Ilyen válaszokat adna a Jobbik a Fidesz 8 éves ámokfutására

A Jobbik a napokban mutatta be a 2018-as országgyűlési választási programját, amiben sok az innováció és a más pártoknál eddig nem nagyon látott konkrétum. Összeszedtük az 5 legegyedibb programpontot a 67 oldalas dokumentumból, ami a „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” címet kapta.

Elszámoltatás, korrupcióellenes ügyészség felállítása

A Jobbik szerint meg kell valósítani az elszámoltatást és tiszta közéletet, tiszta versenyt és egy jól működő demokráciát kell teremteni. Az ígérik, kiemelt feladatuk lesz az ügyészségi szervezet teljes átvilágítása, a politikailag motivált, esetleg hivatali visszaélést megvalósító döntések felelőseinek megnevezése és elszámoltatása. Úgy gondolják, az ügyészségi rendszert is át kell alakítani, és biztosítani kell a függetlenségét. A közpénztolvajokat elszámoltatják és a korrupciós bűncselekmények büntetési tételeit megemelnék, valamint bevezetnének egy sikerdíjas rendszert is a korrupció felderítésére.

Bérunió

Ez egy teljesen egyedülálló kezdeményezés a Jobbik részéről, melyben partnerük több kelet- és közép-európai ország pártja is. A bérunió lényege, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják a dolgozók, mint Nyugat-Európában. A jogalkotás területén számos jogszabályi harmonizáció segítheti a bérek kiegyenlítődését. „Azzal, hogy nyolc közép-kelet európai ország összefogásával útjára indítottuk a régiónk bérszínvonalának felzárkóztatását célul kitűző európai polgári kezdeményezést, egy több évtizedes mulasztást pótolunk” – mondta Gyöngyösi Márton a Béruniórós kezdeményezésről.

Arányos választási rendszer kiépítése

Az új rendszer kidolgozása során a Jobbik a német modellt venné alapul, hiszen úgy gondolják, hogy nem tartható fenn, hogy a választáson megjelent szavazók kevesebb mint felének támogatásával kétharmados többséget lehet szerezni. A párt szerint a Fidesz által önkényesen meghúzott választókerületi határok felülvizsgálata is szükséges. A Jobbik úgy véli, be kell vezetni az elektronikus szavazást is, valamint a levélben szavazás esetében minden egyes választáson való részvételt külön regisztrációhoz kell kötni, hogy kiszűrhető legyen az elhunytak nevében történő szavazás.

Kötelező vagyonosodási vizsgálat a képviselőknek minden ciklus végén

A parlamenti ciklusok végén minden parlamenti képviselőt kötelező vagyonosodási vizsgálat alá vetnének. Ennek lehetőségét szúrópróba szerűen is végezhetnék a megyei közgyűlések és a települési önkormányzatok képviselői számára is, valamint a vizsgálatokat kiterjesztenék az 5000 főnél nagyobb lélekszámú települések polgármestereire is. Úgy látják, Nem csak meg kell emelni, de ki is kell zárni a korrupciós bűncselekmények esetében az elévülést. Emellett hozzáteszik, a külföldre menekített lopott javak feltárása érdekében bevonnák a felderítésbe a titkosszolgálatokat is.

5-10 év börtönbüntetés bevezetése az állatkínzásért

Kifejezetten kedvező pont minden egészséges lelkületű ember számára az, hogy úgy tűnik, a párt szívén viseli az állatok és az állatkínzás ügyét. A Jobbik állatvédelmi őrséget hozna létre, mely hatósági jogkört gyakorló szervként tudna eljárni, ha állatkínzásra vagy bántalmazásra utaló jelek felfedezhetők. Emellett a rendőrséget is felruháznák azzal a jogkörrel, hogy állatkínzási eset felderülésekor azonnal elvegyék a bántalmazó gazdától az állatot, hogy ne tudja tovább kínozni.