Sorra állnak fel a vezetők az Echo TV-től - A Tutiblogosok jöttek, a vezérigazgató ment

Echo

A Fidesz lakájmédiájának zászlóshajója ladikja süllyedni látszik. A 24.hu értesülései szerint a tegnapi napon felállt az Echo TV hírigazgatója, Mentes Katalin. Néhány nappal ezelőtt Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes is vette a kalapját. Vajon mi lehet a háttérben, hogy három hónappal az országgyűlési választás előtt bomlásnak indult a közpénzekkel kitömött cég? Nem nehéz kikövetkeztetni: A Tévé vezetőségére politikai nyomás miatt olyan megoldásokat erőltettek rá zsinórban, ami már nyomokban sem felelt meg semmilyen szakmaiságnak.  

Tudni kell, hogy mind Szikszai, mind pedig Mentes korábban a HírTV-nél dolgoztak, tehát hozzá voltak szokva ahhoz, hogy  - kerül amibe kerül – de a műsoroknak hozniuk kell egy biztos színvonalat. A világnézeti elkötelezettség nem jelenhetett egyet a pártpolitika totális és kritikátlan kiszolgálásával. Viszont az, ami az Echo-ban fogadta őket, politikai értelemben a legrosszabb pártállami időket idézte, színvonalban pedig olyan volt, mintha szociális munkásként kellett volna dolgozniuk egy kisegítő iskolában.

A vezetőségnek ugyanis először a nyakára erőltették a Troll című, nézhetetlen műsort, majd ezt követte a tavalyi év végén a Keménymag, ami olyan, mintha éles nyelvű középiskolásokat megvilágítanának reflektorral és rögzítenék kötetlen beszélgetéseiket. Az Echo vezetőségére olyan génállomány lett ráerőltetve, mint a Prosti Srácok vagy a 888, magukat újságírónak nevező bértollnokai. (Pl. Ambrózy Áron AKA Piréz Róbert, valamint az olvashatatlan Tutiblog más firkászai.) Erről a társaságról azt kell tudni, hogy jó pár tagjuk nem volt képes tisztességes úton elvégezni az egyetemet: az abszolutóriumot követően bolti polcpakolással és egyéb hasznos tevékenységgel kötötték le az energiájukat, hogy 2010 után „újságíróvá” válhassanak. Diplomájukat úgy hajította utánuk az egyetem, mert kormányzati döntés született róla, hogy ki kell szórni a diplomát a legretardáltabbaknak is, még ha nincs meg a nyelvvizsgájuk, akkor is.)

Nos, ez a személyi állomány és az általuk létrehozott "szellemi termékek" eléggé sok helyen kiverték a biztosítékot; a csatorna több munkatársának is azzal kellett szembenéznie, hogy barátaik, rokonaik kiröhögik őket, megszégyenítik a közösségi médiában. Munkájukért ugyan jó pénzt kaptak, de annak társadalmi hozadéka meglehetősen csekély, mert - mint a 24.hu megjegyzi -  az Echo TV nézettsége 0,5 – 0,6% körül van. (Ez kb. azt jelenti, hogy a műsorokat azok készítői, a Fidesz-frakció tagjai, illetve ezek Facebook-ismerősei nézik, meg aki még esetleg véletlenül odakapcsol.)

Így pedig nem lehet médiát csinálni.