lehet rittyenteni, mintha mi, szerencsétlen halandók eddig egyszerűen csak nem láttuk volna a fától az erdőt.

Békés egydimenziós (Nyugat vs. Kelet) koncepcióját Bibó cáfolatával indítja, majd tér-idő ugrással Dosztojevszkij váteszi meglátásaival igazolja hipotézisét. A zseniális orosz író a nyugati értékektől elszigetelt Oroszország felemelkedését jósolta az 1870-es években. Az valahogy kimarad az okfejtésből, hogy ez korántsem lett annyira nagyszerű, mint Békés sugallja, ami persze nem Dosztojevszkij hibája.

Gazdasági fejlettségről, üzleti és közösségi kultúráról, jogrendről, életszínvonalról szót sem ejt, ezek a hétköznapi faktorok túl alantasak egy ilyen nagyívű történelmi képlethez. Szolzsenyicint is idézi, aki szerint az elnyomás és nélkülözés nagyszerűbbé tette a keleti embereket. Azt viszont nem teszi hozzá, hogy a kivételes egyéniségeknek sajnos kellő ellensúlyt adott a szintén diktatúrában érlelődött kiégett, érdektelen, sunyi, rosszindulatú embertípus, és a mutyi kultúra, ami ugyanúgy kelet-európaiságunk része. Ahol voltak hősök, ott voltak besúgók és pribékek is.

Azért történelmi motivációs trénerként bizonygatja tovább, hogy mennyire erősek és szerencsések vagyunk, úgyhogy már alig várja az olvasó, hogy a szerző elárulja a titkot, hogy miben is nyilvánul meg konkrétan a keletiek életrevalósága. És el is jutunk ide: a hagyományos értékeket lezüllesztő devianciák, mint a melegházasság, gender-őrület, valamint a migráns kvóta elutasításának mértékében.

Nos ezekben a kérdésekben valóban nem kell követnünk a nyugati doktrínát, nem szükségszerű az értékeink feladása. De ez kevés, valahogy átverve érezhetjük magunkat: Dosztojevszkij, Németh László, meg Cioran hiába ástak le a téma mélyére, végül mégiscsak a kormány fő kampányüzenetei kandikálnak ki a sorok mögül. Lírai hangvételű összegzésében Békés már tényként, sőt napjaink valóságaként kezeli Kelet-Európa felemelkedését és a Nyugat bukását, bár ennek példáival valahogy adós marad.

Most az a magyar melós, aki végigolvasta a szöveget, felnéz és úgy érezheti, hogy ezek miatt milyen jó kelet-közép-európainak lenni, de azért elgondolkozik azon is, hogy miért nem fog idén sem elmenni nyaralni a család, hogy a gyereknek miből vesz cipőt, meg hogy mindez egy német, svéd vagy ír kollégának nem probléma. Persze ők jobban keresnek, az már Nyugat.