Az Orbán-család a csúcsra tör? Hazánk már korruptabb, mint Románia!

Az Unióban az utolsó előtti helyen állunk, egyedül Bulgária teljesít rosszabbul a korrupciós rangsor szerint. Ilyen tempóban őket is „megelőznénk”. Kizárólag azért nem nevezhetik majd Magyarországot az Európai Unió legkorruptabb államának, mert bő egy hónap múlva már nem Orbán lesz a miniszterelnök.

A Transparency International főigazgatója a Reutersnek elmondta, hogy Magyarország rosszabbul áll, mint Montenegró, ami azért érdekes, mert az ő uniós csatlakozásuk éppen a súlyos korrupciós helyzet miatt került elutasításra. 

Orbánnak „köszönhetően” ismét nemzetközi szinten kell szégyenkeznünk. Ráadásul Carl Dolan kijelentése alapján azt sem túlzás megállapítani, hogy az Orbán-család körüli botrányok miatt, akár még az uniós tagságunk is veszélybe kerülhet!

Közben tombol a pocakos zsarnok vejével kapcsolatos botrány, ahogyan arról mi is beszámoltunk már, az Európai Csalás Elleni Hivatal maffia-bűncselekményként elkövetett csalással vádolta meg Orbán Ráhel férjét, Tiborcz Istvánt.

Azokban az országokban terjed leginkább a korrupció, amelyekben akadályozzák a civil szervezetek működését - derült ki az elemzésből.

A lejárató kampányok, a vegzálás, és a túlzott bürokratikus terhek mind olyan eszközök, amelyeket egyes kormányok arra használnak, hogy elhallgattassák a korrupció ellen küzdő szervezeteket” 

- figyelmeztetett Patricia Moreira, a Transparency International nemzetközi titkárságának ügyvezető igazgatója. 

Hangsúlyozták, hogy ennek a folyamatnak az egyik riasztó példája Magyarország.

korr

2012 és 2017 között Magyarország korrupcióval szembeni fellépésének megítélése történelmi mélypontra süllyedt.

Felidézhetjük a Fidesz elcsépelt, hazug, hangzatos szlogenét: „Nekünk Magyarország az első!”. És tényleg! A korrupciós listán, ha rajtuk múlna, hamarosan elsők is lennénk…

Orbán már külföldön is a korrupció szinonimája, ha pedig április 8-án nem zavarjuk el a büdös francba, akkor hazánkra is végképp ráhúzzák majd ezt a jelzőt.