A tegnapi nap mondata egészen biztosan Rétvári Bencétől hangzott el: „Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani”

Próbáljon meg nem kárt tenni a médiafogyasztásra használt eszközében: ez komoly! Tényleg ezt mondta. A 18. Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján csütörtökön, Budapesten.

Meg még azt is, hogy „a diplomás munkanélküliség a fiatalok körében lényegében megszűnt, jobbak az elhelyezkedési lehetőségek mint 5 vagy 10 éve, és a bérek is egyre magasabbak, 2013 óta folyamatosan nőnek”.

Akkor volt képes ezt mondani, mikor már közel egymillió, jövőjét megalapozni kívánó fiatal hagyta el az országot, és minden hatodik magyar gyerek külföldön születik.

Rétvári képes mindezt kimondani egy nappal azelőtt, hogy több ezer diák készül tüntetni a kormány oktatáspolitikája ellen, amely sok lexikális tudást vár el, ahol túl kevés a döntéshozásra, a kreativitásra, az önálló életre való oktatás. Ahol tulajdonképpen biztos jövőképről álmodni sem tudnak az iskolások.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára képes arcátlanul azt hazudni, hogy biztosabb jövőképet tudnak a fiatalok számára nyújtani, mikor önerőből egy magyar fiatal számára esélytelen, hogy saját lakáshoz jusson. Mikor az ingatlan.com tegnapi elemzése szerint az albérletek esetében a tavalyi átlag havi bérleti díj 130 ezer forint volt, ami idén januárban 140 ezerre nőtt. A lakások 52 százalékáért kérnek el havi szinten 100-150 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy a fővárosban már garzonlakást is alig találni 100 ezer forint alatt.

Tehát, amikor siralmas egészségügyi, oktatási, munkaügyi és lakhatási viszonyok mellett kell a magyar fiataloknak tengődni és a létükért küzdve gyermeket vállalni, akkor Rétvári Bence magabiztosan, felszívott mellkassal bátran kiáll, és kijelenti diákok százai előtt, hogy Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani.

És nem szakadt rá a Hungexpo „G” csarnokának fedele. Nem, mert Rétvári az összes fideszes „kortársával” együtt kifejlesztette már a gátlástalan, ocsmány hazudozás lelkiismeretmentes képességét, és bármit, de tényleg bármit bele mer böfögni az éterbe.

De a plafonok leszakadását vagy az égbolt meghasadását nem is várhatjuk, április 8-án viszont tükröt tarthatunk Rétvári bamba ábrázata elé is. Na, ez jóval biztosabb jövőképnek tűnik.