Orbán, a vallási vezető - a viktoriánus szekta zombijai
A politikában fontos fogalom a perszonalizáció. Ez az a folyamat, amikor egy pártvezető személyisége meghatározó politikai szereplővé, egyben egyfajta politikai termékké válik. Az a párt válhat meghatározó politikai erővé, amelyiknek beazonosítható, kiemelkedő vezető egyénisége van - az emberek ezt a vezetőt azonosítják a párttal és amelyik pártnak nincs, vagy nem beazonosítható a vezéregyénisége, annak esélyei jócskán csökkennek a választáson.
Érdekes belegondolni abba, hogy ha a Fidesz és Orbán Viktor külön-külön indulnának, vajon melyik nyerne. Nem tévedünk nagyot, ha azt tippeljük, hogy Orbán Viktor magasan verné a saját pártját. A perszonalizáció az ő esetében annyira erősen megnyilvánul, hogy az már minden normális határt meghalad. Amikor 1990-ben a Fidesz bekerült az Országgyűlésbe, egy kicsi, alig több mint 5%-os pártként, egy fiatalos, friss, lendületes Fideszt ismerhettünk meg, Orbán Viktorban pedig egy motivált ifjú vezéregyéniséget. A mostani Orbán Viktor nem állna szóba az akkori önmagával (pedig nem ártana neki, sok fontos dolgot mondhatna az ifjú Orbán a mostaninak).
Mára azt látjuk, hogy bármekkorát hazudik, bármilyen korrupciós ügy kapcsán is merül fel a neve, van egy - jellemzően nyugdíjas - réteg, amelyik mintha meg sem hallaná ezeket. Nem hallják meg az Elios-ügyet, nem gondolkodnak Mészáros Lőrinc gyarapodásának okain, nem hallják meg a letelepedési kötvények ellentmondásosságait, nem jut el a fülükig, hogy több mint 3000 migránst már befogadott az Orbán-kormány. Ők azok, akik csodálattal vegyes rajongással csüngenek a Vezérük minden egyes szaván és semmiféle kritika vagy kétség nem merül fel bennük.
Vajon mihez hasonlítható ez? Pontosan azokhoz a vallási vezetőkhöz, akiket vakon követ a birkanyájuk. Azokhoz a szektákhoz, ahol a vezetők feltétlen híveiket bármire rá tudják venni. Szó szerint bármire. Nem is kell az országhatáron kívül keresnünk a példákat: elég bekapcsolnunk a Vidám Vasárnap egyik adását, hogy lássuk, a HIT gyülekezetének vezéralakja, Németh Sándor beszéde alatt milyen áhítattal figyelnek a hívek.
Bizony, az embereket könnyű fanatizálni, különösen, ha egyéb viszonyítási és igazodási pontjaik nincsenek, vagy mesterségesen egyfajta zombiállapotban tartják őket.
Reményt ad azonban, hogy ezek a vallási vezetők jó esetben mégiscsak méltó helyükre, a börtönrácsok mögé kerülnek, az emberek pedig - egyelőre - választhatnak szabadság és rabság között.