Név szerint listázzák, aki nem a Fideszre szavaz Hódmezővásárhelyen

Megint hatalmasat süllyedt a fideszesek kampánya. Úgy gondolták, jó ötlet az, hogy név szerint listázzák, aki nem a fideszes jelöltet támogatja, hanem egy függetlent. Hódmezővásárhelyen egy, az „összellenzék” által támogatott jelölt, Márki-Zay Péter indult, de aki őrá tenné voksát, nem sok jóra számíthat.

Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Hódmezővásárhelyen, ahol Márki-Zay ellen heves ellenkampány folyik a Fidesz részéről. ’50-es évekbe illő módszerekkel dolgoznak a kormánypárt helyi erői. Most Márki-Zay posztolta a Facebookra, hogy egy szórólappal is készültek, amelyen a szimpatizánsait listázták. Az első oldalon az őt támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek szerepelnek, illetve a zsidó hitközséget is odaírták.

Vajon a néhol megbúvó antiszemita érzésekre próbáltak építeni? Ezt nem lehet tudni, de el tudjuk képzelni, ugyanis a mentalitásuk szerint úgy látják: „bármit a győzelemért”. Ezek mellett egyébként van tanár és taxis is a felsorolásban, az viszont nem derül ki, honnan tudják a szórólap alkotói, hogy kit támogatnak.

A szórólapon többek között azt írják: „Mindig ugyanazok a vesztes, sértett, hataloméhes emberek akarják elfoglalni a várost. Nekik állás, pénz és hatalom kell. Ők már sokszor hoztak szégyent a városra, ezért 27 év alatt egyszer sem szavaztunk nekik bizalmat.”

Aztán kiemelik: „Most se tegyük! Nekik a káosz az érdekük, a széthúzás és a város kasszájának kifosztása. Most találtak egy bolondot (Márki-Zayra gondolhatnak - a szerk.), egy Simicska-bérencet, aki mögé be lehet állni.”

A Márki-Zay Pétert támogató emberek nevei után nemes egyszerűséggel azt írják: „Ezeket (!) csak a gyűlölet tartja össze.”

Mondja ezt az a Fidesz, aki az egész NER legitimitását a sorozatos gyűlöletkampányokra építi, és egyre jobban szétszakítja a magyar társadalmat a folyamatos, megosztó propagandájával.

Márki-Zay egyébként humorral kezeli a méltatlan helyzetet, a Facebookon azt írja: „Komoly érv a változás mellett, hogy LÁZÁR JÁNOS szellemi műhelyétől csak erre a csatolt szórólapra futotta..." Hozzátette, hogy több kedves ismerőse méltatlankodott, hogy ő KIMARADT A TÁMOGATÓK LISTÁJÁRÓL, ezért kéri, aki hiányolja nevét onnan, az a bejegyzés alatt ezt kommentben jelezze.