Egy forradalomhoz szellemi felvilágosodásra és a nép elnyomására van szükség – az egyik már megvan
Demokrácia már jó ideje nincsen. Már csak az a kérdés, mikor lesz forradalom.
Tegyük félre egy pillanatra a mindennapok „politikai darálóját” és lépjünk ki a valóság média által sugallt fogalmi keretei közül. Hagyjuk most Kósa Lalit és az édesanyját, Soros Györgyöt, továbbá az MSZP, a DK és a törpepártok visszataszító marakodását, az Orbán kezében lévő ÁSZ-t, amelynek „lelkes segítségével” az összes ellenzéki pártot ki akarja ejteni a játékból, az észrevehetetlen KDNP politikusait, illetve a kutyaként ráncigált fideszes polgármestereket, akik közül vélhetően sokan azt se tudták, miért voltak ott a „Soros-ellenes Polgármesterek Csúcstalálkozóján” a múlt héten.
Beszéljünk most más, fontosabb dolgokról, méghozzá arról, hogy országunk miért mindig ugyanazokat az elhibázott mintákat követi és miért szalad bele mindig ugyanabba a zsákutcába. Nos, a választ pontosan nem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük, mindenesetre – a miértek jobb megértése érdekében – érdemes gyakrabban olvasni Ady Endre írásait, akinek az életműve bőségesen tartalmaz publicisztikát is.
Politikai újságíróként rengeteget lehet tanulni tőle, de nemcsak az írások tartalmából, hanem azok szemléletmódjából és stílusából is. Nemrég bukkantam rá „A demokrácia magyar úttörői” című 1902-es publicisztikájára, amelyben megemlíti a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetőjének, a XVIII. századi magyar irodalom jeles képviselőjének, Laczkovics Jánosnak a nevét, illetve egyik művéből idéz is.
Aki tud a sorok között olvasni, valószínűleg megdöbben, hogy az évszázadokkal ezelőtt megfogalmazott gondolatok tragikus módon még ma is aktuálisak. Íme Laczkovics 1795-ben „Magyarország állapotáról” kiadott röpiratából néhány rendkívül aktuális szemelvény:
„Magyarországnak kiváltságosok és szabadítékokból szerkesztett alkotmánya semmi világos, szilárd elvekkel nem bír. A társasági szerződésnek két alapja van: a polgárok egyenlősége és szabadsága. Magyarországban eddig csak két forradalom volt: Corvin Mátyás és II. József alatt, ki az arisztokrácia és theokrácia mételyét kiirtani szándékozott. Magyarország legnagyobb nyavalyái: a theokráciának nem szűnő láza és a főrendűek és nemesekből álló és a többi polgárok elnyomására törekvő kétfejű arisztokrácia. Az eszközök, melyek által e két betegség ápoltatik: a tudatlanság, a fanatizmus, s a szándékosan szított kölcsönös gyűlölség. E szomorú állapotban kevesen értik az emberiség jogait! A főpapokban az emberiség érzetét a szívkeménység fojtja el: a mágnások, a leggazdagabb nemesek, főpapok nem merik kivenni nyakaikat a tudatlanság igája alól, a polgárok s parasztok a terhek súlyától elnyomatva embernek is alig érzik magukat. Innen van, hogy a magyarok sohasem dolgoznak ki gyökeres reformot. Csekélységekkel bíbelődnek, a törvények régi zavarát tűrik, az ünnepélyeket, szertartásokat szeretik s az elsőbbségről s előbbülésről vitatkoznak, s ha a görög hitű római vallásúak között ül, a hazát veszélyben forogni hiszik.
[…] Kettő szükséges a forradalomra: szellemi felvilágosodás és a nép nagy elnyomása. Az első sebes léptekkel közelít, a másikról untig gondoskodnak a főpapok s mágnások. […] Nemsokára a dolognak új rendje áll be – hacsak minden szabad nemzeteket ki nem irtanak, minden könyvet meg nem égetnek, a könyvnyomókat, árusokat és az újságírókat, kik a szabad nemzetek történeteit hirdetik, meg nem égetik, meg nem gyilkolják s végre országunkat a többi nemzettől Khina falaival el nem zárják. Jobb lenne tehát a népnek jogait visszaadni, mielőtt azokat maga visszakövetelné, aminek meg kell történnie.”
Ami a fentieket illeti, biztosak vagyunk abban, hogy a „főpapok”, „mágnások”, „arisztokrácia” és a „theokrácia” szavak egy kis gondolkodással bármikor lecserélhetők és átültethetők lennének a mai magyar viszonyok közé. Borzasztó szembesülni azzal a ténnyel, hogy a magyar társadalom fejlődésére a politika szinte kivétel nélkül mindig negatívan hatott, megfosztva az emberek tömegeit nemcsak az előrelépés lehetőségétől, de az emberi méltóságuktól is, ezzel pedig megakadályozva egy valóban polgári kultúra létrejöttét. Ezen Orbán Viktor és kormánya egy kicsit sem javított, sőt a tetszhalál állapotából éppen magához térni igyekvő polgárságunkat egy svédcsavarral visszavetette jó 220 évvel ezelőttre.
Nem szabad elfelejteni, hogy Laczkovics lelkesedett a francia forradalom eszméiért, küzdött azok gyakorlati megvalósulásáért, és ezért még a halált is vállalta. 1795. május 20-án a budai Vérmezőn lefejezték. Lehet, hogy a korok változnak, de úgy tűnik, hogy a Magyarország nyakán ülő politikai elit szellemisége nem. Ne hagyjuk, hogy még egyszer hasonló dolgok történhessenek a magyar társadalommal!