Sokkal többet vesztettünk a Tiborcz-üggyel, mint pár tízmilliárd forint
Az Elios-ügy már most szimbólum. Nem csak a vezér családjának korrupciós ügye, nem csak egy szokásos történet az uniós pénzek menetrend szerinti lenyúlásáról, nem csak a bénán működő közbeszerzési gyakorlat példája. A miniszterelnök vejének maffiaügye egy történelmi esély elszalasztásának örök mementója lehet. Az évek során lenyúlt pénzek mellett elveszni látszik az esély is, hogy valaha kitörhetünk ebből a balkáni tolvaj-kultúrából és elérhetünk egy, Nyugaton általánosnak mondható jólétet és társadalmi normarendszert.
Dacára a gusztustalan kormányzati propagandának, ami azt sulykolja, hogy a kelet-európai sajátosságok (beleértve, gondolom a mutyizást is) révén megelőzzük a hanyatló jóléti társadalmakat, szinte egész történelmünkben – főleg a 20. században – közmegegyezés övezte a Nyugat felé irányuló törekvéseinket. A rendszerváltás eszményképe leginkább egy, a nyugati országok átlagához közelítő életszínvonal és társadalmi struktúra volt. Hát ezért érezzük kudarcnak, a jelenkorunk valóságát. Jól érzékelteti, hova jutottunk, hogy Orbán jobban érzi magát egy közép-ázsiai féldiktatúrában, mint bármelyik uniós országban.
Tudtuk, hogy nehéz lesz behozni a vesztes világháború katasztrófájából és a négy évtizedes vasfüggöny mögötti létből fakadó hátrányt, de sokakban megvolt a szándék és hit, aztán az uniós csatlakozással jött a felzárkóztatási alap pénze is. A finanszírozási rendszer ugyan nem volt, és most sem tökéletes, de olyan lehetőséget kínált a kibontakozásra egy csomó területen, amilyet a történelmünk során nem nagyon tapasztalhattunk. Ennek a sok pénznek a nagy részét viszont a nyerészkedő klientúrák ellopták. Nemcsak anyagilag lettünk szegényebbek. Akik zsebre tették, azok a jövőnket írták meg ezzel.
Ugyan egy részéből tényleg lett valami, de ki tudja mennyi (becsülhetően milliárd eurós nagyságrendű összeg) a húsosfazék mellett tolongó érdemtelenek zsebébe vándorolt. Így pedig már sosem fog a köz javára szolgálni, csak személyes, családi vagyonokat gyarapít. Ez ráadásul azt is üzeni, hogy a korrupció, a tolvaj-kultúra teljesen elfogadott a politikai elit részéről. A Korrupció Kutató Központ tanulmánya szerint közbeszerzésekből, csak 2009 és 2016 között 2090-3300 milliárd forint közvetlen kár érte az országot. És akkor még nem beszéltünk a szocialisták nyolc éve alatt elsíbolt pénzekről, vagy a közbeszerzés nélküli állami megbízásokról, támogatásokról.
De azért van még remény. Ha más nézőpontból vizsgáljuk Tiborcz ügyét, akkor azt is mondhatjuk, hogy most végre azok is megelégelik a gátlástalan ügyeskedést, akik eddig nem akartak ezzel foglalkozni. Véget érhet a beletörődés korszaka, és talán tudatosabbak leszünk. Reméljük, ez nem csak illúzió.