Tudta, hogy Kiss Manyi egy rövid ideig ágyúcsőből kilőtt ágyúgolyó is volt?

111 évvel ezelőtt ezen a napon született Kiss Manyi, a múlt század egyik legtehetségesebb magyar színész-komédiása.

Kalmár Tibor Legendás komédiások című kötetéből megtudhatjuk, hogy a szinte mindenből viccet csináló színésznő egy rövid ideig a színpadot a cirkuszi porondra cserélte. Kiss Manyi egy hirtelen jött szerelemtől vezérelve férjhez ment egy olasz bűvészhez és ezt követően minden este ágyúcsőből lőtték ki a cirkusz kupolájába, majd a trapéz tetején jelezte, hogy túlélte az életveszélyes mutatványt. Európa-szerte ünnepelt szenzációnak számított ez a produkció, még Amerikába is kapott meghívást a házaspár, a színésznő azonban egyik pillanatról a másikra otthagyott csapot-papot és köszönés nélkül búcsút intett az artistaéletnek.

Kiss Manyi életében ez csak egy emlékezetes kaland maradt, mivel a cirkusz miatt nem akart véget vetni színészi karrierjének. Mindez 1932-ben volt és 1933 decemberében a színésznő már a színházi ügynökségeket járta abban bízva, hogy mihamarabb testhezálló szerephez jut. A hazai sikerért azonban megint csak meg kellett küzdenie és tulajdonképpen újból fel kellett építenie színészi karrierjét.

Legemlékezetesebb szerepeit Kiss Manyi még az említett cirkuszi kitérő után kapta, hiszen a színésznő 1936 után aratta egyik legnagyobb sikerét a Fiatalság, bolondság című operettben, a Jaj de jó a habos sütemény című slágert énekelve. A második világháború után frontszínházi szereplései miatt még idegszanatóriumban is bujkáló Kiss Manyi minden idők egyik legeredetibb jelensége volt a magyar színház- és filmművészet történetében.

Számtalan legenda, történet keringett róla örökké tréfálkozó, színésztársait ugrató, vérbeli nevettető személyiségéről, noha Kiss Manyi életében nem csak mókás, hanem nagyon is komoly színpadi szerepeket is tökéletes átéléssel játszott. Valódi énjét, belső vívódásait azonban soha nem mutatta ki. Hirtelen halála, gyors távozása az élők sorából nagy megdöbbenést okozott a színészkörökben is, hiszen halálos betegségéről, testi-lelki fájdalmairól művésztársainak sem panaszkodott…

(A cikk első változata 2018.03.12-én jelent meg.)