Magyarok külföldön I. – Menekülés a magyar pesszimizmusból
Most induló sorozatunkban olyan fiatalokkal beszélgetünk, akik több százezer sorstársukhoz hasonlóan elhagyták Magyarországot, és külföldön próbálnak boldogulni. Minden történet más, mi pedig elsősorban a motivációkra, a kivándorlással járó lelki nehézségekre, a kinti és itthoni mentalitás közötti különbségekre voltunk kíváncsiak. Első interjúalanyunk a 25 éves Dia, aki egy skót kisvárosban él és dolgozik.
Zsúrpubi: Mióta élsz Skóciában? Miért hagytad el Magyarországot?
Dia.: 2013. április 13-án érkeztem Nagy-Britanniába. Belefáradtam a magyar negativitásba. Ez volt a legnyomosabb indoka a távozásomnak.
ZSPB.: Hogyan élte meg a családod, hogy kijöttél?
D.: Bátyám már itt él lassan tíz éve, így a szüleim is tudták, hogy jó kezekben leszek, biztonságban. Áldásukat adták rá.
ZSPB.: Hogyan tudtál beilleszkedni? Hogy szereztél munkát és barátokat?
D.: Nagyon-nagyon szégyenlős voltam és attól féltem, hogy rosszul csinálok dolgokat, csak nem merik nekem megmondani. Az elején persze így is volt, viszont később, körülbelül fél év után feloldódtam, és azóta minden jól működik.
ZSPB.: A külföldi lét segített, hogy oldódjon a szégyenlősség benned?
D.: Igen, mert rájöttem, hogy itt senki sem ismer engem, így lehetek önmagam. Nem kell szégyellnem, hogy milyen vagyok, mert itt nagyon befogadóak, elfogadóak az emberek.
ZSPB.: Hogyan kötöttél barátságokat?
D.: Ez egy érdekes kérdés. Eleinte inkább csak a skótokhoz húzódtam, hogy tanuljam az angolt, megértsem a szlenget, az akcentust és ezáltal összekovácsolódtunk.
ZSPB.: Akkor ezek szerint voltak nyelvi problémáid kezdetben.
D.: Nem. A nyelvvel nem volt gond, csak a skót akcentust volt nehéz eleinte megérteni, kellett egy kis idő, amíg ráállt az agyam.
ZSPB.: Milyen a kapcsolatod az itteni magyarokkal? Mi a véleményed róluk?
D.: Inkább csak a magyar munkatársaimmal tartom a kapcsolatot. Tudom, hogy merre, hol dolgoznak a többiek, de nem igazán keressük egymás társaságát. Zárkózottak. Bizalmatlanok, vagy egyszerűen nem szeretik a negatív mentalitást maguk körül, ahogy én sem. Mondják is rólunk, hogy zárkózottak vagyunk és nagyon nehezen oldódunk fel, nem lépünk ki a komfortzónákból.
ZSPB.: A britekkel?
D.: Egész jó, de persze mindenki másmilyen. Összességében nincs rájuk panaszom.
ZSPB.: És a más nemzetiségű kollégáiddal mi a helyzet?
D.: Nagyon érződik a román–magyar ellentét. Lehet érezni a feszültséget, teljesen mindegy, hogy Románia mely részéről jöttek, az ellentétek nagyon kitűnnek.
Ők azt mondják, hogy Erdély soha nem tartozott Magyarországoz, Trianon pedig igazságszolgáltatás volt. Nagyon sok vita volt már ebből a románok és magyarok között, teljesen függetlenül attól, hogy politikailag ki hol áll. És itt vannak még az erdélyi magyarok. Ez is egy érdekes helyzet. Nekem van egy erdélyi magyar kollégám, és úgy vettem észre, hogy ő el akart menekülni Romániából. Viszont nem volt szerencséje, és néhány román munkatársától ugyanazt a bánásmódot kapja, ami miatt eljött. Talán még kicsit rosszabb is a helyzet, mert itt kis közösségek vannak, nincs hova tovább menekülni.
A szlovákok rendesek, egy rossz szavam sincs rájuk, és természetesen a lengyelek is azok.
ZSPB.: Mennyire követed az otthoni eseményeket?
D.: Ha szégyen, ha nem, nem igazán. Elolvasom, amit Facebookon az ismerőseim posztolnak, de nem szoktam rákeresni, hogy mi történik otthon. Igazából tudatosan sem akarom követni.
ZSPB.: Miért? Esetleg honvágyat okozna vagy felkavarna?
D.: Igazából egyik sem. Egyáltalán nincs honvágyam, soha nem is volt. Azokat az érzéseket, amelyeket Magyarország képez bennem, próbálom elnyomni. Persze, a családom nagyon hiányzik, de ha a pesszimista magyar mentalitás az eszembe jut, ráébredek, hogy miért is vagyok itt.
ZSPB.: Mennyiben változott a kapcsolatod az otthoni barátaiddal?
D.: Amióta kijöttem, a kapcsolataim fokozatosan leépültek, csak egyetlen barátommal tartom a kapcsolatot. Úgy voltam vele, ha ő nem ír, akkor én sem írok. Azokkal viszont folyamatosan tartom a kapcsolatot, akikkel itt barátkoztam össze, de időközben hazaköltöztek. Igazából azért is inkább velük vagyok jóban, mert ők ismerik a helyzetemet és nem negatívak. Nem kezdenek el panaszkodni, hogy otthon nincs munka, nem lehet megélni, mi milyen drága stb. Ők ilyeneket nem osztanak meg velem és tisztában vannak azzal, hogy itt mi történik. Ha nekik mesélek, akkor jobban átérzik, megértik a helyzetet. Ezzel szemben az „átlagos otthoniak” teljesen mást képzelnek az itteni életemről, mint amilyen az valójában.
Talán azt hiszik, hogy itt kolbászból van a kerítés, pedig ez abszolút nem igaz. Nagyon érdekes és egyben zavaró történet, játszódott le, amikor először látogattam haza. Az meglepetés volt az egész családnak. Nagyon örültek neki. Egyik nap sétáltam az utcán, és megállított az egyik családi ismerős. Annyit se kérdezett, hogy vagyok, csak azt, hogy mennyit keresek.
Természetesen mondtam, hogy ez csak rám tartozik, de az a helyzet, hogy akik otthon élnek, nem tudják, attól függetlenül, hogy több pénzt keresünk, itt a megélhetés is jóval drágább.
ZSPB.: Sokáig tartott, míg teljesen beilleszkedtél?
D.: Amikor megérkeztem, négy hétig a bátyámnál laktam, de ő - nagyon helyesen - mindenhova egyedül küldött, mondhatni bedobott a mély vízbe. Ez hatalmas lökés volt, rájöttem, hogy tényleg a sarkamra kell állnom és egyedül boldogulnom. Ez volt a legjobb dolog, amit csak tehetett velem. Félni nem féltem, inkább az járt a fejemben, hogy végre látok boldog embereket.
ZSPB.: Tervezed, hogy hazaköltözöl egyszer, vagy akár továbbállsz egy másik országba?
D.: Nem tudom, mit hoz a jövő, de egyelőre nem fordult meg a fejemben, hogy hazaköltözzek. Ez persze változhat idővel, de inkább a nem fele hajlok. Azt viszont nem mondom, hogy soha nem költözöm haza, hiszen bármi történhet, de szerencsére ezen még nem kell gondolkoznom. Másik országot szívesen kipróbálnék, az Egyesült Államokat vagy Új-Zélandot. Talán majd egyszer, de most nagyon jól érzem magam itt, boldog vagyok.
ZSPB.: Jobb a kinti munka, mint amit otthon végeztél?
D.: Egyetlenegy munkahelyem volt Magyarországon: egy évig dolgoztam egy telefoncég gyárában. Azt mondanám, hogy itt boldogabb vagyok. Otthon nagyon szomorú voltam a kollégák rosszindulata, pletykálkodása miatt. Ebből ki szerettem volna maradni, aminek meg is lettek a következményei, de ehhez nehezen hozzászoktam, és a végén már nem is hallottam, amit mondtak. A kinti munkahelyem összességében sokkal jobb.
ZSPB:: Hogy érzed, sikerült megtalálni a számításaidat?
D.: Van egy anyagi biztonságom és a szüleimnek is megmutathattam, hogy egyedül is megállok a lábamon. Szóval úgy érzem, igen.