Elnöki ügy Csehországban - vajon megfér a két cseh "Trump" egy csárdában?

Újra Milos Zemant választották a csehek elnökké szombaton. Zeman többször is Putyin barátjának nevezte magát, sőt még Orbánnal is szimpatizál. A régi-új elnök viselkedése Donald Trumpot idézi, egy milliárdos populista, "majdnem" kormányfővel együtt teszi színessé a csehek mindennapjait.

Szoros befutó volt a cseh elnökválasztás szombaton zárult második fordulójában. Az első körben a hivatalban lévő Milos Zeman még nagyon vezetett, a második fordulóban azonban, ahol már nem nyolc, csak egy ellenfele, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője, Jiri Drahos maradt, csak 160 ezer szavazattal nyert.

Bár Csehország nem a szomszédunk, de itt kell megjegyezni, hogy minden szomszédunk közvetlen módon választja meg az államfőjét, függetlenül attól, hogy a posztnak milyen politikai súlya van. Lehet, hogy egyszer érdemes lesz követni a példájukat.

Az eredmények alakulása azt mutatta, hogy Drahosra inkább a nagyobb városokban és Prágában szavaztak, míg Zeman behúzta a vidéket és a kisebb városokat.

A szoros eredmény arra bizonyíték, hogy az Európa-védő retorika ellenére a cseheket más kérdések is foglalkoztatják a migráción kívül, és készek voltak egy liberálisabb, Európa-barát politikát folytató jelöltre szavazni.

A választási részvétel magas volt, meghaladta a 66 százalékot. Az első fordulóban a részvételi arány 62 százalékos volt. 

A 73 éves Zeman az Európai Unió nagy kritikusa, de most a Brüsszel-ellenes orbáni „szabadságharc” támogatása helyett fontos feladata van: Csehországnak október óta nincs kormánya. A múlt héten ugyanis Andrej Babis kormánya lemondásra kényszerült, mert elvesztette a parlamenti alsóház bizalmát.

A helyzetet bonyolítja, hogy Andrej Babis mentelmi jogát is felfüggesztették, ugyanis az ügyészség gyanúja szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal.

Hiába nyert Babis pártja, az ANO mozgalom magabiztos fölénnyel a tavaly októberi képviselőházi választásokon, a megszerzett 78 mandátum nem volt elegendő a 200 tagú képviselőházban ahhoz, hogy a jobbközép és populista párt önállóan alakítson kormányt, koalíciós partnert pedig a hosszúra nyúlt tárgyalások után sem sikerült találnia.

Andrej Babist a retorikája alapján nevezhetnénk a cseh Donald Trump-nak, „(…) az EU-nak meg kellene védenie külső határait” és hasonló kijelentések okán. Babis a milliárdosból lett amerikai elnökkel ellentétben, többször is találkozott Orbánnal, melyek után általában azt mondta, hogy „nagyon jó az együttműködés Magyarországgal, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk.”

Babis igazi színfoltja az európai politikának; egyszerre populista és nacionalista politikus, közben kemény üzletember, akinek Magyarországon is vannak érdekeltségei.

Nacionalizmusát némiképp gyengíti, hogy szlovák származású, de egy olyan országban, ahol a helyi „szélsőjobboldali” pártnak cseh-japán származású elnöke van, nem számít.

Annál érdekesebb, hogy míg a mi miniszterelnökünk apja egy „mezei” párttitkár volt, addig Babis szülei a csehszlovák kommunista rezsim külkereskedelmében töltöttek be fontos pozíciókat. Innen indulva könnyű volt a privatizáció során meggazdagodni.

A politikába néhány éve „új fiúként” szállt be az ANO (Igen) párt alapítójaként, ami populizmusával az összes korábbi parlamenti párttal szemben áll.

A cseh pártrendszert nem lehet a magyarhoz hasonlítani, a mienknél jóval sokszínűbb.

Az a tény, hogy náluk a harmadik erő a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, például Európában egyedülálló jelenség. Ha Európa megvédéséről van szó, akkor nagyon harcosak, de nyugat-európai értelemben véve nincs igazi cseh nacionalizmus.

Migrációs politikájuk is kétarcú: retorikában harcolnak a muszlim bevándorlók ellen, akikkel nem találkoznak, de csak Prágában 200 ezer ukrán dolgozik az iparban. Emellett Csehországban több kínai és vietnami él, mint Magyarországon.

Az újraválasztott Zeman elnök, aki egy igazi Hrabal-i karakterként adja elő magát a haza atyjaként, a szociáldemokratákat hagyta el, mielőtt a szintén nacionalista Vaclav Klaus után a Hradzsinba költözhetett.  

Zeman, aki most Babis szövetségese, feltételhez kötötte Babis támogatását: csak azután nevezi ki kormányfőnek, miután biztosítja az új kabinet támogatását a parlamenti alsóházban.

Babis ugyanis lemondása ellenére továbbra is hatalmon marad, hiszen az államfő támogatását élvező politikus megkapja azt, amire jelenleg szüksége van: bizalmat és időt. Babisnak két hónapja van, hogy koalíciós partnert találjon. A jelek szerint erre minden lehetősége megvan, hiszen egyik pártnak sem érdeke egy új képviselőházi választás kiírása.

Egyes hírek szerint a Cseh Szociáldemokrata Párt már jelezte is, hogy készek tárgyalni az új kormányban való részvételükről, a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja pedig hajlandó lenne kívülről támogatni az ANO és a szociáldemokraták koalícióját – ez pedig már elegendő lehet a parlamenti többség megszerzéséhez is.